ITALY-VATICAN-HEALTH-VIRUS ITALY-VATICAN-HEALTH-VIRUS 

Hat koronavírus fertőzött van a Vatikánban, 170 tesztet végeztek– szentszéki jelentés

Matteo Bruni szentszéki szóvivő március 28-án szombaton késő délután tette közleményben jelezte, hogy újabb személyeknél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, akik az Államtitkárság tisztviselői és a Szent Márta-házban laknak. Egyúttal azt is jelezte, hogy az esetekben sem Ferenc pápa, sem közvetlen környezete nem érintett.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Az elmúlt napokban a Vatikánváros Egészségügyi Igazgatósága által elrendelt vizsgálat során újabb személynél bizonyult pozitívnak a Covid-19 teszt. Az Államtitkárság egyik tisztségviselőjéről van szó, aki a Szent Márta-házban lakik és bizonyos tünetek nyomán önkéntes karanténba vonult. Jelenlegi egészségi állapota nem mutat semmilyen különleges válságos helyzetet, de elővigyázatosságból egy római kórházban megfigyelés alá helyezték, a Vatikánváros Egészségügyi Igazgatóságával szoros kapcsolatban. A pozitív teszt után az egészségügyi előírások szerinti lépéseket foganatosítottak a környezetében, a munkahelyén és megpróbálták azonosítani, hogy az elmúlt napokban kikkel került kapcsolatba. Az egészségügyi hatóságok elvégezték a szükséges vizsgálatot a vele legszorosabb kapcsolatban álló személyeknél. Ezek a vizsgálatok negatívnak bizonyultak és megerősítették, hogy nincsen újabb pozitív eset a Szent Márta-ház lakói és az Államtitkárság tisztviselői között. Elővigyázatossági szempontból 170 tesztet végeztek el a Szentszék alkalmazottai és a Szent Márta-ház lakói között. Ez utóbbi vizsgálat során az összes teszt negatívnak bizonyult. A szentszéki jelentés végül megállapítja, hogy jelenleg hat Covid-19 vírus fertőzött van a Szentszék alkalmazottai és a Vatikánváros állampolgárai között. Megerősíthetem, hogy sem Szentatya sem a legszorosabb munkatársai nem érintettek a fertőzésben”- hangzik Matteo Bruni szentszéki szóvivő szombat délutáni közleménye.

  

 

     

            

28 március 2020, 18:06