Daily life amid coronavirus lockdown in Britain Daily life amid coronavirus lockdown in Britain 

A pápa terve a járvány utáni újrakezdésre a spanyol Vida Nueva folyóiratban

Ferenc pápa interjút adott a spanyol Új Élet című folyóiratnak, amelyben a vírus-járvány utáni időszakra vonatkozó tervet fogalmazott meg. A vírus kapcsán rámutatott, hogy az nagy fájdalmat okozott, de egyben segített is újra felfedezni, hogy egy család vagyunk. „Új szemmel kell a világra tekintenünk és a szolidaritást, mint ellenanyagot kell alkalmaznunk a vírussal szemben. Nem írhatunk új történelmet hátat fordítva mások szenvedésének” – figyelmeztetett a pápa.

Alessandro De Carolis / Somogyi Viktória – Vatikán

Jézus sírját hatalmas kő zárta le, amit a Húsvét hajnalán odaigyekvő asszonyok nem tudtak volna elmozdítani. Ez azonban nem állította meg őket. A sötétség és a csüggedés közepette illatos olajat vittek magukkal, hogy azzal kenjék be Mesterük testét. Aztán nagy meglepetés és öröm érte őket. Váratlanul Jézus lépett eléjük és köszöntötte őket: Örvendjetek.

Az utolsó szó

Örömre hívni most akár provokációnak vagy rossz viccnek is tűnhet a vírus okozta súlyos következmények láttán, amiket elszenvedünk. Ferenc pápa azonban tudatában van, hogy tudatlanságnak vagy felelőtlenségnek tűnhet a gondolatait a húsvéti evangéliumi jelenettel kezdeni, amelyben a feltámadásról van szó, miközben a vírus könyörtelenül halált hoz. Mindenhol a világon most azt a kérdést teszik fel, hogy ki mozdítja el a járvány sírkövét, amely a gyász és a jövő miatti aggodalom következtében minden reményt eltemetni látszik. Az idősek karanténban vannak, a családok már nem tudják, milyen étket tegyenek az asztalra, az egészségügyi dolgozók és a közalkalmazottak kimerültek és túlhajszoltak. Úgy tűnik, mintha ez lenne az utolsó szó.

Áldott géniusz

„Nincs itt, feltámadt.” Az Evangélium e túláradó üzenetében talált rá Ferenc pápa azokra az alapvető hitbeli és emberi érvekre, amelyekre újrakezdési tervét építette a Vida Nueva spanyol lapnak nyilatkozva. Az evangéliumi jelenet mélységesen emberi jellegéből indult ki: a tanítványok elmenekültek, Jézus nőkből álló követői azonban mindennek ellenére leleményesen elmennek a sírhoz, ami a gyakorlatiasságukból fakad, amely pedig a tipikus, nélkülözhetetlen és áldott női géniusznak köszönhető. A jelenlegi vírus sújtotta világban is láttuk, hogy vannak, akik a társfelelősség kenetét hordozzák, hogy gyógyítsanak és ne kockáztassák mások életét.

Sose adjuk fel!

„Láthattuk, hogy mennyi ember, akik már korábban is a kirekesztettség és a közöny járványa miatt szenvedtek, továbbra is küzdenek, elkísérik és támogatják egymást.” Láttuk az orvosok, az ápolók, a bolti dolgozók, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a biztonsági erők, az önkéntesek, a papok, a szerzetesnők, a nagyszülők, a nevelők és sok más ember „kenetét”, akik megállás nélkül teszik azt, amit úgy érzik, hogy tenniük kell.

Isten sosem hagyja el népét

A feltámadás „túlcsorduló” híre az asszonyoknak érkezett meg egy hasonló helyzetben, amikor azt tették, amit helyesnek véltek. A kegyes gesztusuk átalakul: a kenet nem a halálnak, hanem az életnek szól. A hír megtöri azt a kört, ami megakadályozta, hogy észre vegyék: a követ már elhengerítették. Ez a mi reményünk, ami rést üt a jelenlegi helyzeten és lehetővé teszi, hogy a szenvedéssel teli valóságra megújult tekintettel pillantsunk – fogalmazott a pápa. Isten sosem hagyja el népét, mindig vele tart, kiváltképpen, amikor jelenvalóbbá válik a fájdalom.

