Keresés

Angelus prayer Angelus prayer 

A pápa köszöntése az Eucharisztikus Kongresszust rendező Magyarországnak

Szeptember 20-án, a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa első köszöntése Magyarországnak szólt.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa utalt rá, hogy a világjárvány előtt megtervezett programok szerint az elmúlt napokban zajlott volna Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A pápa üdvözletét küldte Magyarország főpásztorainak, híveinek és mindazoknak, akik hittel és örömmel várták ezt az egyházi eseményt. Felhívta rá a Szent Péter téren összegyűlt hívek figyelmét, hogy a Kongresszust jövő évre halasztották, továbbra is Budapest lesz a világegyházi találkozó helyszíne 2021. szeptember 5-12 között. „Lélekben egyesülve haladjunk tovább az előkészületek útján, az Eucharisztiában találva meg az egyház életének és küldetésének forrását” – buzdította a híveket a pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának megfelelően, amely a 87. Zsoltárból vett idézet: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7).

Az emberi méltóság és a közös otthon gondozása

Ferenc pápa végül emlékeztetett rá, hogy vasárnap volt Olaszországban a Szent Szív Katolikus Egyetem napja. A pápa mindenkit arra bátorított, hogy támogassa ezt a fontos kulturális intézményt, amelynek hivatása, hogy folytonosságot és új életerőt adjon egy tervnek, amely megnyitotta a jövő kapuját fiatalok sok nemzedéke előtt. Ma sokkal inkább mint valaha fontos, hogy az új nemzedékeket az emberi méltóság és a közös otthon gondozására neveljék – állapította meg a pápa, majd mindenkinek szép vasárnapot kívánt és szokása szerint a hívek imáit kérve búcsúzott el a Szent Péter téren összegyűlt hívektől.

21 szeptember 2020, 09:12