10-09-2013 Visita Papa Francesco ai rifugiati nel Centro Astalli 10-09-2013 Visita Papa Francesco ai rifugiati nel Centro Astalli 

Ferenc pápa a római jezsuiták Astalli központjához: köszönet a menedékjog védelméért

Május 23-i keltezéssel, Ferenc pápa múlt szombaton levelet írt Camillo Ripamonti jezsuita atyának, a római nemzetközi Gesù kollégium épületegyüttesének részét alkotó Astalli utcai Menekültszolgálat igazgatójának. A húszéves Astalli központ a közelmúltban tette közzé jelentését az elmúlt évben végzett szolgálatáról. A számok tükrében látható, hogy a Központban tavaly 20 ezer ember fordult meg, közülük csak Rómában 11 ezer menekült és menedékjogot kérő személy.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Örömmel vettem – kezdődik a pápa levele –, hogy az elmúlt napokban az érdemdús Astalli Központ bemutatta a 2020-as Évi Jelentését, melyben leírják az elmúlt évben végzett szolgálatot, tevékenységet és az ellátott menekült személyek statisztikai adatait.    

Őszinte megbecsülésemet szeretném kifejezni a munkatársak és önkéntesek bátorságáért, mellyel a migráció „kihívásával” szembesültek, főként a menedékjog kapcsán kényes mostani időszakban, minthogy ezrek menekülnek a háborúkból, az üldöztetésekből és a súlyos humanitárius válságokból. Példátok támasszon a mai társadalomban megújult elkötelezettséget a befogadás és szolidaritás hiteles kultúrája iránt.

Gondolatban a menekültek felé fordulok, akiket testvéri szeretettel fogadtok be: lelkileg közel állok mindenkihez imádsággal és szeretettel és arra buzdítom őket, hogy bízzanak és reménykedjenek a béke, az igazságosság és a népek közötti testvériség világában.

Ismételten bátorítom az Astalli Központot és közreműködőit a bonyolult migráns jelenség kapcsán bölcs nyitásra, miközben elősegítik a támogatás megfelelő lépéseit és tanúságot tesznek azokról az emberi és keresztény értékekről, melyek az európai civilizáció alapját képezik.

Imádságomról biztosítom és Szűz Mária anyai oltalmazását kérve, szívből adom apostoli áldásomat.” Róma, Lateráni Szent János (bazilika), 2020. május 23.  Ferenc   

Az „Astalli Központ Társulat” honlapja a következőket írja önmagáról:

Az Astalli Központ a Jezsuita Menekültszolgálat (JRS) olaszországi székhelye. Mintegy harminc éve folytat elkötelezetten számos tevékenységet és szolgálatot.

Az Astalli Központ Alapítvány 2000-ben született és legfőbb célkitűzése, hogy hozzájáruljon a befogadás és szolidaritás kultúrája előmozdításához, kezdve az emberi jogok védelmével.

A Jezsuita Menekültszolgálat egy nemzetközi katolikus szervezet, mely a világ 40 országában tevékenykedik. Küldetése a menekültek és otthontalanok segítése és jogainak védelme.       

29 május 2020, 11:22