Pope Francis' Angelus Prayer Pope Francis' Angelus Prayer 

Csak Jézusnál találunk „felüdülést” – a pápa Úrangyala imádsága

Vasárnap délben Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében a XIV. évközi vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve hangsúlyozta, hogy az igazi bölcsesség a szívből jön. Nem elég nagy tudással rendelkezni, ha szívünk zárva marad, nem vagyunk igazán bölcsek.

Vertse Márta - Vatikán

Egy olyan világban, amely felmagasztalja a gazdagokat és a hatalmasokat, Jézus ma is azt kéri tőlünk, hogy hozzá hasonlóan legyünk „szelídek és alázatos szívűek”. Csak Jézusnál találhatunk felüdülésre ma is, amikor világunk a gazdagokat és a hatalmasokat magasztalja fel, nem törődve azzal, hogy eltiporják a szegényeket – fejtette ki Ferenc pápa.

Jézus dicsőíti az Atyát, aki a szegényeknek nyilatkoztatta ki magát

A pápa három részre osztotta a vasárnapi evangéliumi szakaszt (vö. Mt 11,25-30): Jézus mindenekelőtt az áldás és a hála himnuszával fordul az Atyához, mert a szegényeknek és az egyszerű embereknek nyilatkoztatta ki a Mennyek országának misztériumát; ezután feltárja a bensőséges és egyedülálló kapcsolatot, amely Ő közte és az Atya között fennáll; végül mindenkit magához hív, kövessük Őt, hogy lelkünk nyugalmat találjon.

Bizalommal nyíljunk meg Isten üdvözítő Szavának

Jézus mindenekelőtt dicsőíti az Atyát, mert elrejtette Országa titkait a „bölcsek és okosak” elől – mondta a pápa, megállapítva, hogy némi iróniával hívja őket így, mert azt hiszik magukról, hogy bölcsek, nagytudásúak, ugyanakkor olykor a szívük zárva van. Az igazi bölcsesség azonban a szívből is jön, nemcsak azt jelenti, hogy megértjük a gondolatokat: az igazi bölcsesség a szívbe is behatol. És ha valaki sok mindent tud, de zárt szívvel rendelkezik, akkor nem bölcs – fejtette ki Ferenc pápa. Jézus azt mondja, hogy Atyja a „kicsinyeknek” tárta fel misztériumait, vagyis azoknak, akik bizalommal megnyílnak üdvözítő Szavának, érzik, hogy szükségük van az Úrra és mindent Őtőle várnak.

Az Atya és a Fiú egyedülálló szeretetközössége

Jézus ezután elmagyarázza, hogy mindent az Atyától kapott. „Atyámnak” szólítja, hogy leszögezze az Atyával való egyedülálló kapcsolatát. Valóban, csak a Fiú és az Atya között van ez a teljes kölcsönösség: ismerik egymást, egymásban élnek. A pápa ezt a páratlan szeretetközösséget egy nyíló virághoz hasonlította, amely ingyenesen megmutatja szépségét és jóságát. És Jézus így hív meg magához mindnyájunkat: „Jöjjetek hozzám...” Nekünk akar adni mindent, amit az Atyától kap. Nekünk akarja adni az igazságot és Jézus igazsága mindig ingyenes: ajándék, a Szentlélek, az Igazság ajándéka – mondta nyomatékosan Ferenc pápa.

Jézus az evangéliumi „boldogok” mintaképe

Mint ahogy az Atya is előszeretetben részesíti a „kicsinyeket”, ugyanígy Jézus is a „fáradtakhoz” és az „elnyomottakhoz”, a terheket viselőkhöz szól. Sőt, saját magát is közéjük sorolja, mert Ő „szelíd és alázatos szívű” – ezt mondja magáról. Mint az első és a harmadik boldogság, az alázatosak vagy a lélekben szegények, és a szelídek (vö. Mt 5,3.5) boldogsága esetében. Jézus, aki „szelíd és alázatos”, nem a beletörődöttek példaképe, nem is egyszerűen egy áldozat, hanem Ember, aki teljes szívével megéli ezt az állapotot, teljes átlátszóságban az Atya iránti szeretettel, vagyis a Szentlélekkel. A „lélekben szegények” és minden evangéliumi „boldog” modellje ő, mindazoké, akik teljesítik Isten akaratát és tanúságot tesznek Országáról.

Ne a világ hatalmasait kövessük, hanem a szelíd és alázatos szívű Jézust

Azután Jézus azt mondja, hogy ha Őhozzá megyünk, „felüdülést” találunk: a „felüdülés”, amit Jézus felkínál az elfáradtaknak és a terheket viselőknek, nem pusztán pszichológiai enyhülés vagy alamizsna, hanem a szegények öröme, hogy megismerik az evangéliumot és az új emberiség építőivé válnak.

Ez a megkönnyebbülés: az öröm, amelyet Jézus ad nekünk. Egyedülálló öröm, amely maga Jézus. Ez üzenet mindannyiunk, minden jóakaratú ember számára,amelyet Jézus ma is intéz hozzánk egy olyan világban, amely felmagasztalja a gazdagot és a hatalmast. Hányszor mondjuk, hogy „mennyire szeretnék ennek vagy annak a helyében lenni, aki olyan gazdag, olyan nagy hatalma van, nem hiányzik neki semmi!” – fűzte közbe a pápa. A világ felmagasztalja a gazdagokat és a hatalmasokat, nem számít, hogy milyen eszközökkel  váltak azzá és olykor lábbal tiporják az embert és méltóságát. Minden nap látjuk, ahogy a szegényeket eltiporják. Üzenet az egyháznak, amely arra kapott meghívást, hogy megélje irgalmasság műveit és evangelizálja a szegényeket, hogy szelídek és alázatosak legyünk. Az Úr azt akarja, hogy ilyen legyen egyháza, vagyis mi – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Mária esdje ki számunkra a szív bölcsességét

Végül azért fohászkodott Szűz Máriához, aki a legalázatosabb és a legmagasabb rendű a teremtmények között, hogy könyörögje ki számunkra Istentől a szív bölcsességét, hogy fel tudjuk ismerni jeleit életünkben és részesei lehessünk azoknak a misztériumoknak, amelyek rejtve vannak a gőgösek előtt és amelyeket az Úr az alázatosaknak nyilatkoztat ki.

05 július 2020, 18:35