Ferenc pápa levele a Rimini-meetingre az emberi csodálkozás képességéről
P. Vértesaljai László SJ - Vatikán
A levélben Ferenc pápa bíboros államtitkárán keresztül arra kéri Francesco Lambiasit, Rimini püspökét, hogy juttassa el a 41. Rimini Meetingre küldött levelét. A népek közötti barátság jegyében tartott mostani, 41. találkozó egészen sajátos, mert lényegileg digitális úton valósul meg. Ferenc pápa államtitkárán keresztül közelségéről és imádságáról biztosítja a szervezőket és a résztvevőket.
A pandémia drámai tapasztalata, mely összekapcsol bennünket
Ki ne fedezte volna fel a pandémia drámai tapasztalatát, mely összekapcsolt bennünket? – teszi fel a kérdést a pápa levele kezdetén, majd mintegy válaszként idéz abból a beszédéből, melyet a járvány kezdetén, ez március 27-én mondott, a Szent Péter bazilika előterében megtartott rendkívüli imádság során: „Számot vetettünk azzal, hogy ugyanabban a bárkában vagyunk, mindannyian törékenyek és irányvesztettek. A vihar leleplezi a törékenységünket és felfedi hamis és felületes biztonságainkat, mellyel megtöltöttük tennivalóink naptárait. Mindez megmutatja, hogy miközben elaludtunk, elhagytuk mindazt, ami táplálja, fenntartja és erősíti az életünket”.
Csodálkozás híján süketek maradunk a fennkölt előtt
Az idei Rimini Meeting címe: „Csodálkozás híján süketek maradunk a fennkölt előtt”, mely értékes és eredeti hozzájárulás a történelem mostani örvénylő állapotához. „A javakat kerestük és nem annyira a közjót és miközben oly sokan saját termelő és nyerészkedő erejükre és képességükre mutattak, lemondtunk a gyermekekben rejlő magatartásról, mely meglepődéssel tekint a világra”. Ennek kapcsán írta Chesterton: „A legtitokzatosabb iskolák és bölcsek sem érik el annak a súlyát, ami egy három hónapos újszülött szemeiben ragyog. Mert az ő tekintete a meglepetés az univerzummal szemben, ám ez a meglepődés nem miszticizmus, hanem transzcendens józanság”.
A levél Jézus és a gyerekek találkozására utal, és egyáltalán a létezés csodájáról beszél, ami görög földön a filozófia alapját jelentette. Ez a meglepetés hozza mozgásba az életet és képes azt újra indítani minden körülmények között. Ezt az emberi meglepődésre való képességet hangsúlyozta Ferenc pápa a tavalyi év kezdetén, amikor újévi beszédében annak újra visszaszerzését emelte ki: „Az élet csodálkozás nélkül szürke és megszokott, hasonlóképpen a hit is. Az egyháznak is szüksége van arra, hogy megújítsa a csodálkozását saját magát illetően, mint az élő Isten jelenlétének a lakása, mint az Úr Jegyese, aki Anyaként gyermekeket szül”.
Együttérzés a szenvedés, a törékenység és a létezés bizonytalansága láttán
Az elmúlt hónapok során megtapasztaltuk a csodálkozásnak azt a jellegét, mely az együttérzést ölti magára a szenvedés, a törékenység és a létezés bizonytalansága láttán. Ez a nemes emberi érzés indította az orvosokat és ápolókat arra, hogy bátor odaadással és elkötelezettséggel szembesüljenek a koronavírus kihívásaival. Ugyanez a gazdag érzés töltötte el a tanárokat a diákjaik iránt, hogy elfogadják a távolság adta új didaktikát és így biztosítsák a tanulók számára az érvényes iskolai évet. Hasonlóképpen ugyanezt a rácsodálkozást és helytállást lehetett látni oly sok családtag arcán is”. Ebben az értelemben a most következő Meeting témája – szögezi le a pápa levele – jeles felhívás arra, hogy ereszkedjünk le az emberi szív mélyébe a meglepetés kötelén keresztül. Lehetetlen nem elcsodálkozni egy pompás hegyvidék látványa előtt vagy éppen egy lelket megmozgató zenei élmény hatása alatt! Vagy egyszerűen csak annak a létezése előtt, aki szeret minket, aki nekünk adja a teremtett világot. A meglepetés valóban az út, hogy fölvegyük onnan a „fenséges” jeleit, vagyis azt a Titokzatosat, mely minden dolognak az alapját képezi. „Ugyanis nem csak az emberi szív mutatkozik jelként, hanem maga az egész valóság. Ennek számbavételéhez szükséges egy egészen sajátos emberi képesség, mely közös minden emberben, ez pedig a csodálkozás, a képesség a meglepődésre”, ahogy azt don Giussani, (a Meetinget szervező „Comunione e Liberazione (CL)” olasz mozgalom alapítója) említi – idézi Parolin bíboros Jorge Mario Bergoglio írását a Don Giussani életéről szóló gyűjteményes kötetből. Vagy ahogy egy másik szerző írta ennek kapcsán: „Minden érzés elmúlik, csak a meglepetés érzése marad”.
