Pope Francis Pope Francis  

Ferenc pápa katekézise: a pásztor vigyázzon magára és őrködjön a rábízott nyáj felett

A szerdai általános kihallgatás során Ferenc pápa folytatta az Apostolok Cselekedeteinek magyarázatát. Ezúttal Pál apostol efezusi szolgálatát és milétuszi búcsúbeszédét elemezte. A világnyelveken felolvasott bibliai szöveg ezt a részt emelte ki: „Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, s a gyengéknek támaszukra lenni, Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20,32-35).

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Pál apostol Mestere művét folytatja 

Megállás nélkül folytatja útját az evangélium az Apostolok Cselekedeteiben és Efezusban kinyilvánítja üdvözítő jelentőségét – kezdte beszédét a pápa. Pál tizenkét embert megkeresztel a városban Jézus nevére, akik részesei lesznek a Lélek kiáradásának. Az apostol csodákat művel, betegeket gyógyít, ördögöt űz, mivel a tanítvány hasonlít a Mesteréhez, miközben továbbadja a testvéreknek azt az életet, amit maga is úgy kapott meg.

A hit rejtélyes gyakorlat helyett a kinyilatkoztatás, az ingyenes szeretet révén ismerhető fel

Isten ereje betör Efezusba és leleplezi azokat, akik Jézus nevét lelki meghatalmazás nélkül fel akarják használni ördögűzésre. Napvilágra kerül mágikus tevékenységük gyengesége és a város lakói közül sokan Jézushoz pártolnak, miközben elhagyják mágikus szertartásaikat. Lukács kihangsúlyozza a Krisztusban való hit és a mágia összeférhetetlenségét. Aki Krisztust választja, nem folyamodhat mágushoz. A hit bizalommal hagyatkozik Isten kezeire, rejtélyes gyakorlatok helyett a kinyilatkoztatás és az ingyenes szeretet révén ismerhető fel. A pápa szabadon hozzáfűzött megjegyzésében ismételten kikelt a babonaság mai gyakorlata ellen.

MIndig a személyes köszöntés a legelevenebb
MIndig a személyes köszöntés a legelevenebb

A mágia nem keresztény dolog

A mágia ma is létezik, a keresztény nagyvárosokban kártyajósok működnek. Vannak keresztények, akik hisznek Jézus Krisztusban, de azért kártyajósokhoz is járnak. Kérem szépen – szögezte le a pápa – a mágia nem keresztény dolog! Krisztus kegyelme mindent elhoz nekünk, kérjük őt és hagyatkozzunk az Úrra. Az efezusi ezüstművesek zavargása kapcsán a pápa megjegyezte, hogy ők Artemisz istennő ezüstszobrainak készítésével foglalkoztak, de a vallásgyakorlatból igazi vállalkozást csináltak. Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy ezen gondolkozzék el. Az efezusi ezüstművesek zavargást keltettek a városban és Pált a többi kereszténnyel együtt  azzal vádolták meg, hogy válságba sodorják az iparosokat és Artemisz istennő szentélyét.      

A páli búcsúbeszéd Milétuszban egyféle spirituális testamentum       

Pál apostol Efezusból Jeruzsálembe indul, de amikor a közeli Milétuszba érkezik, magához kéreti az efezusi presbitereket, akiket lelkipásztori tanácsokkal lát el. Pál apostoli szolgálatának a végéhez érkezik és Lukács a páli búcsúbeszédet úgy mutatja be, mint egyféle spirituális testamentumot. Azokhoz szól, akikre távozása után rábízza Efezus keresztény közösségének a vezetését. Ferenc pápa a kihallgatás résztvevőinek a lelkére kötötte, hogy mindenki olvassa el  az Apostolok Cselekedetei legszebb részét, Pál búcsúbeszédét az efezusiaktól. Példa ez arra, hogyan búcsúzik az apostol és hogyan kell a mai presbitereknek és a mai keresztényeknek is elbúcsúzniuk.         

Róma püspöke előtt sorban áll a többi püspök
Róma püspöke előtt sorban áll a többi püspök

Vigyázzatok magatokra és a rátok bízott nyájra!

A búcsú buzdító részében Pál a közösség felelőseit megerősíti, mert utoljára látják őt. És hogy mit is mond nekik? – kérdezte a pápa. „Vigyázzatok magatokra és a rátok bízott nyájra” Ez a pásztor feladata, hogy őrködjön, hogy vigyázzon saját magára és a nyájra. Az őrködésnek ez a feladata a pásztor, a plébános, a presbiter, a püspök tiszte, amit be kell tölteniük. Őrizniük kell a nyájat, vigyázniuk kell magukra, lelkiismeret vizsgálatot kell tartani a nyáj közepette, melyet a Szentlélek bízott rájuk és amit saját vérével szerzett meg – mondja Pál apostol. Ferenc pápa a püspököktől a legnagyobb közelséget kérte a nyájhoz és azt a készséget, hogy védjék meg a ragadozó farkasoktól. A püspököknek nagyon közel kell állniuk a néphez, hogy őrizzék, hogy védjék őket. Nem szakadhatnak el a néptől. Búcsúbeszéde végén Pál apostol Isten kezébe és kegyelmének szavába ajánlja a presbitereket, ami minden gyarapodás és az egyházban a szentség útján történő előrehaladás kovásza. Kérjük az Urat, hogy újítsa meg bennünk a szeretetét egyháza és a hit letéteménye iránt és tegye felelőssé a pásztorokat a nyáj őrzésében – zárta ezzel a fohásszal szerdai katekézisét Ferenc pápa.       

04 december 2019, 15:37