2020.04.23 Messa Santa Marta 2020.04.23 Messa Santa Marta 

A pápa csütörtökön a válságban levő családokért és az uzsorások megtéréséért imádkozott

„A világ számos részén érezzük a pandémia egyik hatását: számos család szükséget szenved, éhezik és sajnos uzsorások egy csoportja „segíti” őket. Ez egy másfajta világjárvány, a szociális pandémia. Családok tagjai, akik naponta dolgoznak, vagy sajnos „feketén” dolgoznak, és akik nem tudnak dolgozni és nincs mit enniük, sem a gyermekeiknek. Aztán jönnek az uzsorások, akik elveszik tőlük még azt a keveset is. Imádkozzunk ezekért a családokért és a gyermekeikért, a családok méltóságáért. És imádkozzunk az uzsorásokért: az Úr érintse meg a szívüket, hogy megtérjenek!” – kérte Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmise kezdetén, melynek homíliájában a napi olvasmány alapján Péter apostol ingatag lelkületéről, valamint az Atyánál az imájával értünk közbenjáró Jézusról elmélkedett.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

„Az első olvasmány folytatja a béna meggyógyításának a történetét a templom Ékes kapujánál. Az apostolokat a főtanács elé hurcolták, majd bebörtönözték, ahonnét egy angyal kiszabadította őket. Éppen azon a reggel jöttek volna ki a börtönből, hogy kihallgassák őket, amikor egy angyal kiszabadította őket és a Templomban prédikáltak” – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Az apostolokat újból elvezették a főtanács elé, ahol a főpap kérdőre vonta őket: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”  Ekkor az apostolok, de főként Péter apostol szemére vetette a nép vezetőinek, a papoknak, hogy megölték Jézust.

Inkább kell Istennek engedelmeskedni   

Az apostolokkal együtt mondja Péter: „Istennek kell engedelmeskedni és mi engedelmeskedünk Istennek és ti vagytok vétkesek ezért”. Ez egy vád, de bátran és őszintén kimondva, mire valaki megkérdezi: „Nemde  Péter ez, aki megtagadta Jézust? Az a Péter, aki annyira félt, aki gyáva is volt? Hogyhogy ide jutott?” Ő pedig ezt mondja: „Mindennek mi tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten azoknak adott, akik engedelmeskednek neki”. Milyen volt Péter útja egészen idáig, hogy bátran és őszintén kifejtette ezeket? – kérdezte a pápa. Hiszen kompromisszumra juthatott volna a papokkal, mondván: „Legyetek csak nyugodtak, mi elmegyünk és egy kicsit nyugodtabb hangon beszélünk, többé nem vádaskodunk ellenetek a nyilvánosság előtt, ti pedig békében hagytok minket”.

Péter bátorsága Jézus imájából ered

A történelemben az egyháznak sokszor meg kellett csinálnia ezt, hogy megmentse Isten népét. És sokszor megtette, hogy megmentse saját magát – de nem a Szent Egyházat –, hanem a vezetőket, tette hozzá a pápa. A kompromisszumok lehetnek jók vagy rosszak. De ők vajon kijuthattak-e ebből a  kompromisszumból? – kérdezte a pápa. Nem! Péter válasza: Semmi kompromisszum! Ti vagytok a bűnösök! – mondja bátran. De hogyan jutott idáig? Hiszen egy lelkes ember volt, aki erővel szeretett, de félénk is volt, nyitott az Isten felé odáig menően, hogy az Isten kinyilatkoztatta neki: Jézus a Messiás, az Isten Fia. Ám nem sokkal később kísértésbe esett és az Úrnak és magának is egy másik utat akart, vagyis kereszt nélküli megváltást, mire Jézus így szól hozzá: Sátán! Péter a megkísértésből a kegyelemig halad, hiszen képes az Úr elé térdelni és kérni: Uram, távozz el tőlem, mert bűnös vagyok! Péter bizonytalan, nagylelkű és gyenge. Az Úrnak az a mondata segít megérteni Péter útját, melyben Jézus szenvedése előtt mondja az apostoloknak:  „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben” (Lk 22,31).

Jézus az Atya előtt imádkozik értünk, a hitünk meg ne fogyatkozzon. Péter titka abban áll, hogy az Úr imádkozik érte és megerősíti a hitében. Amit azonban Péterrel tesz, azt mindnyájunkkal teszi. Ezt kérjük Jézustól, ne konkrét dolgokat, hanem azt a közbenjárást, amit az Atya előtt folytat értünk a sebeivel! – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

     

24 április 2020, 12:05