Sokan megpróbáltak választ adni erre a rejtélyre és valami ellentmondásos eredményre jutottak: ahelyett, hogy kioltanák a legmélyebb szomjúságot, a lehatárolás, a végére jutás újból felkeltette a kíváncsiságot azon személyek és dolgok iránt, melyekkel korábban már leszámoltak. Egy drámai körülmény újból azt eredményezte, hogy becsüljük meg annak a létezését, de immár megzavarodottság és elterelés nélkül”.
A szépség szerepe a világ megértésében
Az egészségügyi vészhelyzet teljében a pápa sok művésztől kapott levelet, akik megköszönték neki, hogy imádkozott értük a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmisék során. Egyik alkalommal Ferenc pápa ezt prédikálta: „A művészek megértetik velünk a szépséget, ugyanis a szép nélkül az evangéliumot nem tudnánk megérteni”. A szépség megtapasztalásának döntő élményére, többek között a teológus Hans Urs von Balthasar mutatott rá a „Glória, Dicsőség” nevű trilógiájában: „Egy szépség nélküli világban a jó is elveszti a vonzerejét. Így az ember zavart marad előtte és megkérdezi, hogy ekkor vajon miért nem inkább a rosszat kellene választania. Egy olyan világban mely nem hisz többé a szép állításában, az igazság mellett hozott érvek kimerülnek a logikus következtetés erejében: a következtetésre jutó folyamat egy mechanizmus, egy gépezet, mely senkit nem szögez át és a következtetésből magából semmi nem következik”.
A hit a szépség erejével vonz
Éppen ezért – folytatódik a levél – a Meeting felhívást intéz minden keresztényhez: hivatásuk arra szól, hogy tegyenek vonzó tanúságot arról, amit a hit gyakorol a szépség erejével, „Jézus vonzásával”, ahogy Isten Szolgája, Don Giussani szokta volt mondani. Végül a Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával közzétett levél idéz Ferenc pápának az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításából (EG 167): „Jó, ha minden katekézis különleges figyelmet fordít „a szépség útjára”, mely a via pulchritudinis. Krisztust hirdetni annak a bemutatását jelenti, hogy benne hinni és őt követni nemcsak méltó és igazságos, hanem szép is, és a hit és a követés új ragyogással és mély örömmel tölti el az életet a próbatételek idején is. Ebből a szempontból az igazi szépség minden kifejezését ösvénynek tekinthetjük, amely az Úr Jézussal való találkozáshoz vezet. Nem az esztétikai relativizmus támogatására gondolok, amely el tudja homályosítani az igazság, a jóság és a szépség közötti elszakíthatatlan kapcsolatot, hanem a szépség megbecsülésének visszaszerzéséről, hogy elérjük az emberi szíveket, és felragyogtathassuk bennük a Feltámadott igazságát és jóságát. Ha – amint Szent Ágoston mondja – mi csak a szépet szerethetjük, akkor az emberré lett Fiú, a végtelen szépség kinyilatkoztatása a leginkább szerethető, és a szeretet kötelékével vonz bennünket magához. A hit továbbadásába tehát be kell építeni a szépség útján történő nevelést. Kívánatos, hogy minden részegyház támogassa a művészetek alkalmazását evangelizációs tevékenységében, kapcsolódva a múlt gazdagságához, de a mai kifejezési formák sokféleségét is felhasználva azért, hogy a hitet új, „példázatszerű nyelven” adják tovább. Bátornak kell lenni az új jelek, az új szimbólumok, az új test megtalálásában a szó átadására; a szépség új formáit kell megtalálni, amelyek különböző kulturális közegekben nyilvánulnak meg, beleértve a szépség nem hagyományos formáit is, amelyek talán kevéssé jelentősek az evangéliumot hirdetőknek, de a többiek számára különösen vonzóvá váltak”.
