2020.09.30 intervista cardinal Gianfranco Ravasi, biblista e Presidente del Pontificio Consiglio della Cultura, presenta la Lettera apostolica Sacrae Scripturae affectus, firmata oggi, a 1600 anni dalla morte di San Girolamo da Papa Francesco 2020.09.30 intervista cardinal Gianfranco Ravasi, biblista e Presidente del Pontificio Consiglio della Cultura, presenta la Lettera apostolica Sacrae Scripturae affectus, firmata oggi, a 1600 anni dalla morte di San Girolamo da Papa Francesco 

Ferenc pápa apostoli levele Szent Jeromos halála 16. centenáriumára: a Szentírás szeretete

Szeptember 30-án szerdán tették közzé Ferenc pápa apostoli levelét, mely a nagy nyugati egyházatya, Szent Jeromos (347-420) halála 16. centenáriumáról emlékezik meg. A tizenöt oldalas dokumentum figyelemmel olvassa Szent Jeromos szenvedélyes életét, aki fáradhatatlanul kereste Isten hiteles Szavát és annak életadó jelentését. Az apostoli levél egyszerre hozza közel számunkra a fáradhatatlanul utazó Jeromos alakját, apostoli tevékenységét és rendkívül termékeny irodalmi munkásságát, melyből a nyugati egyház számára a legjelentősebb a Biblia latin nyelvű fordítása, amit a 13. század óta közkedveltsége és általános elfogadottsága miatt egyszerűen csak Elterjedtnek, Vulgátának hívunk.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

A liturgia úgy emlékezik Jeromosra, mint „akinek a lelkébe a Gondviselés bensőséges szeretetet oltott a Szentírás iránt”. Ez a bibliás vonzalom „az a nélkülözhetetlen értelmezési kulcs, mellyel meg lehet ismerni az egyháztörténelem e nagy alakját és a Krisztus iránti nagy szeretetét” – kezdődik Ferenc pápa apostoli levele.

A klasszikus nyelvi veretességtől Krisztus mélységéig, híd Kelet és Nyugat között  

A bevezető rész elmondja, hogy éppen 16 századdal ezelőtt Betlehemben lobbant el Jeromos életének lángja, aki a Születés-barlangja mellett alapított monostora közösségében élt. Élete meghatározó eseménye lett az az álom, melyben a benső gyötrelmekkel küzdő fiatal Jeromosnak az ítélőszék előtt kellett megjelennie. A bíró azt kérdezte tőle, hogy mi a vallása, mire Jeromos azt válaszolta: Keresztény vagyok. Bírája azonban rászólt: Hazudsz! Nem keresztény vagy te, hanem ciceroniánus! – utalással arra a szenvedélyre, mellyel Jeromos kora ifjúsága óta a latin klasszikusokhoz ragaszkodott és ennek jegyében a Biblia durva, faragatlan irodalmi alkotásnak tűnt a szemében. Ettől kezdve Jeromos teljesen Krisztusnak és Szavának szentelte életét és valójában Isten Szavának szolgája lett, aki „beleszeretett az Írás testébe”. Teljes joggal lépett a korai egyház legnagyobb alakjai közé a patrisztikus aranykorban és képez hidat Kelet és Nyugat között: Ifjúkori barátja aquileiai Rufinusz, találkozott Szent Ambrussal és kiterjedt levelezésben állt Szent Ágostonnal. Keleten pedig többek között Nazianszoszi Szent Gergelyt és Vak Didimuszt ismerte. A keresztény ikonográfiai hagyomány a négy nyugati egyházatya közé sorolja, Szent Ambrus, Szent Ágoston és Nagy Szent Gergely mellett. Ferenc pápa levele megemlíti elődei megemlékezéseit: 1920-ban, száz éve XV. Benedek enciklikájában Jeromost a „Szentírás elterjesztése legnagyobb doktorának” nevezte, XVI. Benedek pedig két teljes katekézist szentelt a jeromosi életműnek, majd pedig 2010. szeptember 30-án tette közzé Verbum Domini, az Úr Szava kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítását.          

