Keresés

Vatican News
2020.08.02 Ucraina, esercizi spirituali per isenzatetto, persone disagiate (foto Sebastian Jankowski OMI) Lelkigyakorlat Ukrajnában a fedélnélkülieknek és a hátrányos helyzetűeknek 

Ferenc pápa ukrajnai segélyterve 4 év alatt egymillió embert támogatott

„A pápa Ukrajnáért” projekt 2016-ban indult el 15 millió euró befektetéssel és lassan végéhez közeledik. Gyümölcsei között van az ökumenikus jótékonysági együttműködés, amely tovább folytatódik. A vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa felhívást intézett a donbászi tűzszünet kapcsán, amelyről Eduard Kava, Lviv segédpüspöke nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Gabriella Ceraso / Somogyi Viktória – Vatikán

Ima és jótékonyság – így fordult pápasága kezdetén a szeretett ukrán néphez Ferenc pápa, aki kiemelt figyelemmel követi a 2014 óta folyó háború fájdalmas eseményeit. A pápa számos alkalommal nyilvánosan és személyesen is felhívta a világ figyelmét Ukrajnára, ahogy az elmúlt vasárnap is történt, amikor üdvözölte a donbászi fegyverszünetet.

Igazságos békére van szükség

A lvivi segédpüspök a jelenleg is folyó konfliktust sebnek nevezte, amelynek az árát leginkább a gyermekek fizetik meg. Arra buzdította a nemzetközi közösséget, hogy találjon megoldást, amely elhozza az igazságos béke gyümölcseit. Ez nagyon fontos az ukránok számára – hangsúlyozta a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Eduard Kava püspök.

A pápa ukrajnai humanitárius projektje a szeretet és a szolidaritás konkrét jele

Ferenc pápa ukrajnai humanitárius projektje a szeretet és a szolidaritás konkrét jele, amely vallástól, felekezettől és etnikai hovatartozástól függetlenül nyújt segítséget. Fűtőanyagokat, orvosságot, ruhákat és élelmiszereket, higiéniai eszközöket, továbbá pszichológiai és szociális támogatást biztosít a rászorulóknak. „Az összes elindított projekt hamarosan a végéhez ér, de továbbra is szállítják majd az orvosi felszereléseket a gyermekkórháznak” – mutatott rá a lvivi segédpüspök.

Az ökumenizmus jele

Az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának felügyeletével megvalósított terveket az ukrajnai apostoli nunciatúrával fenntartott folyamatos együttműködés tette lehetővé. Az első évben egy helyi technikai bizottság, a második évben a kijevi központú technikai titkárság segítette a végrehajtást. A helyi egyház más jótékonysági szervezetei, valamint más keresztény felekezetek és nemzetközi szervezetek is részt vettek a munkában. „Az ökumenizmus szép jele” – így jellemezte a közösen megvalósított munkát a lvivi segédpüspök. Mindezt a szegények, a háború okozta stressz miatt szenvedő gyermekek, számos család és idős emberek szolgálatában végezték, akik mindenüket elvesztették és nagyon alacsony nyugdíjból élnek. „Nincs már vészhelyzet, de továbbra is szükség van az egyház munkájára” – figyelmeztetett Eduard Kava, Lviv segédpüspöke.

 

03 augusztus 2020, 10:02