A pápa béke világnapi üzenete: minden háború testvérgyilkos
Vertse Márta – Vatikán
A Béke napjáról való megemlékezés Szent VI. Pál nevéhez fűződik. Ő volt az, aki 1967. december 8-án kelt üzenetében minden jóakaratú embert arra buzdított, hogy január elsején, a polgári év első napján, világszerte ünnepeljék meg a „Béke napját”. A kezdeményezés nem csak a katolikusokhoz szólt. A szent pápa minden jóakaratú embert arra buzdított, hogy kötelezze el magát a béke ügyében. Ferenc pápa december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kelt üzenete szintén mindenkihez szól, kiemelve az egyes témákhoz kapcsolódó keresztény tanítást.
„A remény indít el bennünket a béke útján, miközben a bizalmatlanság és a félelem növelik a népek és nemzetek közötti kapcsolatok törékenységét, az erőszak kockázatát” – állapítja meg a pápa, arra buzdítva a világ összes lakóját, hogy legyenek a béke munkásai, folytassanak egymással nyílt párbeszédet, mindenkit befogadva, manipuláció nélkül. A világnak szüksége van az ökológiai megtérésre is, megújult tekintettel forduljunk a teremtett világ, az élet felé. Az öt pontból álló oszló üzenet végén a pápa arra emlékezteti Krisztus tanítványait, hogy a találkozás kultúrájának megteremtéséhez a kiengesztelődés szentsége nyújt támaszt, amelyet az Úr adott a megkereszteltek bűneinek megbocsátására. Az egyháznak ez a szentsége megújítja a személyeket és a közösségeket, és azt igényli, hogy hagyjunk fel az erőszak minden formájával felebarátaink és a teremtett világ vonatkozásában egyaránt.
1. A béke, mint a remény útja az akadályokkal és megpróbáltatásokkal szemben
A béke, reménységünk tárgya, olyan értékes jó, amelyre az egész emberiség vágyik és amely mélyen bele van vésve minden ember szívébe – írja üzenete első pontjában Ferenc pápa. Az emberi közösség magán viseli az egymást követő és egyre pusztítóbb háborúk és konfliktusok jegyeit, amelyek továbbra is sújtják elsősorban a legszegényebbeket és a legvédtelenebbeket. Egész nemzetek küzdenek, hogy megszabaduljanak a kizsákmányolás és a korrupció láncaitól, amelyek gyűlöletet és erőszakot táplálnak. Ma is sok férfitól és nőtől, gyermekektől és idősektől megtagadják a méltóságot, a testi épséget, a szabadságot, beleértve a vallásszabadságot is, a közösségi szolidaritást és a jövőbe vetett hitet. A konfliktusok rettenetes megpróbáltatásai hosszú időre nyomot hagynak az emberiség testében és lelkében. Minden háború valójában testvérgyilkosság, amely szétzúzza az emberi család hivatását, a testvériség tervének megvalósítását – hangsúlyozza a pápa, majd rámutat a háborúkat előidéző emberi magatartásokra, mint a másik különbözősége iránti ellenszenv, a hatalomvágy, az önzés, a gőg, a gyűlölet, a pusztítási vágy, törekvés a mások feletti uralomra.
A világot jellemző torz kettősség
A pápa felidézi a közelmúltban Japánban tett látogatását, ahol megállapította: világunkat perverz kettősség jellemzi. A békét a félelemre és bizalmatlanságra támaszkodó hamis biztonság révén akarja garantálni. Ez a népek közötti kapcsolatok elmérgesedését idézi elő, megakadályoz minden fajta párbeszédet. A világ stabilitását nem tarthatja fenn a megsemmisüléstől való félelem. A közöny falai közé bezárva olyan társadalmi-gazdasági döntéseket hoznak, amely az ember és a teremtett világ leselejtezésének drámájához vezet, ahelyett, hogy az emberek egymás őrzőivé válnának. A párbeszéd és a kölcsönös bizalom által törekedjünk a valódi testvériség megteremtésére, amelynek alapja az Istentől való közös eredet – buzdít üzenete első pontjában a pápa, hozzátéve, hogy a béke utáni vágy mélyen bele van vésve az ember szívébe és nem fogadhatunk el semmit, ami ennél kevesebb.
