Keresés

Papa riceve partecipanti al IV Forum mondiale delle ONG di ispirazione cattolica Papa riceve partecipanti al IV Forum mondiale delle ONG di ispirazione cattolica 

A pápa a katolikus ihletésű nem kormányzati szervekhez: képzés, forrás, csoportmunka

„Konkrét tanúságtétel által bátorítjátok a legsérülékenyebbek befogadását, hogy a világot minél inkább közös otthonná tegyétek” – mondta Ferenc pápa szombat délelőtt a katolikus ihletésű nem kormányzati szervek képviselőinek, akiket a Vatikánban fogadott. „Mindezt a nemzetközi politika terén szerzett tapasztalatok jegyében teszitek” – állapította meg. Beszéde további részében Ferenc pápa a képzés, a megfelelő anyagi források biztosítását és a csoportmunka fontosságát hangsúlyozta.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Ferenc pápa a katolikus ihletésű nem kormányzati szervek jelenléte kapcsán a II. Vatikáni Zsinat tanítását idézte: „Az egyház ebben a világban jelen, vele együtt él és cselekszik” (GS 40). Az egyház számára egy „határról” van szó, ahol a nem kormányzati szervek jelentős szerepet folytatnak: „A népek közösségének békében és testvériségben való megépítéséhez ezenfelül sokszoros segítséget nyújthatnak a különféle nemzetközi katolikus szervezetek, melyeket erősíteni kell: növelni a jól képzett tagok számát, megadni nekik a szükséges anyagiakat, és kellőképpen összehangolni tevékenységüket” (GS 40). Ferenc pápa szerint ezek a zsinati megállapítások nagyon aktuálisak és azokhoz három fontos szempontot kapcsolt.

Az egyház szociális tanítása nyújtja a megfelelő egyházi alapelveket

A világ mai bonyolultságában és antropológiai válságában az életről szóló tanúságtétel egyfelől nagy hitet és bizalmat igényel, hogy Isten művének eszközei lehessünk ebben a világban, másfelől szükség van megfelelő szakmai előkészületre a tudományos és humán szakterületen, hogy a katolikus ihletésű nem kormányzati szervek sajátos nézőpontjukat keresztény összefüggésben tudják képviselni. Ehhez az egyház szociális tanítása nyújtja a megfelelő egyházi alapelveket. Alkalmazásuk előtt azonban azok megfelelő ismeretére van szükség ahhoz, hogy konkrét programokat dolgozzanak ki belőle.

A források szükségesek, de az egyház tudott nagy műveket megvalósítani szerény eszközökkel is

A jelzett célkitűzések eléréséhez szükség van megfelelő anyagi források biztosítására, a talentumokról szóló példabeszéd alapján. A források fontosak és szükségesek, szögezte le a pápa, hozzáfűzve, hogy gyér források esetén se bátortalanodjanak el. Ilyenkor gondoljanak arra, hogy az egyház tudott nagy műveket megvalósítani szerény eszközökkel is, jól tudva, hogy minden képesség az Istentől ered.

Az egyház veleszületett sajátossága a közösség és az együtt haladás

Végül a pápa arra kérte a katolikus ihletésű nem kormányzati szerveket, hogy kezdeményezéseiket csoportosan végzett munka formájában osszák meg. A hit tapasztalata azt jelzi, hogy ez lehetséges. A közös tervekben való együttműködés még inkább felragyogtatja a művek értékét, nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyház veleszületett sajátossága a közösség és az együtt haladás. Ilyen értelemben folytassák tovább egymást közt közös tevékenységeiket, de tudják azt megosztani más katolikus szervezetekkel is – zárta beszédét a pápa.                        

08 december 2019, 11:54