Grotta di Lourdes Grotta di Lourdes  

Szombaton részlegesen megnyílik a lourdes-i kegyhely

Két hónapos bezárás után május 16-án szombaton a lourdes-i kegyhely ismét megnyitja a kapuit a zarándokok előtt, jóllehet egyelőre csak egyenként fogadja a látogatókat és nem csoportosan, akik a tartományból érkeznek, maximum 100 km távolságból. A látogatás csak délután engedélyezett, a járvány miatt bevezetett francia korlátozó intézkedések betartásával.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„A remény nagy jeleként” értékelte a nyitást Olivier Ribadeau Dumas prelátus, a kegyhely rektora. Történelme leghosszabb bezárása után Európa egyik legismertebb és legkedveltebb Mária kegyhelye átmeneti jellegű szabályokkal fogadja a látogatókat. Csak délutánonként érkezhetnek a  zarándokok 14 órától 18 óráig. Egy-egy csoport legfeljebb tíz főt számlálhat és kötelezően mindenkinek szájmaszkot kel viselnie. A zarándokok maximum fél órán át tartózkodhatnak a kegyhelyen belül. A Jelenések grottáját egyelőre sajnos még nem látogathatják a szokásos körsétával, hanem csak távolról állhatnak meg és ott imádkozhatnak. A forrás vizéből azonban vihetnek magukkal, egy külön most rendszeresített megoldás segítségével. A bazilikában és a kápolnákban még nem lehet szentmisét bemutatni a nép részvételével.

Dumas prelátus, a kegyhely rektora felhívással fordul a hívekhez és arra kéri őket, hogy anyagi segítséggel járuljanak hozzá az intézmény fenntartásához és az újranyitáshoz. Két hónapja nincs bevételük a kegyhelyen és így a szerzetes közösség, mely ott él és a zarándokokat szolgálja, nehéz anyagi helyzetbe került.

       

15 május 2020, 12:23