2. A béke, mint az emlékezeten, szolidaritáson és testvériségen alapuló meghallgatás útja
Az üzenet második pontjában Ferenc pápa a meghallgatás fontos tényezőjét elemzi, mivel ez az első lépés egymás megismerésének az útján. A másik személy meghallgatása alapuljon az emlékezeten, a szolidaritáson és a testvériségen. A pápa ismét visszatér Japánban tett látogatására és hivatkozik a hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélőire, akiket japánul a „hibakusha” szóval illetnek. Ők „azok közé tartoznak, akik ma életben tartják a kollektív lelkiismeretet, tanúskodva a következő nemzedékeknek arról a rettenetről, ami 1945 augusztusában történt és arról a kimondhatatlan szenvedésről, ami a mai napig tart” – szögezi le a pápa. Emlékezetüket nem csak azért kell megőrizni, hogy a jövőben ne kövessék el a múlt hibáit, hanem azért is, hogy tapasztalatuk gyümölcse járuljon hozzá a jelen és a jövő békére irányuló döntéseihez. A béke útjának megnyitása és nyomon követése összetett kihívást jelent, mivel a szóban forgó érdekek a személyek, közösségek és nemzetek kapcsolataiban sokrétűek és ellentmondásosak. Mindenekelőtt az erkölcsi lelkiismeret és a személyes, valamint politikai akarat bevonására van szükség. A béke ugyanis az emberi szív mélyéből táplálkozik, a politikai akaratnak pedig mindig új lendületet kell adni olyan új folyamatok elindításához, amelyek kiengesztelnek, valamint egyesítenek személyeket és közösségeket.
Szavak helyett konkrét tettekre van szükség
A világnak nem üres szavakra, hanem a béke munkásaira van szüksége, akik nyitottak a párbeszédre, akik keresik az igazságot ideológiákon és a különböző véleményeken túl. A pápa utalással a II. Vatikáni Zsinat tanítására, idézett a Gaudium et spes k. lelkipásztori konstitúcióból, miszerint a „békét folytonosan építeni kell” (78). Egymás kölcsönös meghallgatása növelheti a másik megbecsülését olyannyira, hogy az ellenségben felismerjük egy testvér arcát. A béke építése hosszan tartó, türelmes munka, amely keresi az igazságot és az igazságosságot, tiszteli az áldozatok emlékezetét és lépésről lépésre megnyílik egy közös remény felé, amely erősebb a bosszúállásnál.
Egy jogállamban a demokrácia jelentős paradigmája lehet ennek a folyamatnak, amennyiben az igazságosságon és azon az elkötelezettségen alapul, hogy megóvják minden személy jogát, különös tekintettel a gyengékre és a társadalom peremére szorultakra, az igazság szüntelen keresése közben. A társadalom építése folyamatban lévő munka, amelyhez mindenki felelősen hozzájárul a helyi, nemzeti és globális közösség minden szintjén.
A jogok és kötelességek szoros kapcsolata
Ferenc pápa felidézi előde, Szent VI. Pál 1971-ben közzétett Octogesima advenines k. apostoli levelét, amely hangsúlyozza a közösségi életre való nevelés fontosságát. A mindenkit megillető, egyenlő jogokon kívül el kell ismerni a velük összefüggő, másokkal szembeni kötelességeket is. A társadalom tagjai közötti törés, a szociális egyenlőtlenségek növekedése, annak a visszautasítása, hogy a rendelkezésre álló eszközöket az átfogó emberi fejlődésre használják fel, veszélyeztetik a közjóra való törekvést. Ezzel szemben a szó és az igazság erején alapuló türelmes munka felébresztheti az emberekben az együttérzés és a kreatív szolidaritás képességét.
Mi, keresztények szüntelenül Krisztusra emlékezünk, aki életét adta a kiengesztelődésünkért (vö. Róm 5,6-11). Az egyház továbbra is a közjót szolgálja és táplálja a béke reményét a keresztény értékek átadása, az erkölcsi tanítás, a szociális és nevelési művek révén.
