Keresés

2020.09.30 Udienza Generale 2020.09.30 Udienza Generale 

Gyógyítsuk meg a világot Jézussal: Ferenc pápa szerdai katekézise

Jézus meggyógyítja testünket és lelkünket, szeretete által testvérünknek tekintetjük Isten minden teremtményét. A járvány elmúltával ne oda térjünk vissza, ahol társadalmaink voltak korábban, hanem valósítsuk meg Isten Országát. Terjesszük a szeretet „vírusát”, globalizáljuk a reményt, melyet a hit fénye világít meg.

Gedő Ágnes – Vatikán

Az elmúlt hetekben a pápa a járvány által előidézett problémákról szólt, meghatározta azokat a válaszokat, amelyek a szenvedő világ sebeire gyógyírt adhatnak. A méltóság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és a közjó útját jelölte meg. Jézus tanítványaiként az Ő nyomában kell haladnunk; tehát gondjainkba kell vennünk a szegényeket, osztozni a javakban, és óvni közös otthonunkat, a Földet. A minket sújtó világjárvány közepette még jobban belekapaszkodunk az egyház társadalmi tanításába, hagyjuk, hogy a hit, a remény és a szeretet vezessen minket. Szilárd támaszra leltünk benne, hogy az átalakulás segítői legyünk, akik mernek nagyot álmodni, nem állnak meg a megosztó és sértő kicsinyességnél, hanem egy új és jobb világ megteremtésére bátorítanak.

Jézus üdvözíti és gyógyítja a világot

Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy a megkezdett út nem ér véget katekéziseivel, hanem tovább tudunk menni együtt, Jézusra függesztve tekintetünket. A kihallgatás elején hallottuk a Zsidókhoz írt levél szavait:

“Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.” (Zsid 12,1-2)

Ahogy az evangéliumból láttuk, Jézus mindenféle betegséget gyógyított: a vakoknak visszaadta a látását, a némáknak a beszéd, a siketeknek a hallás képességét. Amikor a testi kórokat elmulasztotta, a lélek is gyógyult, mert megbocsátotta bűneiket. Jézus mindig megbocsát – emelte ki a pápa. Megújít és kiengesztel minden teremtményt. Megadja a szükséges képességet ahhoz, hogy úgy szeressünk és gyógyítsunk, ahogy Ő tette: gondjaiba véve mindenkit, fajra, nyelvre vagy nemzetiségre való tekintet nélkül.

Egyetemes szeretetközösség

Ahhoz, hogy ez valóban bekövetkezzen, szemlélnünk és értékelnünk kell valamennyi emberi teremtményt. Isten szívében fogantattunk, minden egyes ember közülünk Isten gondolatának gyümölcse; akit akart és szeret, akire szükség van. Valamennyi teremtménynek van mondanivalója a teremtő Istenről. Ha felismerjük ezt az igazságot és hálásak vagyunk az egyetemes szeretetközösség szálaiért, amely minden személyt és teremtményt összeköt, akkor ez nagylelkű és gyöngédséggel teli gondoskodást indít el. Segít abban is, hogy felismerjük Krisztust szegény és szenvedő testvéreinkben; hogy találkozzunk velük és meghallgassuk kiáltásukat, melyet a föld kiáltása visszhangoz.

Isten Országa “normalitását” teremtsük meg

Ezek a hangok változásért dörömbölnek bennünk, hogy megújítsuk a társadalmat és ne térjünk vissza az úgymond “normalitáshoz”. A járvány előtti normalitás ugyanis beteg volt, ez most kiderült. Ne térjünk vissza tehát ahhoz a normalitáshoz, mert az igazságtalanság, az egyenlőtlenség és a környezeti pusztulás beteggé tette. Olyan normalitást kell teremtenünk, mint amilyen Isten Országa, ahol a “vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5) Ahol senki nem fordítja félre a fejét, ahol jut kenyér mindenkinek bőven, ahol a társadalmi szerveződés a hozzájárulás, az osztozás és az elosztás elvére épül, nem pedig a birtoklásra, kirekesztésre és felhalmozásra. Ne feledjük, hogy semmit nem vihetünk magunkkal a túlvilágra!

