2019.09.18 Il Papa con il Consiglio dei Cardinali 2019.09.18 Il Papa con il Consiglio dei Cardinali 

Online ülésezett a 6 fős bíborosi tanács Ferenc pápával: a vatikáni reform már zajlik

A pápa és a C6 bíborosi testület ezúttal internetes összeköttetésben tárgyalta meg az új apostoli konstitúció soron következő lépéseit. A változások már elkezdődtek egyes adminisztrációs és gazdasági kérdésekben – állapította meg a pápa.

Gedő Ágnes – Vatikán

Nyolc hónap elteltével a világháló segítségével újra összeült Ferenc pápa bíborosi tanácsadó testülete, hogy folytassák a Pastor Bonust felváltó új apostoli konstitúció kidolgozását. Kedden délután négy órától a járvány miatt on line tartották meg a találkozót.

A vatikáni dikasztériumok tanulmányozzák a szöveget

A vatikáni sajtónyilatkozat arról tájékoztat, hogy a nyári hónapok idején interneten keresztül folytatták a dokumentum szövegének kidolgozását, melynek naprakész vázlatát bemutatták a Szentatyának. A bevett gyakorlat szerint most az illetékes vatikáni dikasztériumok tanulmányozzák a szöveget. A keddi találkozót azért hívták össze, hogy számba vegyék az elvégzett munkát, illetve tanulmányozzák, miként lehet támogatni az új konstitúció alkalmazását, amint az életbe lép.

Legközelebb decemberben üléseznek

Ferenc pápa, aki a Szent Márta-házból kapcsolódott be a találkozóba, megállapította: „a reform már zajlik, bizonyos adminisztratív és gazdasági kérdésekben is”. Az ülésen részt vettek Óscar A. Rodríguez Maradiaga, Reinhard Marx, Sean Patrick O’Malley és Oswald Gracias bíborosok, illetve a Vatikánból az államtitkár, Pietro Parolin és Giuseppe Bertello bíborosok, továbbá a tanács két titkára, Marcello Semeraro és Marco Mellino püspökök. A szentszéki sajtónyilatkozat szerint az előzetes programnak megfelelően decemberre tűzték ki a következő találkozót, melyet szintén on line fognak megtartani a vírushelyzet miatt.

14 október 2020, 09:55