Rómától Betlehemig

„Rómától Betlehemig” címmel folytatja a levél az Európa és a Kelet útjain elemésztődött Jeromos életújának méltatását. 345-ben született a dalmáciai és pannóniai tartományok határán fekvő Sztridonban, egy keresztény családban. A kor szokásának megfelelően felnőttként keresztelték meg, majd Rómában tanult retorikát. Ebben az időben lobbant fel benne a latin klasszikusok iránti kielégíthetetlen vonzalma. Innét Galliába indult, majd a császárváros Augusta Treverorum-ba, a mai Trierbe, ahol először találkozott a remete Szent Antal nyomán elterjedt monasztikus életformával. Innét a mai Velence fölötti, Adria-parti Aquileiába ment, ahol barátaival bekapcsolódott az említett monasztikus életbe, amit a „boldogok kórusának” nevezett. Harmincévesen a szíriai Antióchiába utazott, ahol a görög és héber nyelvet sajátította el, ez utóbbit egy rabbiból kereszténnyé lett zsidó barátjától tanulta meg. Szíriában találkozott a valódi remeteélettel, ahol tapasztalatot szerzett az Isten-találkozás bensőséges és személyes mélységéről és a mély lelki küzdelemről. Ferenc pápa levele ezen a ponton „egy számára nagyon kedves apokrif hagyományra” hivatkozik, melyet André Louf belga trappista szerzetes tett közzé a Lélek vezetése alatt című írásában. „Mit akarsz tőlem?” – kérdezi az Úrtól Jeromos. „Még nem adtál oda mindent” – hangzik a válasz. „De Uram, én odaadtam neked ezt, meg ezt és ezt…”. - „Még egy dolog hiányzik” – „De mi az?” – kérdezi Jeromos. „Add nekem a bűneidet, hogy én örömmel megbocsáthassak neked”.

Az antióchiai lelki tapasztalatok és tanulmányok után Konstantinápolyban a nagy görög szerzőket ismerte meg, többeket személyesen is és magába szívta a 381-es ökumenikus zsinat levegőjét. Őszintén írja: „Mindahányszor elcsüggedtem és feladtam, eltökélten újrakezdtem, hogy keserű magvakból gyűjtsek ízes gyümölcsöket”.

Damazusz pápa mellett      

382-ben Rómába visszatérve Damazusz pápának lett közvetlen munkatársa és tanácsára nekifogott az evangéliumok latin nyelvű fordításának. Az Aventinus dombon egy aszketikus coenaculum közösséget formált, mely a Szentírás olvasásából és elemzéséből merített erőt. Ennek a termékeny időszaknak Damazusz pápa halála vetett véget, ekkor Jeromos elhagyta Rómát és 386-ban végleg Betlehemben telepedett le és egészen haláláig ott maradt. Tudta, hogy milyen különlegesen szent az a hely, ezért férfi és női monostorokat alapított, melyek a hozzájuk kapcsolódó hospitiumokkal készen álltak a zarándokok fogadására és lelki ellátására. A monostor életében Jeromos az Írás Szava hallgatásában önmagára talált, meglátta Isten és a testvérei arcát és a remeteség után egyre inkább vágyott a közösségi életre, „egy elöljáró kormányzása alatt, sokak társaságában”. Közösségi élete és a közben folytatott tanulmányai soha nem voltak öncélúak, minden az Egyház szolgálatában állott.

Távol a világtól és mégis ezer levéllel benne

Betlehemben, ahol az Úr testet öltött, látott napvilágot - az Újszövetség fordítása után - az egész Ószövetség lefordítása latin nyelvre, eredeti héber kéziratokból. Mindennek gondosan utánajárt: „szokás szerint rákérdezek még arra is, amit korábban tudni véltem, de még inkább azokra a dolgokra, melyek igazáról nem voltam egészen biztos”. Tudatában volt saját korlátainak, ám ehhez folytonos imádságban kért segítséget a Szentlélektől, akiben a könyvek egykor íródtak. Jeromos közösségben élt és az Egyház közössége számára dolgozott. A Bibliát Isten népe írta a Szentlélek sugalmazása által és csak Isten népével közösségben maradva léphetünk be az igazságnak abba a közösségi, „mi” jellegű magjába, amit Isten nekünk mondani akar.

Jóllehet Jeromos távol élt kora zajos világától, élénk levelezést folytatott számos személlyel, ami által valójában lelki útjain segítette őket előrehaladni. Vallotta, hogy nincs olyan művészet, amit mester nélkül lehetne megtanulni, Rusticus barátjának pedig ezt írta: „azt, amit szeretnék megértetni veled, azt úgy teszem,  hogy kézen foglak, mintha olyan tengerész lennék, aki már sok hajótörést megélt és most egy tapasztalatlant akar hajózni tanítani”. Amikor 410-ban arról értesült, hogy a vandálok elözönlötték, feldúlták és kifosztották Rómát, mélyen megrendült a szíve, mert mélységesen szerette a Várost, főként az első keresztények tanúságtételét őrző katakombákkal együtt. Ferenc pápa Szent Jeromos halálának 16. centenáriumára írt apostoli levele második részét további adásunkban ismertetjük.        

30 szeptember 2020, 16:49