Teuton temető a Vatikánban Teuton temető a Vatikánban 

Ferenc pápa november 2-án a vatikáni Teuton temetőben emlékezik a halottakra

Halottak napján az elhunyt hívek emlékére a pápa zárt körben szentmisét mutat be a kis vatikáni temetőben. A tervezett programokon korlátozott számban lesznek jelen meghívottak.

Benedetta Capelli / Somogyi Viktória – Vatikán

November 2-án, hétfőn, amikor az egyház az elhunyt hívekre emlékezik Ferenc pápa felkeresi a Szent Márta-ház közelében, a vatikáni Teuton Kollégium területén található kis temetőt – tájékoztat a Szentszék Sajtótermének közleménye. Délután 4 órakor szentmisét mutat be zárt körben, hívek részvétele nélkül. A szertartás után a temetőben imádkozik, majd a Szent Péter bazilika grottáiban lerója kegyeletét az elhunyt pápák előtt.

Pápai szentmise november 5-én az év során elhunyt bíborosokért és püspökökért

November 5-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a vatikáni bazilika Katedra-oltáránál Ferenc pápa szentmisét mutat be az év során elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért. Ezen a szertartáson és a következő hónapok pápai eseményein a hívek csak nagyon korlátozott számban vehetnek részt. Az előző hónapokban alkalmazott kiválasztási rendszer alapján és a szükséges védekezési előírások teljes tiszteletben tartásával lehetnek jelen a szertartásokon. Az egészségügyi helyzet változása eredményezhet módosulást az eljárásban.

 

29 október 2020, 14:00