2020.01.08 Udienza Generale 2020.01.08 Udienza Generale 

Ferenc pápa köszöntései: Közel van Ausztráliához és kéri születésnapunk ismeretét

A katekézist követően Ferenc pápa köszöntötte a kihallgatás különféle csoportjait. Az olasz hívekhez szólva megemlítette: „Köztetek van egy csoport Ausztráliából. Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy imádkozzunk az Úrhoz, segítse ezt a népet a tűzvésznek ebben a nehéz időszakában. Közel vagyok az ausztráliai néphez”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az olasz zarándokok között a pápa kiemelten köszöntötte a Páli Szent Vince lelkiségét élő csoportokat, a genovaiak küldöttségét, akik a város érsekével, Angelo Bagnasco bíborossal érkeztek Rómába. A Róma és Nápoly közötti tengerparti Terracina népesebb zarándokcsoportját is külön üdvözölte a pápa. Az Aqua cirkusznak megköszönte a kihallgatáson bemutatott produkcióját. Köszöntötte a fiatalokat, időseket, betegeket és az újházasokat.

A terracinai zarándokok köszöntik a pápát
A terracinai zarándokok köszöntik a pápát

Ismerjük meg keresztségünk napját!

Végül bejelentette, hogy most vasárnap tartjuk az Úr keresztsége ünnepét. Fedezzétek fel ennek szentségnek a kegyelmét és tudjátok azt „lefordítani a hétköznapi élet elkötelezettségeire. Ekkor szabadon hozzáfűzte a pápa: Nagyon szeretném, ha mindenki ismerné saját keresztsége időpontját. Mi ugyanis biztosan tudjuk a születésnapunkat, de hányan ismerik közületek a keresztségük napját. Kevesen, minthogy nem tartjuk az ünnepét. Adok nektek egy házi feladatot. Kérdezzétek meg otthon a szüleitektől, a nagyszülőktől, a nagybácsiktól, a nagynéniktől: Mikor lettem megkeresztelve? És hordozzátok aztán a szívetekben ezt az időpontot, hogy meg tudjátok köszönni az Úrnak a keresztség kegyelmét!

Az Aqua cirkusz előadása
Az Aqua cirkusz előadása
08 január 2020, 15:36