3. A béke a kiengesztelődés útja a testvéri szeretetközösségben
A Biblia, különösen a próféták szavai által a lelkiismereteket és a népeket az Isten emberiséggel kötött szövetségére hívja – mutat rá a pápa az üzenet harmadik pontjában, amely felvázolja a kiengesztelődés útjának megvalósítását a testvéri szeretetközösségben. Fel kell hagynunk a másik feletti uralkodás vágyával és meg kell tanulnunk, hogy egymást kölcsönösen Isten gyermekeinek, testvéreknek tekintsük. A másik embert nem arra kell korlátoznunk, hogy mit mondott, vagy mit tett, hanem a benne rejlő ígéretet kell figyelembe vennünk. Csak a tisztelet útja törheti meg a bosszúállás spirálját.
A keresztényeket Jézus szavai vezérlik: mindig meg kell bocsátani testvéreinknek
Az evangéliumnak az a szakasza vezet bennünket, amelyben Péter megkérdezi Jézust, hogy hányszor kell megbocsátania ellene vétő testvérének, talán hétszer? (vö. Mt 18,21-22). „Jézus így felelt: ’Nem mondom: hétszer, hanem hetvenhétszer’”. A békére vonatkozó igazság a társadalmi téren túl igaz a politika és a gazdasági élet terén is, mert áthatja a közösségi élet minden dimenzióját.
A béke egyik feltétele az igazságos gazdasági rendszer
Nem lesz soha sem igazán béke mindaddig, amíg nem leszünk képesek egy igazságos gazdasági rendszer kiépítésére – állapítja meg a pápa, és szavait XVI. Benedek tanításával támasztja alá, aki tíz évvel ezelőtt közzétett Caritas in veritate k. enciklikájában kifejtette: „A fejletlenség legyőzése nemcsak olyan cselekvést követel, amely jobbá teszi a cserére alapozott tranzakciókat, nem is csak az állami segítségnyújtás struktúráit honosítja meg, hanem mindenekelőtt világméretű fokozatos nyitást jelent a gazdasági tevékenység olyan formái irányában, amelyeket az érdeknélküliség és a közösségiség mércéje jellemez” (39).
4. A béke az ökológiai megtérés útja
„Ha alapelveink rossz értelmezése időnként arra késztetett bennünket, hogy igazoljuk a természettel való visszaélést vagy az ember zsarnoki uralmát a teremtett világ felett, vagy a háborúkat, az igazságtalanságot és az erőszakot, mi, hívők elismerhetjük, hogy ilyen módon hűtlenek voltunk a bölcsességnek ahhoz a kincséhez, amelyet őriznünk kellett volna” – idéz a pápa Laudato si’ k. enciklikájából üzenete negyedik pontjában, amelyet az ökológiai megtérés témájának szentel. Szemben a többiek iránt érzett ellenségeskedéssel, a közös otthon iránti tisztelet hiányával, a természeti erőforrások kizsákmányolásával, ökológiai megtérésre van szükségünk. A közelmúlt amazóniai szinódusa arra késztet bennünket, hogy felhívást intézzünk a közösség és a föld, a jelen és az emlékezet, a tapasztalat és a remény közötti békés kapcsolatra.
Közös otthonunk megteremtése közös feladat
A kiengesztelődésnek ez az útja egyben meghallgatása és szemlélése a világnak, amelyet Isten adományozott nekünk, hogy megvalósítsuk közös otthonunkat. A természeti erőforrásokat, az élet számos formáját, magát Földünket azért bízta ránk, hogy azt „műveljük és őrizzük” (vö. Ter 2,15) a jövő nemzedékei számára is, mindenki felelős és dolgos részvételével. Továbbá meg kell változtatnunk meggyőződéseinket is, jobban meg kell nyílnunk a másikkal való találkozásnak, nagyobb mértékben be kell fogadnunk a teremtett világ ajándékát, amely visszatükrözi Megalkotójának szépségét és bölcsességét. A közös otthonban legyünk jelen egymás számára, mindenki a saját különbözőségével, ünnepeljük és tartsuk tiszteletben az életet, olyan társadalmi modellekre törekedve, amelyek elősegítik az élet virágzását és jelenlétét a jövőben, fejlesszük a közjót az egész emberi család érdekében.
