2020.09.28 Ispettorato Vaticano 75' Anniversario di istituzione 2020.09.28 Ispettorato Vaticano 75' Anniversario di istituzione 

Ferenc pápa az olasz rendőrséghez: köszönet a zarándokoknak nyújtott türelmes szolgálatért

Szent Mihály főangyal szeptember 29-i ünnepének előnapján, hétfőn délben fogadta Ferenc pápa az Olasz Rendőrség Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőségének vezetőit és beosztottjait családtagjaikkal együtt, alapításuk 75. évfordulója alkalmából. A vírusjárvány kitörése óta most először gyülekeztek ilyen sokan, több ezren a VI. Pál csarnokban, ahol Ferenc pápa köszönetet mondott „értékes és áldozatos munkájukért, melyet a Szent Péter téren, továbbá a római és egyéb olaszországi útjain nyújtanak neki”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Az olasz „vatikáni” rendőrökhöz intézett beszéde kezdetén a pápa köszönetet mondott a kötelék rezesbandájának játékáért, melynek indulója őbenne „Buenos Aires-i nosztalgikus emlékeket keltett”. Beszédében a pápa mintegy felidézte a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség háromnegyed százados történetét. A Szentszék és Olaszország közötti mély kapcsolat nyomán az olasz állam rendőrsége szakmaisággal és szenvedélyes szeretettel végezte küldetését, mely az 1929-es Lateráni Egyezménnyel vette kezdetét. Az egyezmény szentesítette az akkor születő Vatikán Városállamot és a Szent Péter tér számára egy olyan különleges rendszert dolgozott ki, mely szabad bejárást biztosított a zarándokoknak és a turistáknak az Olasz Hatóság felügyelete alatt.

A német megszállás során a Szent Péter tér a feszültség és a félelem helyévé vált

A Vatikáni Közbiztonsági Felügyelet a háború utáni bizonytalanság és nemzeti szükséghelyzet körülményei között született, amikor az ország politikai és társadalmi erői a demokratikus átalakulásért küzdöttek. 1945 márciusában öltött testet az olasz rendőri szolgálatnak önálló és jogi keretformája „Szent Péter Közbiztonsági Különleges Hivatal” néven. Így hatékonyabbá vált az a rendőri szolgálat, amit már korában is folytattak az olasz rendőri erők. Amikor Rómát 1943-ben megszállták a német csapatok, problémaként adódott a német katonák számára a Vatikán Állam valamint a Pápa személye semlegességének és szuverenitásának a tisztelete. Kilenc hónapon át az olasz és a vatikáni állam közötti határvonalat a Szent Péter tér kövezetén húzták meg, mely ennek következtében a feszültség és a félelem helyévé vált. Így a hívek nem tudtak egykönnyen a bazilikába jutni, hogy ott imádkozzanak.   

XII. Piusz pápát a „Defensor Civitatis”, a Város Védelmezője címmel tüntették ki

Végül 1944. június 4-én szabadították fel Rómát, de a lelkek sokáig sebzettek maradtak a romos utcák, az éhség és a szegénység mellett. A rómaiak és a fővárosba bejutó zarándokok mind nagyobb számban özönlöttek a Szent Péter bazilikába, hogy kifejezzék a hálájukat XII. Piusz pápának, akit a „Defensor Civitatis”, a Város Védelmezője címmel tüntettek ki. Az új vatikáni rendőri hivatal így megfelelő módon tudott megfelelni az új igényeknek az olasz államnak és a Szentszéknek nyújtott szolgálat jegyében – állapította meg Ferenc pápa.

A Felügyelet férfi és nőtagjai szolgálatának lelkülete ugyanolyan megbecsült maradt      

A nevében később megváltozó intézmény egyre inkább gyümölcsöző együttműködést folytatott Itália és a Szentszék, az olasz rendőri felügyelet és a vatikáni belső szervek közt a közrend fenntartása és a Pápa személyi biztonságának garantálása érdekében. Jóllehet a nemzeti és nemzetközi biztonsági forgatókönyvek és a biztonságtechnikai szempontok változtak, de a lelkület, amivel a Felügyelet férfi és nőtagjai ellátták szolgálatukat, ugyanolyan megbecsült maradt – ismerte el a pápa.

A pápa római és olaszországi útjainak sajátos lelkipásztori jellegét biztosítják

A Szentatya hálás szívvel köszönetet mondott a rendőröknek, főként türelmüket csodálva, ahogy a zarándokokkal és köztük a papokkal bánnak. Külön megköszönte nekik azt a szolgálatot, melyet római és olaszországi utazásai során nyújtanak neki, amikor főként egyházmegyéket és helyi közösségeket látogat. Ez egy nehéz munka, mely tapintatosságot és kiegyensúlyozottságot igényel, hogy biztosítsák a pápa útjainak sajátos lelkipásztori jellegét - szólt elismerően a pápa, majd arra bíztatta őket, hogy továbbra is ragyogó történetük útjain járjanak. Tevékenységük a legmagasabb rendű emberi értékek szolgálatában áll, melynek sokszor áldozatokkal járó munkáját hassa át az élő keresztény hit, ez a legnagyobb keresztény  érték, amit családjaktól kaptak és amit az utódaikra hagynak. Végül védőszentjük, Szent Mihály főangyal és Szűz Mária közbenjárását kérve megáldotta őket.

 

28 szeptember 2020, 16:07