Szívből adjunk magunkból

Ferenc pápa ekkor rögtönzött szavakkal hozzátette: Ezt a két gesztus kell követnünk, ami a társadalmat, a családot, a várost előreviszi: szívből adni. Nem alamizsnát, hanem nagylelkűen odaadni magunkat. Hátrahagyni az önzést, a birtoklási kényszert, és embernek lenni, keresztény módra. Soha nem keveredünk ki a válságból, amit a járvány felszínre hozott, ha mechanikusan közelítjük meg, új eszközökkel. Persze, nagy szükség van rájuk, mint ahogy a mesterséges intelligencia is fontos, nem szabad félnünk tőle. De tudnunk kell, hogy a legkifinomultabb eszközök sem képesek egy valamire: nem tudnak gyengédséget adni. És éppen a gyöngédség jelzi Jézus jelenlétét. Amikor odalépünk a felebaráthoz, hogy tovább léphessen, meggyógyítsuk, hogy segítsünk neki és feláldozzuk magunkat érte. Ezt ne feledjük!

Értékválságot élünk

Katekézisét így folytta a pápa: Egy aprócska vírus továbbra is súlyos sebeket ejt rajtunk, és lerántja a leplet testi, lelki és szociális esendőségünkről. Feketén-fehéren megmutatta, milyen egyenlőtlenség uralja a világot: legyen az esély, javak, az egészségyügyhoz, a technológiához vagy a neveléshez való hozzáférés. Gyermekek milliói nem járhatnak iskolába, és folytathatnánk a sort! Ezek az igazságtalanságok nem természetesek, és nem is elkerülhetetlenek. Az ember hozta létre őket, és egy olyan fejlődési modell termékei, melyek elszakadtak a legmélyebb értékektől. Az elpazarolt élelmiszerből jóllakathatnánk mindenkit. Emiatt sokan elveszítették a reményt, bizonytalanság és szorongás vett erőt rajtuk. Tehát ahhoz, hogy kikerüljünk a járványból, nemcsak a koronavírusra kell gyógymódot találnunk – ami nagyon fontos! -, hanem a nagy emberi és társadalmi-gazdasági vírusokra is – figyelmeztetett a pápa, majd így folytatta: Nem szabad a szőnyeg alá söpörnünk vagy kozmetikáznunk ezeket a problémákat. Azt sem várhatjuk, hogy az egyenlőlen és nem fenntartható fejlődésre épülő gazdasági modell megoldja majd a gondjainkat. Eddig sem tette és ezután sem fogja, ugyanis nem képes rá – még ha egyes hamis próféták láncreakciót ígérnek is, ami soha nem jön el.

Egészségesebb a szolidáris és egyenlő társadalom

Sürgősen neki kell állnunk jó politikákat alkotni, olyan társadalmi szerveződést létrehozni, amely a részvételt, a gondokodást és a nagylelkűséget jutalmazza, nem pedig a közönyt, a kihasználást és a részérdekeket. Gyöngédséggel haladjunk előre! A szolidáris és egyenlő társadalom egészségesebb. Az a társadalom, amelyben az utolsókat ugyanúgy figyelmembe veszik, mint az elsőket, megerősíti a közösséget. Az a társadalom, amelyik tiszteletben tartja a különbözőségeket, sokkal ellenállóbb bármilyen vírussal szemben.

Katekézise végén Ferenc pápa Szűz Mária, az Egészség Anyja oltamába ajánlotta ezt a gyógyulási folyamatot. Ő, aki méhében hordozta Jézust, segítsen nekünk bizakodni. A Szentlélek támogatásával együtt munkálkodhatunk Isten Országáért, amit Krisztus avatott föl ezen a világon, amikor eljött közénk. Az Ő Országa fényt hoz a sötétségbe, igazságot a sok bántalomra, üdvősséget a betegségek és a halál ellenében, gyöngédséget a gyűlölet közepette. Isten adja meg nekünk, hogy terjesszük a szeretet “vírusát” és globalizáljuk a reményt, melyet a hit fénye táplál! – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

Photogallery

Az audiencia képei
30 szeptember 2020, 11:42