Keresés

2020.08.30 Angelus 2020.08.30 Angelus 

A kereszt Isten végtelen szeretetének a jele – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Augusztus 30-án délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa az évközi 22. vasárnap evangéliumi szakaszához (vö. Mt 16,21-27) fűzte gondolatait. Ebben Jézus bejelenti tanítványainak szenvedését, halálát és feltámadását. Olyan valóságról van szó, amelyet Péter és a többiek nehezen fogadnak el, de ez így van ma is, számunkra is – állapította meg a pápa, hangsúlyozva, hogy a világ szemében a kereszt „botrány”, míg Jézus a kereszttől való menekülést tekinti „botránynak”.

31 augusztus 2020, 09:51