Isten feltámaszt bennünket hamvainkból – Ferenc pápa hamvazószerdai homíliája
Vertse Márta – Vatikán
Nagyböjt a kegyelem, a gyógyulás időszaka – fejtette ki homíliájában a pápa, válaszút elé állítva a híveket. Az egyik út a porból az életre, a másik az életből a porba vezet. Arra buzdított, hogy tisztítsuk meg szívünket a képmutatás porától, ahogy ezt Jézus kéri tőlünk az evangéliumi szakaszban. Ne engedjük, hogy elhamvadjon Isten szeretetének tüze szívünkben, mert csak a szeretet az, ami örökre megmarad. Az ég állampolgárai vagyunk, útlevelünk az Isten és a felebarát iránti szeretet.
Isten reménye, kincse, dicsősége, vagyunk
Hamvazkodással kezdjük a Nagyböjtöt: „Mert por vagy és a porba térsz vissza” (vö. Ter 3,19) – kezdte homíliáját Ferenc pápa. A fejünkre szórt hamu arra emlékeztet, hogy a földből jövünk és a földbe térünk vissza, vagyis gyengék, törékenyek, halandók vagyunk. Átutazóban vagyunk az évszázadok, évezredek során, kicsinyek vagyunk a galaxisok és a világűr mérhetetlen nagyságával szemben. Por, de az Isten által szeretett por vagyunk a világegyetemben. Az Úr kedvét lelte abban, hogy összegyűjtse porunkat kezében és belé lehelje „az élet leheletét” (vö. Ter 2,7). Így értékes, örök életre rendelt por vagyunk. Az a föld, amelyre Isten ráborította egét, por, amely Isten álmait tartalmazza. Isten reménye, kincse, dicsősége vagyunk.
Az Úr szemében végtelen értékű a mi kicsinységünk
A hamu emlékeztet létünk útvonalára, amely a porból az életre vezet. Por, föld, agyag vagyunk, de ha hagyjuk, hogy Isten keze formáljon bennünket, csodássá válunk. Azért születtünk, hogy Isten szeretett gyermekei legyünk – mondta a pápa. Nagyböjt nem arra szolgál, hogy hasztalan moralizmusokkal árasszuk el az embereket, hanem annak az ideje, hogy felismerjük: Isten szereti nyomorúságos hamvainkat. Ez a kegyelem időszaka, hogy befogadjuk Isten szeretetének felénk fordított tekintetét és megváltoztassuk életünket. Azért vagyunk a világban, hogy a hamuból az élet felé haladjunk. Ne őröljük porrá a reményt, ne hamvasszuk el Isten ránk vonatkozó álmát. Ne engedjünk a beletörődésnek. Látjuk, hogy terjed a félelem, hogy annyi rossz van a világban, a társadalom elkereszténytelenedik. Isten azonban porunkat dicsőséggé tudja átalakítani.
Valósítsuk meg Isten álmát, ami a szeretet
A por, amelyet fejünkre szórnak, felrázza gondolatainkat. Feltesszük a kérdést: miért élek? Ha a mulandó dolgokért élek, a porba térek vissza, megtagadom azt, amit Isten tett velem. Ha csak azért élek, hogy egy kis pénzt vigyek haza és szórakozzak, hogy hírnévre tegyek szert, karriert csináljak, akkor porból élek. Nem ezért jöttünk a világra. Ennél sokkal többet érünk, azért élünk, hogy megvalósítsuk Isten álmát, vagyis hogy szeressünk. Azért hull hamu a fejünkre, hogy szívünkben fellobbanjon a szeretet tüze. Mert az ég állampolgárai vagyunk, útlevelünk pedig az Isten és a felebarát iránti szeretet. Földi javaink ott nem szolgálnak, por, amely eltűnik. De a szeretet, amit a családban, a munkahelyen, az egyházban, a világon adunk, üdvözít bennünket, örökre megmarad.