A kedvező pillanat

Ha valamit megtanultunk ebben az időszakban, az az, hogy senki sem menekül meg egyedül. A határok ledőlnek, a falak leomlanak és a fundamentalista megnyilatkozások köddé válnak e szinte észlelhetetlen jelenléttel szemben, amely rávilágít törékenységünkre – fogalmazott Ferenc pápa interjújában a spanyol folyóiratban. Sürgető módon szükség van a megkülönböztetésre és arra, hogy rátapintsunk a Lélek pulzusára, ami lendületet adhat másokkal együtt olyan folyamatoknak, amelyek az új életről tanúskodnak és azt olyan mederbe terelik, amelybe az Úr szeretné a történelem e pillanatában. Az Úr számára ez a kedvező időpont és azt kéri, hogy ne elégedjünk meg és ne keressünk önigazolást valamiféle helyettesítő vagy tüneti logikával, amely megakadályozza, hogy felmérjük a hatását és a súlyos következményeit annak, amit most megélünk. Ez a megfelelő pillanat, hogy új lehetőségeket képzeljünk el azzal a realitásérzékkel, amelyet csak az Evangélium adhat – hangsúlyozta a pápa.

Jól írjuk újjá a történelmet

A koronavírus okozta vészhelyzetet mindenekelőtt a szolidaritással, mint ellenanyaggal győzhetjük le – emlékeztetett a pápa. Ezzel utalt a Pápai Életvédő Akadémia által március 30-án kiadott „Járvány és egyetemes testvériség” c. dokumentumban foglaltakra. Ez a lecke megtöri azt a fatalizmust, amelybe belesüllyedtünk és lehetővé teszi, hogy közös történelmünk új építőinek és főszereplőinek érezzük magunkat. Ezáltal közösen tudunk választ adni a világon embertársaink millióit sújtó nehézségekre. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a jelen és a jövő történelmét sokak szenvedéseinek hátat fordítva írjuk meg.

A helyes válaszok

A pápa rámutatott: “Ha egységes népként viselkedünk, akkor más, bennünket sújtó járványokkal szemben is valós hatást tudunk elérni.” Számos kérdésre adott válaszunkkal a Föld újjászülethet. “Képesek leszünk felelősen cselekedni az éhezéssel kapcsolatban, amitől olyan sokan szenvednek, annak tudatában, hogy van elegendő élelem mindenki számára? Továbbra is elfordítjuk tekintetünket néma cinkosként azoktól a háborúktól, amelyeket az uralkodási és hatalmi vágy táplál? Hajlandóak leszünk megváltoztatni azokat az életstílusokat, amelyek sokakat nyomorba döntenek, elősegítve és buzdítva egy józanabb és emberségesebb életvezetésre, amely lehetővé teszi az erőforrások méltányos elosztását?” – tette fel a kérdéseket a pápa.  „Mint nemzetközi közösség meghozzuk a szükséges intézkedéseket, hogy megfékezzük a környezet pusztulását vagy továbbra is tagadjuk a nyilvánvalót? A közöny globalizációja ezután is fenyegetni fogja utunkat... Találjuk meg a szükséges ellenszereket, amelyek az igazságosság, a szeretet és a szolidaritás!” – buzdított az interjúban Ferenc pápa.  

A szeretet és a remény civilizációja

„Ne féljünk megélni a szeretet civilizációjának alternatíváját, ami a remény civilizációja az aggodalommal, a félelemmel, a szomorúsággal, a csüggedéssel, a passzivitással és a fáradsággal szemben! A szeretet civilizációját nap mint nap, fáradhatatlanul kell építenünk és mindenki elkötelezettségére szükség van hozzá. Ennek feltétele pedig a testvérekből álló, elkötelezett közösség” – zárta interjúját Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol folyóiratban.

 

21 április 2020, 14:05