Keresés

Kormányellenes tüntetések Irak déli részén Kormányellenes tüntetések Irak déli részén 

A pápa megemlékezett a szenvedő irakiakról, imádkozik értük

A szerdai általános kihallgatás végén Ferenc pápa köszöntötte az arab nyelvű híveket, köztük is kiemelten az irakiakat. Imádkozik a békéért Irak számára, melyet idén tervezett fölkeresni.

Gedő Ágnes – Vatikán

A hamvazószerdai audiencián, melyet a Szent Péter-téren tartott meg, Ferenc pápa katekézise felolvasása után köszöntötte a zarándokcsoportokat. Az arab nyelvű hívekhez fordulva, akik Szíriából, Egyiptomból és a Közel-Keletről érkeztek - azon belül is az iraki csoporthoz - így szólt: „Nektek, iraki állampolgároknak mondom, hogy nagyon közel vagyok hozzátok. Egy csatatér vagytok, két oldalról is szenvedtek a háború miatt. Imádkozom értetek, imádkozom országotok békéjéért, amelyet úgy volt, hogy idén meglátogatok. Imádkozom értetek” – mondta a pápa, majd a nagyböjtről beszélt az arab nyelvű zarándokoknak.

Használjuk ki a nagyböjtöt a lelki megújulásra

„Az idei nagyböjt kezdetén mindenkinek azt kívánom, hogy ez az idő legyen a megtérésé, a belső megújulásé, a személyes és lelki növekedésé. Szenteljetek időt az Isten szaváról való elmélkedésnek, járuljatok a szentségekhez, böjtöljetek és imádkozzatok, hogy így megújítsátok kapcsolatotokat Istennel, önmagatokkal és felebarátaitokkal. Az Úr áldjon meg és őrizzen mindig a gonosztól! – búcsúzott az arab nyelvű hívektől a pápa.

 

27 február 2020, 12:12