2020.05.16 San Giovanni Paolo II - Cento anni, parole e immagini 2020.05.16 San Giovanni Paolo II - Cento anni, parole e immagini 

Ferenc pápa Szent II. János Pálról: Az Egyház biztos vezetője volt a nagy változások idején

Május 18-án hétfőn a Vatikáni Könyvkiadó „Szent II. János Pál pápa. Száz év. Szavak és képek”címmel színes albumot jelentetett meg a lengyel pápa születésének centenáriuma alkalmából. A kötethez Ferenc pápa írt előszót, amiben sorra veszi a nagy Pápa érdemeit, de különösen is szenvedéseit emeli ki: „Személyes szenvedései a népéhez kapcsolódnak, a nemzetéhez, Lengyelországhoz”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Szent II. János Pál pápa a hit nagy tanúja volt, az imádság nagy embere, aki teljesen benne élt a korában, állandó kapcsolatban az Istennel, biztos vezetője volt az Egyháznak a nagy változások időszakában. Sokszor tekintettem őrá imádságomban a papi és püspöki életem során és azt a kegyelmet kértem az Istentől, hogy olyan hűséges lehessek az evangéliumhoz, mint ő. Élő örökségként marad meg az egyház számára az ő Tanítása, enciklikái, mint a Jézus, az ember megváltója, az Irgalomban gazdag Isten, az éltető Szentlélek Úristen és a Megváltó Anyja írása, mely Máriáról szól az Egyház életében. Aztán a szociális enciklikái, a hétköznapi tanításai, a Katolikus Egyház Katekizmusának drága ajándéka - írja Ferenc pápa a könyv előszavában.

Nagy szenvedélye az „emberi” iránt

Emlékezetesek számunkra az ő hosszú és termékeny pápaságából a nagy szenvedély az „emberi” iránt, mint amilyen az ember nyitottsága, a párbeszéd keresése mindenkivel, eltökéltsége, hogy minden erejével megakadályozza a háborúkat, állandó készsége, hogy mindenki elébe siessen, és hogy átölelje a szenvedőket. Benne, Róma püspökében, aki Kelet-Európából jött, a „hallgató egyházból”, a Vasfüggönyön túli vértanúk egyháza szószólójára talált.

Az Úrra hagyatkozva átélt szenvedés egészen keményebbre kalapálta keresztény hitét

De most nem erről a Szent II. János Pál pápáról szeretnék nektek szólni a Vatikáni Könyvkiadó szép kezdeményezésének az előszavában. Arról szólnék, amiről könnyen megfeledkezhetünk, és így az olvasó figyelmébe ajánlanám mindazt, amit a Pápa elszenvedett az életében. Személyes szenvedései a népéhez kapcsolódnak, a nemzetéhez, Lengyelországhoz. Korán árva lett anyja halála miatt, aztán megéli a szeretett testvér és az apa elvesztését is. Amikor belép a krakkói földalatti szemináriumba, már elvesztette a legszorosabb hozzátartozóit. Isten és egyháza iránti teljes odaadottságában él egy olyan időben, amikor számos barátja életét veszti a háborúban. Már Pápaként írt önéletrajzi könyvében említi, hogy minden nap megkérdezte az Urat, hogy őt miért hagyta életben, miközben körülötte oly sok személy meghalt. A teljesen az Úrra hagyatkozva átélt szenvedés azonban még keményebbre kalapálta keresztény hitét, melyben családjában nevelkedett. Rendkívüli nevelője volt a fiataloknak, akiket a fiatal pap bevezetett a konkrét keresztény hitbe, amiről életében személyesen tanúskodott.

Felajánlotta az életét és vérét ontotta az egyházért

Szent II. János Pál sokat szenvedett pápaként és amikor 1981-ben merényletet kíséreltek meg ellene, felajánlotta az életét és vérét ontotta az egyházért. Tanúságot tett arról, hogy a betegség nehéz próbatételében – amit naponként megosztott az emberré lett és az üdvösségünkért keresztre feszített Istennel –, az ember örömteli maradhat és megőrizheti saját énjét. Lehet örvendezni ekkor is a föltámadt Krisztussal való találkozás bizonyosságában. Immár tizenöt év választ el halálától, ami kevésnek tűnhet, de sok mai fiatal nem ismerte őt, vagy csak néhány homályos kép maradt meg róla a gyerekkorukból. Éppen ezért születésének a centenáriumakor jogos emlékezni a nagy szent hitbéli tanúságtételére, amit az Isten adott rajta keresztül az Egyháznak és az emberiségnek. Egész pápasága alatt az irgalmasság tanúja volt, és mindig ráirányította a figyelmet Isten ezen tulajdonságára. Szép dolog egyszerűen emlékezni rá, a képekkel, melyek oly kifejező erejűek és képesek átadni azt, hogy ki is volt II. János Pál pápa. Ezt segítik a homíliáiból és tanítóhivatali megnyilatkozásaiból vett rövid szövegek és imádságok. Kívánom, hogy ez a könyv sokak, főként fiatalok kezébe jusson el. Emlékeztessen a hitére, alakjára, ami legyen példa napjaink tanúságtételéhez. Halljuk szavait visszhangozni, hogy nyissuk meg a kapukat Krisztusnak és hogy ne féljünk. Járjuk örömmel az élet útjait, minden nehézség ellenére és kövesük az előttünk járt Óriások nyomait, tudva, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ezt tanította nekünk hosszú életében Szent II. János Pál pápa, miközben különleges kapcsolatot ápolt mennyei édesanyánkkal, Szűz Máriával, a szelídség és az irgalmasság Anyjával” – zárul Ferenc pápának a Szent II. János Pál pápára emlékező vatikáni könyvhöz írt előszava.         

          

23 május 2020, 13:28