Tisztítsuk meg a portól életünket
A fejünkre szórt hamu egy második, ellentétes útvonalra is emlékeztet, arra, amely az életből a porba vezet. Ha körülnézünk, akkor a halál porát látjuk magunk körül, hamuvá lett életeket, törmeléket, pusztítást, háborúkat. Kis ártatlanok életét, akiket nem fogadtak be, visszautasított szegények, leselejtezett idősek életét. Milyen sok por van kapcsolatainkban! Mennyi veszekedés a családokban! Milyen nehéz bocsánatot kérni, megbocsátani, újrakezdeni, miközben olyan könnyen követeljük jogainkat! Olyan sok a por, ami bepiszkolja a szeretetet és lealacsonyítja az életet. Az egyházban, Isten házában is hagytuk, hogy lerakódjon olyan sok por, a világiasság pora.
Ne fojtsuk el Isten szeretetének tüzét a képmutatás hamujával
És tekintsünk magunkba, szívünkbe: hányszor fojtjuk el Isten tüzét a képmutatás hamujával! A képmutatás: ez az a piszok, aminek eltávolítását kéri Jézus a mai evangéliumi szakaszban. Az Úr ugyanis nem csak azt mondja, hogy hajtsuk végre a tevékeny szeretet műveit, hogy imádkozzunk és böjtöljünk, hanem azt is, hogy mindezt képmutatás nélkül tegyük (vö. Mt 6,2.5.16). Ehelyett hányszor teszünk valamit pusztán önzésből csak azért, hogy elfogadjanak, hogy kedvezően ítéljenek meg minket. Hányszor valljuk meg, hogy keresztények vagyunk, miközben szívünkben gátlástalanul engedünk szenvedélyeinknek, amelyek rabszolgává tesznek bennünket! Hányszor mutatjuk jónak magunkat, miközben haragot táplálunk szívünkben! Mindez por, ami bepiszkolja, hamu, ami elfojtja a szeretet tüzét.
Az életszentség csak Isten kegyelme révén valósulhat meg
Szükségünk van, hogy megtisztuljunk a szívünkre lerakodó portól. Szent Pál felhívása jön segítségünkre, amikor így kér könyörög: „Krisztus nevében kérlek, hagyjátok magatokat kiengesztelni Istennel”. Mi azt mondtuk volna, hogy „Engesztelődjetek ki Istennel!”. Azonban Szent Pál a szenvedő szerkezetet használja: hagyjátok magatokat kiengesztelni. Mert az életszentség nem a mi tevékenységünk, hanem kegyelem! Egyedül nem vagyunk képesek arra, hogy eltávolítsuk a szívünket bepiszkoló port. Csak Jézus, aki ismeri és szereti szívünket, csak Ő gyógyíthatja meg. A Nagyböjt a gyógyulás időszaka.
Ne hulljunk vissza az életből a porba
A Húsvét felé haladó időszakban két lépést tehetünk: az első, a porból az életbe, vagyis törékeny emberségünkből Jézus embersége felé, aki meggyógyít bennünket. A Feszület előtt ismételjük el: „Jézusom, te szeretsz engem, alakíts át engem”. Miután befogadtuk szeretetét, miután sírtunk ez előtt a szeretet előtt, a második lépés, hogy ne hulljunk vissza az életből a porba. Isten bocsánatát a gyónásban kapjuk meg, mert ott Isten szeretetének tüze felemészti vétkünk hamvát. A gyónásban az Atya ölelése megújítja bensőnket, megtisztítja szívünket. Hagyjuk magunkat kiengesztelni, hogy úgy éljünk, mint szeretett gyermekek, mint bocsánatot nyert bűnösök, mint meggyógyított betegek, mint átutazók, akiket elkísérnek. Hagyjuk, hogy szeressenek, hogy szeressünk. Hagyjuk, hogy talpra állítsanak, hogy haladhassunk a cél, Húsvét felé. Abban az örömben lesz részünk, hogy felfedezzük: Isten feltámaszt bennünket hamvainkból.
