Keresés

Ferenc pápa meglátogatta a VI. Pál-teremben játszó táborozókat Ferenc pápa meglátogatta a VI. Pál-teremben játszó táborozókat 

Ferenc pápa meglepte a Vatikánban táborozó gyerekeket látogatásával

Szerezzetek magatoknak új barátokat, együtt jobban érzitek magatokat! – buzdította a pápa a vatikáni nyári tábor kisebb és nagyobb gyerekeit, illetve az animátorokat, akik július eleje óta vezetik az „Estate ragazzi” – Ifjúsági nyár tábort. A Szentatya reggeli közben lepte meg a vidám gyerekcsapatot, néhányuk kérdésére is válaszolt.

Gedő Ágnes / Benedetta Capelli – Vatikán

Sokáig nem tértek magukhoz az örömtől a váratlanul betoppant Ferenc pápa látogatása után a gyerekek, akik a szalézi lelkiségű napközis tábor lakói a Vatikán falain belül. A kezdeményezés ötlete magától a pápától indult, aki így szerette volna támogatni a szentszéki dolgozók családjait. Július 20-án, hétfőn reggel 9 óra után pár perccel érkezett a VI. Pál-terem előcsarnokába, ahol éppen reggeliztek – tájékoztatott Matteo Bruni szentszéki szóvivő. A pápa körbejárt az asztalok között, majd megnézte a csarnokban felállított játékokat és beszélgetett a résztvevőkkel. 10 óra körül tért vissza a Vatikánba, miután köszönetet mondott a tábor vezetőinek munkájukért.

Tábori póló
Tábori póló

Kössetek barátságokat!

A Szentatya leült a gyerekek közé és arra biztatta őket, hogy kössenek új barátságokat. Azok, akik csak egyedül érzik jól magukat, önzők – mondta a pápa. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, együtt kell lenni a barátokkal – tette hozzá. Vatikánváros Kormányzósága júliusra biztosítja a nyári táborozás lehetőségét a Szentszéknél dolgozók gyermekeinek. Mintegy száz kisebb-nagyobb gyerek tölti a szünidőt a Vatikáni Kertekben, a VI. Pál-teremben és a helikopter-leszállópályán kialakított táborban, a Covid-ellenes biztonsági intézkedések betartásával. Az Ifjúsági Nyár – projektet a szaléziakkal karöltve egy „Tutti in una festa” (Mindenki együtt ünnepel) – nevű egyesület vezeti, akik Rómában napközis táborokat működtetnek. Úszómedence, tenisz, foci és kosárlabda, felfújható játszóvár, ping-pong közül válogathatnak a gyerekek, akiket körbevezetnek a festői szépségű Vatikáni Kertekben.

A gyerekeket elbűvölte a pápa közvetlensége

„Óriási meglepetés volt számunkra! Én éppen nem voltam itt, de amikor értesültem a pápa érkezéséről, azonnal visszajöttem. A Szentatya egyedül hagyta el a Szent Márta-házat és átsétált a VI. Pál-terembe, hogy üdvözölje a gyerekeket, akik a reggeli végénél tartottak. Körbejárt az asztalok között, előbb a picikkel elegyedett szóba, aztán az alsósokkal, majd a felső tagozatosokkal. Érdeklődött, mit csinálnak, hogy töltik a napokat, megkérdezte, hogy jól érzik-e magukat.” Így számolt be a látogatásról a nyári tábor koordinátora, Franco Fontana atya, a Vatikáni Csendőrség és a Vatikáni Múzeum lelkésze. „A gyerekeket annyira lenyűgözte a pápa, hogy teljesen elcsöndesedtek. (Ami az olasz temperamentumot tekintve duplán nagy szó… - a szerk.) Aztán lementünk a VI. Pál-terembe, és azt csináltuk, amit minden délelőtt, nem változtattunk a menetrenden. Maga a pápa óhajtotta így. Három gyerek kérdéseket tett föl a Szentatyának, amiket a múlt héten fogalmaztunk meg együtt, mert terveztük, hogy írunk neki. Ő válaszolt az egyszerű kérdésekre, majd mindannyiunkat üdvözölt, és szívből jövő háláját fejezte ki a 22 animátornak. Közös fotót is készítettünk. Végül gyalog visszament a Szent Márta-házba”. Fontana atyára nagy hatást tett a gyerekek viselkedése, akik megérezték Ferenc pápa családias, közvetlen, atyai stílusát, amellyel ezt a pillanatot megélte.

A nyári tábor programja
A nyári tábor programja

A tábor lakói és animátorai lelkesen fogadták a pápát

Sergio Garrozzo, a „Tutti in una festa” (Mindenki együtt ünnepel) – egyesület animátora a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy a pápát nagyon boldognak találta. Gratulált a srácoknak a kiváló munkáért, az eredményeikért, amiket elértek, a gyerekek öröméért, és azért, mert hallotta, hogy mindenki jókat mond erről a tapasztalatról. Olyannyira, hogy gondolkozik rajta, hogy a jövőben is kellene szervezni nyári táborokat a Vatikánban. „Csak így tovább!” – biztatta az animátorokat a pápa. Zenével és tánccal köszöntek el a Szentatyától, mindenki együtt elénekelte neki az Estate ragazzi – tábori dalt.

