Erdő Péter bíboros Ferenc pápával megbeszélést folytat Erdő Péter bíboros Ferenc pápával megbeszélést folytat 

Erdő Péter bíboros: A Szentatya jelenléte Budapesten sok nép lelki sebeit gyógyítaná

Ferenc pápa február 19-én, szerdán reggel negyed kilenckor magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost, Esztergom-budapesti érseket. A szokásos szerdai általános kihallgatás előtti rendkívüli „privát audienciára” a VI. Pál kihallgatási aula kistermében került sor. Sűrű programja után Erdő Péter bíboros szerdán késő este nyilatkozott a Vatikáni Rádió magyar tagozatának.

P. Vértesalja László SJ – Vatikán   

Bíboros úr, a héten a Vatikánban a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció és a Törvényszövegek Pápai Tanácsa tartotta közgyűlését, melynek végén Ferenc pápa fogadja a plenária, a közgyűlés tagjait. Ám ezt megelőzően szerdán reggel, az általános kihallgatás előtt Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Önt. Ha szabad kérdezni, milyen témákat érintettek a magánkihallgatás során?

Elsősorban az eucharisztikus kongresszusról beszéltünk, hiszen ezért kértem a kihallgatást is. Örömmel nyújtottam át neki a kongresszus teológiai dokumentumának olasz kiadását, aminek címlapján egy gyönyörű budapesti látkép van a Szent István bazilikával és a várossal. Hangsúlyoztam neki, hogy az ő jelenléte különlegesen is nagyszerű üzenet lenne és gyógyítaná sok nép lelki lelki sebeit és hozzájárulna ahhoz, hogy Közép-Európa népei ne csak megbékéljenek egymással, hanem közösen tudjanak dolgozni az alapvető értékeken. Azt hiszem, hogy a katolikus tanúságtételnek egy nagy lehetősége és egy nagy megerősítése lenne, ha a Szentatya eljönne hozzánk. Tudjuk, hogy sűrű a programja, de Budapest közel van, így valóban lehetséges akár csak egy egynapos utazást tenni, ami technikailag számára is megoldható.

A Szentatya láthatólag szeretettel, örömmel és érdeklődéssel fogadott. Nyilván teljes és végleges elköteleződést mutató hivatalos bejelentést nem tett, de bízom abban, hogy van esélyünk arra, hogy pozitív választ kapjunk.                          

Erdő Péter bíboros és Ferenc pápa
Erdő Péter bíboros és Ferenc pápa
Interjú Erdő Péter bíborossal a Szentatya meghívásáról
19 február 2020, 13:31