US-VATICAN-BISHOPS-RELIGION-ABUSE US-VATICAN-BISHOPS-RELIGION-ABUSE 

Közös imára hívnak naponta ötször Chicago harangjai

Az Amerikai Egyesült Államokban is egyre másra szaporodnak az egyházmegyei kezdeményezések, hogy együtt küzdjenek a terjedő koronavírus járvány ellen. Ezek egyike, amit a chicagói érsekség rendelt el: naponta ötször szóljanak a harangok és gyűjtsék egybe a híveket otthonaikban közös imára.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Először reggel kilenckor kondulnak meg a harangok, majd három óránként újból és újból imára hívják a Michigan-tó partján fekvő nagyváros lakóit: délben, háromkor, hatkor és utoljára este kilenckor. A város ocsúdik és emlékezik: ilyen még nem történt meg alapítása óta. Mintha Illinois állam fővárosa „egyetlen hatalmas szerzetestelep” lenne, melyben három óránként közös imára gyülekeznek a kolostor lakói. Még a kolostor szó is talál, hiszen az eredetileg zárdát, clausurát jelent. Chicago érseke, Blaise Cupich a kezdeményezésről elmondta: „Szándékunk az volt a közös imára hívó harangszóval, hogy az egyedül, elszigetelten élő lakosok megtapasztalhassák a közös imádság révén az egységet és a közösséget”.

Angol, spanyol és lengyel nyelven

Az érsekség honlapja az egyes „imaórákra” rövid imádságot és kis elmélkedést tett közzé, három nyelven: angolul, spanyolul és lengyelül, hiszen a városban százezres lengyel közösség is él. Minden egyes napnak közös szándékot adnak, melyet az érsekség napi közös szentmiséjén hirdetnek meg. Az imákat és a szentmisét az érsekség honlapján lehet követni élő adásban, illetve Twitter-fiókon keresztül is.

Minden imaóra más és más csoportért szól

Az egyes napi imaalkalmaknak közös szándékai: reggel kilenckor a vírusfertőzöttekért és betegekért imádkoznak; délben az orvosokért és az egészségügyi dolgozókért; háromkor azokért, akik a lakosság alapvető ellátásában tevékenykednek; hatkor az összes nemzetért és vezetőikért, míg végül este kilenckor az elhunyt személyekért. Ha egy körzetben nincs éppen harangszó, akkor a közösségi háló programjai adnak jelet és hívnak imára.   

Gondoskodás a rászorulókról

Az érsekség honlapja pontos tájékoztatást nyújt arról, hogy a közösségi hálók által közvetített liturgiákon miként lehet részt venni, a gyónás, a lelki áldozás, a böjt tekintetében. Már előre jelzik, hogy a nagyheti szertartásokat majd csak virtuálisan tartják meg, amit a közösségi hálón mindenki követhet. „Internetes perselyezést” is tartanak az egyes plébániák szegényei, rászorulói és hajléktalanjai számára, akiket most különösen is megpróbál a járvány. Blaise Cupich chicagói érsek videó-üzenettel fordult a hívekhez, melyben bejelentette, hogy az érsekség egy pénzügyi alapot teremtett az egyházmegye azon tagjai számára, akiket különösen is hátrányosan érint gazdaságilag a gyorsan terjedő koronavírus járvány.

Chicago, becenevén „szelek városa” az Amerikai Egyesült Államok harmadik legnépesebb városa , a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik, Illinois államban, az USA középső, északi részén, Kanada alatt. Chicago lakossága jelenleg közel 3 millió.

21 március 2020, 15:49