POPE-HEALTH/ POPE-HEALTH/ 

Ferenc pápa közelsége: Szentmise a Szent Márta-házból reggelente egyenes adásban

Tekintettel a koronavírus okozta körülményekre, Ferenc pápa úgy döntött, hogy a Szent Márta-ház kápolnájában reggel hét órakor bemutatott magán szentmiséjét internetes egyenes adásban, „streamingben” közvetítsék, amit kérésre a különféle médiafelületek és tv-társaságok is sugározhatnak.

P: Vértesaljai László SJ – Vatikán

Március 9-én hétfőn reggel tették közzé a Vatikánban Matteo Bruni szentszéki szóvivő nyilatkozatát, aki újságírói kérdésre válaszolt:

„A koronavírus terjedésének veszélye miatt a Szentatya úgy döntött, hogy a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott magán szentmiséjét a következő napokban egyenes adásban közvetítse a Vatikan News lejátszó, melyet a Vatican Media oszt meg az összekapcsolt médiumokkal és azokkal, akik ezt kérelmezik, hogy lehetővé tegyék a szentmise közvetítését az érdeklődőknek, Róma Püspökének imájával egyesülve”.

Közelség a betegekhez, idősekhez és a karanténban lévő személyekhez

Ferenc pápa ezzel a döntésével a közelségét szeretné kifejezésre juttatni elsősorban a betegek, idősek és a karanténban lévő személyek iránt, akik szabad mozgásukban korlátozottak. Ennek megfelelően március 9-e hétfőtől kezdődően minden reggel hét órakor a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott magán szentmiséjét egyenes streaming közvetítésben követhetik. A Vatikánban is érvényes egészségügyi rendelkezések értelmében a szokástól eltérően most nem vesznek részt hívek a szentmisén, ami ezért tekinthető „magán-misének”.

Világszerte hívők sokasága körében lett vonatkozási pont

A reggel hét órakor a Szent Márta-házban tartott mise Ferenc pápa péteri szolgálatának egyik legjellegzetesebb újdonsága. Az évek során Ferenc pápa reggeli szentmiséin – minden alkalommal csak kisebb csoportokban – összességében ezrek vettek részt. Ferenc pápa szabadon fogalmazott homíliái – melyeket a Vatikáni Rádió és az Osservatore Romano is összefoglaló módon ad közre – világszerte hívők sokasága körében lettek vonatkozási ponttá. Egészen a mai napig azonban a pápa nem akarta, hogy az egész szentmisét közvetítsék.

Mindvégig családi jellegű mise volt, direkt közvetítés nélkül

P. Federico Lombardi, az akkori szentszéki szóvivő, néhány héttel Ferenc pápa megválasztása után így nyilatkozott: „Szem előtt kell tartani azt a sajátosságot, amit a Szentatya a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisének tulajdonít. A szentmisén a hívek egy kisebb csoportja vesz részt és a pápa meg akarja őrizni a misének ezt a családias jellegét. A beérkező igények ellenére a pápa kifejezetten azt akarta, hogy ne közvetítse a misét se a rádió, se a televízió”.

A jelenlegi megélt szükséghelyzet adja, hogy Ferenc pápa beleegyezett a szentmise direkt közvetítésébe, hogy ezáltal legyen közel napról napra a családokhoz és azokhoz, akik szenvednek.        

09 március 2020, 16:29