Tényleg olyan szép a mennyország?

Sergio többet is elárult a gyerekek kérdéseiről, melyeket a pápához intéztek. Az egyik kislány arra volt kíváncsi, hogyan tölti Ferenc pápa a napját, mire azt a választ kapta, hogy ő pap, ezért azt csinálja, amit minden pap szokott. Egy másik lány a nagypapájára emlékezett, és megkérdezte, hogy a mennyország tényleg olyan-e, mint ahogy lefestették neki, vagyis egy szép, nyugodt, boldog hely? Ferenc pápa megnyugtatta, megáldotta a kis nyakláncát, ami a nagypapájára emlékeztette a lányt.

„Boldog vagyok, hogy találkoztam a pápával”

A 10 éves Ludovica kérdezhetett először a pápától. „Boldognak tűnt nekem, megkérdeztem, mit szeret a legjobban a pápaságban? Azt felelte, hogy szeret a gyerekekkel lenni, és ezért jött el hozzánk. Én már máskor is találkoztam vele”. Ludovica jól érzi magát a nyári táborban: „rengeteget játszunk, jól szórakozunk, új barátokat szerzünk” – mondta el a kislány.

Hasonlóan nyilatkozott a 10 éves Zoé is: „Nem számítottam rá, hogy találkozom a pápával. Ma későn érkeztem, és amikor beléptem, az egyik animátor lány szólt, hogy itt van. Lebénultam, mert meglepetés volt számunkra, és még sosem láttam, de nagyon tetszett. Boldog voltam és köszöntem neki”.

A Vatikáni Kertek madártáclatból
A Vatikáni Kertek madártáclatból

Amikor én is megtapasztaltam a pápa gyermekszeretetét…

Köztudott, hogy Bergoglio pápát különleges szívbéli kötelék fűzi a gyerekekhez. A szerdai általános kihallgatásokon előszeretettel emelik föl a kisbabákat, hogy áldását kérjék, ő pedig szívesen elidőz a kicsinyek között, legyen az egy koncert, egy jótékonysági esemény, vagy egy véletlen találkozás. Egy pillanat alatt a komoly Péter utódból mosolygós pápa bácsi lesz, amint gyerekek közelébe kerül.

Ennek magam is tanúja voltam, amikor tavaly decemberben, a vatikáni Betlehem-kiállítás megnyitóján két kislányommal jártam, és megérkezett Ferenc pápa. Csak a kiállítás alkotói és a sajtó képviselői voltak jelen az eseményen, és természetesen a szentszéki magyar nagykövetség, hiszen a 2019-es „100 jászol – kiállítás” házigazdája éppen Magyarország volt.

Ferenc pápa a 100 jászol-kiállításon
Ferenc pápa a 100 jászol-kiállításon

Most tényleg megáldott a pápa?!

Ferenc pápa körbejárt, megszemlélte a tárlatot, szóba elegyedett a büszke alkotókkal, akik az elképzelhető legkülönfélébb anyagokból, stílusban, méretben jelenítették meg a Szentcsaládot, és a Kisjézus érkezését. Az amúgy is szűkös helyen tolongtak az emberek, a biztonságiak pedig mindenkit odébb tereltek. Mi a gyerekekkel beszorultunk a nagy hírügynökségek újságírói közé, és bizony a két méter magas fotósok mögött nem sokat láttunk az eseményből. Hallottuk viszont, ahogy a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékei csengő hangon karácsonyi dalokat énekeltek. Egyszer csak szétnyílt előttünk a sorfal, mert a biztonsági emberek mindenkit hátrébb léptettek, hogy utat engedjenek a Szentatyának. Egy pillanatra mi is láthatóvá váltunk, mire azonnal előre hívtak minket. A pápa pedig egyenesen hozzánk lépett, és gyengéd mosollyal nézett a gyerekekre: előbb a barna, majd a szőke fejet simogatta és áldotta meg. Én megköszöntem a kedvességét és megfogtam a kezét. A pillanatot a körülöttünk álló rengeteg fotós különböző szemszögből is megörökítette, és jól látszik rajta a kislányok meglepett arca: Most tényleg megáldott minket a pápa??.. Egy rövid találkozás, egy őszinte mosoly és az áldás, ami életre szóló emlék marad.

Ugyanaz a pillanat más szögből: simogatás és áldás, hitetlenkedő gyerekszemekkel
Ugyanaz a pillanat más szögből: simogatás és áldás, hitetlenkedő gyerekszemekkel
22 július 2020, 13:38