Megtérésünk legyen átfogó, terjedjen ki az élet minden területére
A pápa olyan ökológiai megtérésre szólít fel, amely elvezet oda, hogy új tekintettel szemléljük az életet, a Teremtő nagylelkűségét, aki nekünk adományozta a Földet és a javakban való osztozás örömteli józanságára szólít fel. Ez a megtérés legyen átfogó, alakítsa át kapcsolatainkat testvéreinkkel, a többi élőlénnyel, a teremtett világgal a maga végtelenül gazdag változatosságában, és a Teremtővel, aki minden élet eredete. Mint ahogy Keresztes Szent János írja „A lélek sötét éjszakája” című művében: „hagyjuk, hogy a felszínre törjön a Jézussal való találkozás minden következménye a világgal való kapcsolatokban” (II. Könyv, 21. fejezet, 8).
5. Annyit érünk el, amennyit remélünk
A kiengesztelődés útja türelmet és bizalmat igényel – szögezi le üzenete utolsó, ötödik pontjában Ferenc pápa. Nem nyerjük el a békét, ha nem reménykedünk benne. Mindenekelőtt hinni kell a béke lehetőségében, abban, hogy a másiknak ugyanolyan szüksége van a békére. Ebben megihlethet bennünket Isten mindnyájunk iránti szeretete, amely felszabadít, korlátlan, ingyenes és fáradhatatlan. A félelem gyakran konfliktus forrása. Fontos tehát, hogy túljussunk emberi félelmeinken, elismerve, hogy Isten szükséget szenvedő gyermekei vagyunk, Ő pedig szeret és vár bennünket, mint az Atya várja tékozló fiát (vö. Lk 15,11-24). A testvérek közötti találkozás kultúrája megtöri a fenyegetés kultúráját, általa minden találkozás egy lehetőséggé és Isten nagylelkű szeretetének ajándékává válik. Elvezet bennünket ahhoz, hogy túllépjünk szűk látóhatárainkon, és mindig arra törekedjünk, hogy az egyetlen mennyei Atya gyermekeiként megéljük az egyetemes testvériséget.
A megtéréshez a keresztényeknek a gyónás szentsége nyújt támaszt
Ferenc pápa végül emlékeztet rá, hogy ehhez az úthoz Krisztus tanítványainak támaszt nyújt a kiengesztelődés szentsége, amelyet az Úr adományozott a megkereszteltek bűneinek megbocsátására. Az egyháznak ez a szentsége, amely megújítja a személyeket és a közösségeket, arra szólít fel, hogy szegezzük tekintetünket Jézusra, aki kibékített magával „mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek” – idézi üzenetében a pápa Szent Pál apostol a kolosszeiekhez írt levelének sorait (Kol 1,20). A gyónás szentsége arra kér, hogy hagyjunk fel minden erőszakkal gondolatban, szóban és cselekedetben, mind felebarátaink, mind a teremtett világ vonatkozásában.
Az Atya Isten kegyelme feltétel nélküli szeretet. Miután részesültünk a megbocsátásban Krisztusban, elindulhatunk az úton, hogy felkínáljuk azt korunk embereinek. Nap mint nap a Szentlélek sugallja nekünk, hogy milyen magatartást tanúsítsunk és milyen szavakkal váljunk az igazságosság és a béke munkásaivá.
Ferenc pápa a következő fohászokkal zárta az 53. Békevilágnapra írt üzenetét:
A béke Istene áldjon meg minket és jöjjön segítségünkre.
Mária, a Béke Fejedelmének Anyja és a föld minden népének Anyja kísérjen bennünket és nyújtson támaszt lépésről lépésre a kiengesztelődés útján.
És minden személy, aki erre a világra jön, ismerhesse meg a békés létet és teljes mértékben kibontakoztathassa a szeretet és az élet ígéretét, amelyet magában hordoz.
