Keresés

Ferenc pápa a Simon Wiesenthal Központ tagjaival Ferenc pápa a Simon Wiesenthal Központ tagjaival 

Ferenc pápa fogadta a Simon Wiesenthal Központ tagjait

75 éve szabadították föl az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. A január 27-én esedékes évforduló alkalmával fogadta a pápa a Simon Wiesenthal Központ küldöttségét. Emlékezni kell a múltra, hogy soha többé ne történhessen ilyen szörnyűség, és hogy az önző közöny talaján ne kaphasson lábra a gyűlölet – figyelmeztetett a pápa.

Gedő Ágnes – Vatikán

Január 20-án, hétfőn fogadta Ferenc pápa a Vatikánban a holokauszt    tanulmányokkal foglalkozó Simon Wiesenthal Központ tagjait, mely világszerte az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kisebbségek elleni gyűlölet leküzdéséért harcol. Évtizedek óta kapcsolatban áll a Szentszékkel, mivel közös szándékuk egy jobb világot létrehozni, ahol vallástól és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkit azonos emberi méltóság illet meg. A toleranciára és a kölcsönös megértésre kell nevelni, a vallásszabadság és a társadalmi béke előmozdítására.

Ferenc pápa 2016-ban járt Auschwitzban

Egy hét múlva emlékezünk az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójára. Ferenc pápa fölidézte 2016-os látogatását a helyszínen, ahol csöndben imádkozott. Mai, rohanó világunkban nehezünkre esik megállni, magunkba nézni, csöndet teremteni, hogy meghalljuk a szenvedő emberiség kiáltását. A fogyasztói kultúra verbális szinten is megjelenik: mennyi fölösleges szót, mennyi fölösleges időt pazarolunk tiltakozásra és vádaskodásra, hány sértést vágunk a másik fejéhez, nem törődve azzal, mit is mondunk. A csönd, ezzel szemben segít megőrizni az emlékezetet. Ha elveszítjük az emlékezetet, megsemmisítjük a jövőt – figyelmeztetett a pápa. A 75 évvel ezelőtt elkövetett kimondhatatlan kegyetlenség legyen felhívás arra, hogy megálljunk, elcsöndesedjünk és emlékezzünk. Szükségünk van erre, hogy ne váljunk közömbössé.

Aggasztóan terjed az önző közöny a világon

A világ számos részén aggasztó módon terjed az önző közöny, ami miatt csak a nekünk kényelmes dolgokkal foglalkozunk. Az élet akkor jó, ha nekem megfelel, és amikor valami nincs rendben, akkor elszabadul a düh és a gonoszság, ezzel jó táptalajt teremtve a részrehajlásnak és a populizmusnak, amit magunk körül látunk. Ezen a talajon pedig gyorsan növekszik a gyűlölet. Nem is olyan régen tanúi voltunk az antiszemitizmus barbár kegyetlenségének. Soha nem fáradok bele, hogy határozottan elítéljem az antiszemitizmus minden formáját – jelentette ki Ferenc pápa. Ahhoz, hogy a gyökerénél kezeljük a problémát, meg kell művelnünk azt a talajt is, ahol a gyűlölet nő, és el kell vetnünk a béke magvait. Az integráció, a másik ember keresése és megértése révén tudjuk jobban védeni önmagunkat.

Zsidók és keresztények közeledjenek egymáshoz

A pápa emlékeztetett a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate – kezdetű nyilatkozatára, amely aláhúzza: egyre inkább föl kell fedeznünk és mindenki szolgálatába állítani a zsidók és keresztények közös, gazdag lelki örökségét. Ma ez a fő feladatunk: nem elhatárolódni és kizárni, hanem közeledni és befogadni; nem erőmegoldásokat keresni, hanem a közeledés folyamatait elindítani. Ha mi nem tesszük meg, akik hiszünk Őbenne, aki a mennyekben megemlékezett rólunk és szívén viselte gyengeségeinket, akkor ki fogja megtenni? A pápa fölidézte a Kivonulás könyvének gondolatait: „Isten meghallotta panaszukat, és Isten megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségről. Jóakaratúan tekintett le Izrael fiaira és felismerte…” (Kiv 2,24-25) Mi is emlékezzünk a múltra és viseljük szívünkön a szenvedők helyzetét. Így műveljük a testvériség földjét. A pápa a Simon Wiesenthal Központ küldöttségétől egy békésebb világ megteremtésének kívánságával búcsúzott: Shalom! Békesség!

A Holokauszt emlékét ápolni

A Simon Wiesenthal Központ egy nemzetközi zsidó szervezet, amelyet az emberi jogok védelmére hoztak létre. Célja az emberi jogok és méltóság előmozdítása, a zsidók biztonságának védelme az egész világon, valamint a Holokauszt emlékének átadása a következő nemzedékeknek azért, hogy hasonló tragédiák soha többé ne fordulhassanak elő. A szervezet Simon Wiesenthalról kapta nevét, aki túlélte a Shoah-t, és élete hátralevő részét annak szentelte, hogy adatokat gyűjtsön a náci bűnösökről és bíróság elé állítsa őket.

20 január 2020, 15:02