2020.03.21 Papa Francesco celebra la Messa a Casa Santa Marta 2020.03.21 Papa Francesco celebra la Messa a Casa Santa Marta 

Ferenc pápa az otthonukba zárt családokért és a gyerekekért misézett

„Ma azokról a családokról szeretnék megemlékezni, amelyek nem mehetnek ki otthonról. Meglehet, a terasz az egyetlen hely, ahonnét széjjelnézhetnek. Bent a házban pedig a család a gyerekekkel, a szülőkkel… Találjanak lehetőségét az egymás közti érintkezésre, építsenek szeretetkapcsolatokat a családban, együtt győzzék le a mostani idő félelmeit. Imádkozzunk a családok békéjéért ebben a válságban és a kreativitásért! – kezdte szombat reggeli szentmiséjét Ferenc pápa ezzel a szándékkal.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

Ozeás próféta szavát hirdette az egyház a mai szentmise olvasmányában (Oz 6,1-6): „Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott szét, de ő gyógyít is meg minket, ő sebesített meg, de Ő kötöz is be bennünket. Életre támaszt minket két nap múlva, és feltámaszt a harmadik napon, hogy élhessünk az ő színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat; biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a földet”. Ezzel a reménységgel kel útra a nép, hogy visszatérjen az Úrhoz. Az imádság az egyik módja annak, hogy az Úrra találjunk. Imádjuk az Urat, térjünk vissza hozzá! – buzdított Ferenc pápa.

Az öntelt embert nem érdekli mások nyomorúsága

A napi evangélium Jézusnak a farizeusról és a vámosról szóló példabeszédét olvasta. Jézus ezzel az imádságra akar tanítani bennünket. Ketten mennek imádkozni, de az egyik elbizakodott, és mintha ezt mondaná az Istennek – értelmezte a pápa: „Nézd, milyen derék ember vagyok! Ha szükséged van valamire, csak szólj és én megoldom a problémát”. Így fordul az Istenhez. Önteltség! Talán mindent megtett, amit a Törvény előírt: „Kétszer böjtölök hetente és mindenből tizedet adok…”. Mindez két másik emberre emlékeztet. Először is a tékozló fiú történetéből a nagyobbik testvérre, aki így szól az apjához: „Nekem, aki pedig oly derék vagyok, nincs ünnepem, Te pedig ennek a szerencsétlennek ünnepet tartasz”. Ez önteltség! – állapította meg a pápa.

A másik ember történetét a napokban hallottuk, a névtelen, de gazdag emberről, aki képtelen volt önmagát nevesíteni. Őt nem érdekelte mások nyomorúsága és ezek azok, akik saját magukban, vagy a pénzben, vagy a hatalomban bíznak.    

A megalázkodás példaadó magatartása        

A vámost, aki nem megy előre az oltárig, hanem távolságot tart – a pápa így jellemezte: „A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!« . Ferenc pápa őt a tékozló fiúhoz hasonlította, aki tudatában elkövetett bűneinek, a mellét veri, mondván: „Fölkelek, s Atyám házába megyek”. A megalázkodás! De a történet még emlékeztet a koldus Lázárra is a dúsgazdag kapujánál. Mindig jelen vannak az evangéliumban ezek a páros történetek – hangsúlyozta a pápa.

Alázattal kell imádkozni         

Alázattal kell imádkozni, tanítja az Úr, hogyan is kell őhozzá járulni. Példaként említette meg a pápa Keresztelő Szent János ünnepének liturgiájából azt a szép képet, mely a Jordán folyóhoz igyekvő népet írja le: „meztelen lélekkel és mezítláb mennek, hogy megkeresztelkedjenek”. Mezítelen lélekkel imádkozni, átverés nélkül, anélkül, hogy beöltöznénk saját erényeinkbe. Ő megbocsátja a bűneinket, nekünk pedig a vétkeinket kell megmutatni neki a mezítelenségünkkel. Az Úr színe előtt, meztelen szívvel, szemtől szembe, meztelen lélekkel imádkozzunk! – ezt várja el tőlünk az Úr. Ha túl magabiztosan megyünk az Úr elé, akkor az önteltség hibájába esünk, mint a farizeus, a nagyobbik testvér és a dúsgazdag. A helyes út a megalázkodás: Te vagy az Isten, én pedig bűnös vagyok! Ellenben önmagunk igazolása az gőg, büszkeség. Ferenc pápa végül azt kérte, hogy ilyen alázatos lelkülettel kezdjük el imádságainkat, majd rövid imádás után szentségi áldást adott mindazoknak, akik élő adásban követték a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisét.      

  

21 március 2020, 12:43