2020.08.23 Angelus 2020.08.23 Angelus 

A pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa imát kért a vallásüldözés áldozataiért, megemlékezett a tíz évvel ezelőtti mexikói vérengzésről, a négy évvel ezelőtti közép-olaszországi földrengésről, valamint közelségét fejezte ki Mozambik északi részének lakosságához, akiket a nemzetközi terrorizmus sújt. Arra is kérte a híveket, hogy ne feledkezzenek el a koronavírus áldozatairól.

Vertse Márta - Vatikán

Az ENSZ határozata alapján augusztus 22-e a vallásüldözés áldozatainak emléknapja

Ferenc pápa utalt rá, hogy augusztus 22-én világszerte megtartották a vallásüldözés áldozatainak emléknapját. „Imádkozzunk ezekért a fivéreinkért és nővéreinkért, támogassuk imáinkkal és szolidaritásunkkal azokat – és nagyon sokan vannak – akiket még ma is vallásos hitük miatt üldöznek” – hangzott a pápa buzdítása.

A leselejtezés kultúrájának áldozatai

A pápa emlékeztetett rá, hogy tíz évvel ezelőtt, augusztus 24-én hetvenkét migránst gyilkoltak le Mexikó San Fernando községében, Tamaulipas államban. Különböző országokból származó személyek voltak, akik jobb életkörülményeket kerestek. A pápa szolidaritását fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, akik még ma is igazságosságért és igazságért kiáltanak a történtek kapcsán. Az Úr felelősségre von majd minket minden migránsért, akik a remény útjai során veszítették el életüket. Ők a leselejtezés kultúrájának áldozatai voltak – állapította meg Ferenc pápa.

A pápa imája a négy évvel ezelőtti itáliai földrengés áldozataiért

Ezután felidézte a négy évvel ezelőtti földrengést, amely Olaszország középső területeit sújtotta. A pápa ismét imádkozik a legnagyobb károkat szenvedett családokért és közösségekért, azért fohászkodva, hogy szolidaritással és reménnyel haladhassanak előbbre életük útján. Kifejezte reményét, hogy felgyorsul az újjáépítés és az emberek ismét békésen élhetnek az Appennin-hegységnek ezeken a gyönyörű vidékein.

Észak-Mozambik – ezrek kényszerülnek otthonuk elhagyására

A pápa közelségéről biztosította az észak-mozambiki Cabo Delgado lakosságát, amely a nemzetközi terrorizmus támadásaitól szenved. Utalt rá, hogy mintegy egy évvel ezelőtt tett látogatást a szeretett országban.

Ne feledkezzünk el a világjárvány áldozatairól

Végül köszöntötte a római híveket és a zarándokokat, közöttük a bergamói családokat, akik a koronavírus áldozatainak emlékére zarándokoltak el Rómába. A pápa arra kért mindenkit, hogy ne feledkezzünk el a járvány áldozatairól. Vasárnap reggel meghallgatta egy család tanúságtételét, akik arról számoltak be, hogy ugyanazon a napon veszítették el a nagyszülőket, anélkül, hogy el tudtak volna tőlük búcsúzni. Olyan sokan szenvedtek, olyan sokan váltak a járvány áldozataivá, olyan sok önkéntes, orvos, ápoló, szerzetesnő és pap is életét veszítette. Emlékezzünk ezekre a családokra, akik olyan sokat szenvedtek – kérte a híveket Ferenc pápa.

24 augusztus 2020, 09:33