2019.12.01 Angelus 2019.12.01 Angelus 

Virrasztva várjuk Jézus, a béke hírnöke eljövetelét – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Advent első vasárnapján, az új liturgikus év kezdetén Ferenc pápa arra buzdította a híveket, hogy ne kövessék az önzés útjait, amelyek háborúkat és konfliktusokat okoznak. Vertse Márta - Vatikán

Vertse Márta - Vatikán

Virrasszunk, álljunk készen Jézus eljövetelére –mondta a pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. Az evangéliumi szakaszból (Mt 24,37-44) kiindulva a pápa emlékeztetett rá, hogy Advent megfelelő időszak arra, hogy befogadjuk Krisztust, a béke hírnökét, aki megmutatja számunkra Isten útjait. Ébredjünk fel közönyünkből és vegyük észre magunk körül szenvedő testvéreinket.

Jézus minden nap eljön életünkbe

Ma, Advent első vasárnapján egy új liturgikus év kezdődik. Advent négy hetében a liturgia elvezet bennünket Jézus születésének ünnepéhez, miközben arra emlékeztet, hogy Ő minden nap eljön életünkben és dicsőségben újra eljön majd az idők végezetén – fejtette ki beszédében Ferenc pápa. Ez a bizonyosság arra indít bennünket, hogy bizalommal tekintsünk a jövőbe. Erre szólít bennünket Izajás próféta, akinek hangja elkíséri egész adventi utunkat, és a történelem csodálatos teológiáját kínálja fel. Arra kaptunk meghívást, hogy a hitnek és a reménynek ezzel a látásmódjával haladjunk az élet útjain, az örömteli és fájdalmas, derűs és drámai események között.

Zarándokként haladjunk Jézus, életünk értelme és végső célja felé

Az első olvasmányban Izajás megjövendöli, hogy „Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek” (2,2). Az Úr jeruzsálemi templomát úgy mutatja be, mint minden nép találkozási pontját. Isten Fia Megtestesülése után, Jézus is gyakran úgy nyilatkoztatta ki magát, mint valódi templomot. Ezért tehát Izajás csodálatos látomása egy isteni ígéret, ami arra ösztönöz bennünket, hogy a zarándok magatartását öltsük magunkra, Jézus felé haladva, aki a történelem értelme és végső célja.

Csak az Úr útjait járva jutunk el az igazságossághoz

Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságosságot, csak úgy találhatják meg azt, ha végighaladnak az Úr útjain; miközben a rossz és a bűn abból fakad, hogy az egyének és a társadalmi csoportok az önző érdekek útjait részesítik előnyben, amelyek konfliktusokat és háborúkat idéznek elő. Azonban ha mindenki az Úr vezetésével a jó útját keresné, akkor a világon nagyobb összhang és egyetértés uralkodna. Advent kedvező alkalom arra, hogy befogadjuk Jézust, aki a béke hírnökeként jön el, hogy megmutassa nekünk Isten útjait – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Szabad szívvel, önátadással és szolgálattal várjuk az érkező Jézust

Advent első vasárnapjának evangéliumi szakaszában Jézus arra buzdít, hogy álljunk mindig készen eljövetelére: „Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok” (Mt 24,42). Virrasztani nem azt jelenti, hogy mindig nyitva tartjuk a szemünket, hanem azt, hogy szívünk szabad és a helyes irány felé fordul, vagyis készen áll az önátadásra és a szolgálatra. Az álom, amelyből fel kell ébrednünk a közöny, a hiúság, a képtelenség valóban emberséges kapcsolatok létrehozására, magányos vagy beteg testvérünk gondozására. Az eljövő Jézusra való várakozásunk tehát a virrasztásban valósuljon meg. Mindenekelőtt tekintsünk csodálattal Isten működésére, meglepetéseire és Őneki adjunk mindig elsőbbséget. A virrasztás azt is jelenti, hogy konkrétan figyelmet fordítunk nehézségekkel küzdő felebarátunkra, nem várunk arra, hogy segítséget kérjen, hanem megtanulunk előlegezni, mint ahogy Isten teszi ezt mindig velünk. A pápa végül Máriához fohászkodott: a virrasztó Szűz, a remény Anyja vezessen bennünket ezen az  adventi úton, segítsen nekünk, hogy tekintetünket az „Úr hegye”, Jézus Krisztus felé fordítsuk, aki magához vonz minden embert és minden népet.

A pápa aggodalma az iraki helyzet miatt

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa aggodalmának adott hangot az iraki helyzet miatt. Fájdalommal értesült arról, hogy az elmúlt napok tiltakozó megmozdulásait kemény megtorlás követte, amely több tucat áldozatot okozott. A pápa imádkozik az elhunytakért és a sebesültekért. Közel áll lélekben hozzátartozóikhoz és az egész iraki néphez, Istenhez fohászkodva a békéért és az egyetértésért.

Új vatikáni szerv a fiatalok részvételével

A Világiak, a Család és az Élet dikasztériuma egy új szervet állított fel, amelynek neve: „Az Ifjúság nemzetközi konzultatív szerve”. Húsz ifjú tagja különböző földrajzi és egyházi valóságot képvisel. A szerv felállítása konkrét válasz a tavalyi fiataloknak szentelt szinódus nyomán felmerült igénynek. Feladat, hogy segítsen megérteni a fiatalok nézeteit az ifjúságpasztoráció és más általánosabb érdekeltségű témákat illetően – magyarázta Ferenc pápa, a hívek imáját kérve.

A jászol a keresztény hit egyszerű és csodálatos jele

A Szent Péter téren összegyűlt hívek között a pápa köszöntötte a Lengyelországból érkezett zarándokokat és a bukaresti gyerekkórust, majd a hívek imáját kérte: kísérjék el vasárnap délután imáikkal, amikor felkeresi Grecciót, ahol Szent Ferenc az első betlehemi jászlat felállította. Ott ír alá egy Levelet a jászol jelentőségéről és értékéről. A jászol a keresztény hit egyszerű és csodálatra méltó jele – hangsúlyozta a pápa, majd hozzátette: egy rövid Levélről van szó, amely jó szolgálatot nyújthat a karácsonyi készülődéshez. Végül mindenkinek szép vasárnapot és adventi időszakot kívánva búcsúzott a Szent Péter téren megjelent hívektől.

01 december 2019, 13:43