Ferenc pápa a Vatikánból követi a nagyböjti lelkigyakorlatot

Gedő Ágnes / Alessandro De Carolis – Vatikán

A hiteles imádság vezet el az Istennel való bensőséges kapcsolathoz. Pietro Bovati atya, a Pápai Biblikus Bizottság teológusa erről beszélt nyitó elmélkedésében. A péntekig tartó lelkigyakorlat elején P. Bovati fölolvasta a pápa rövid üzenetét, aki meghűléssel küszködik. „Innen követlek benneteket. A szobámból végzem majd a lelkigyakorlatot, követem Bovati atya elmélkedéseit, amit nagyon köszönök. Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem”.

Meghallani a csöndben az Úr szavát

Az ima egy út, ami isteni nyomon halad, és ennek a dinamizmusnak jelképes alakja Mózes. Amikor a pátriárka a találkozás sátrához ment a táboron kívülre, akkor ez az Istennel való találkozás vágyában történt. A felhő, amelyik leereszkedett a sátorra, az Úr jele volt, aki elébe sietett. Ez felborítja azt az igencsak elterjedt elképzelést, miszerint az ima egy szó, amit az ember intéz az Úrhoz, mintegy szavalásként. Ehhez képest a hiteles ima alapvetően egy prófétai tapasztalat, amelynek révén az emberi teremtmény képes meghallani a csöndben az Úr szavát. Szemtől szembe, történik mindez, amikor Isten barátként szól Mózeshez.

A hiteles ima bensőséges kapcsolatot teremt Istennel

Így jutunk el egy csodálatosan bensőséges kapcsolathoz Istennel, aminek semmi köze a vallásos ügyletekhez, sem a jó teológiai vagy biblikus ismeretekhez – állapította meg a jezsuita teológus. Sokkal inkább a hiteles imának a gyümölcse, amelyben az ember megláthatja, megízlelheti Isten szerető tervét, jótékony akaratát, amit azonnal és nagylelkűen megvalósíthat. E bensőséges kapcsolat megtapasztalása nélkül nincs hitelese vallásos élet, legfeljebb a szent dolgok mestersége.

Legyünk égő csipkebokor

Ehhez az intimitáshoz el kell jutni. Úgy képzeljük el, mint Mózes élményét az égő csipkebokorral. Meg kell tapasztalnunk a tűz élményét, amiben a csipkebokor lehet az ember a maga esendőségével, gyengeségével és nyomorúságával, s amit aztán az örök élet hatalmas ereje, a tűz lángba borít. Nemcsak arról van szó, hogy kicsit felhevítjük lelkünket valamilyen alkalmas ájtatos gyakorlattal. Újból el kell köteleződnünk az igazság mellett, őszintén megnyitva a szívünket Jézus ajándéka előtt, amit elhozott a világba. Amikor felkiáltott: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (vö. Lk 12,49-53)

Kitartóan imádkozzunk, várva a Szentlelket

Erre a tűzre van szükségünk ma is, amikor világunk sürgető lelki és drámai helyzeteiben csak Istentől remélhetjük a gyógyulást. Az egyház mindig vágyik a lelki megújulásra. A reformfolyamat azonban nem korlátozódhat fegyelmi és adminisztratív intézkedésekre, mert a Szentlélek olyan lendületre és vértanúságra sarkall, amit csak a szentek vállalhatnak. Amit mi, hívők tehetünk, felelősségünk tudatában, az az, hogy „fölmegyünk a fölső szobába” – ahogy az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, és csöndben, kitartóan imádkozunk, alázatosan várva a Szentlélek erejét, amely az ígéret szerint leszáll mindazokra, akik imádkoznak.

Figyeljünk oda az Istennel való találkozásra

P. Pietro Bovati ezután a Kivonulás könyvét és Máté evangéliumát kapcsolja össze a zsoltárokkal, kiemelve azt a képet, ahogy Mózes leveszi szandálját, mielőtt odamegy az égő csipkebokorhoz. Mi is tegyük félre csapongó gondolatainkat, és összpontosítsunk szívünk minden erejével az Istennel való találkozásra.