Keresés

Vatican News
2019.11.14 Docenti e studenti della Libera Universita' Maria Santissima Assunta Hatezren a LUMSA katolikus szabadegyetemről   (Vatican Media)

A pápa a LUMSA egyetemhez: összetartozás, társadalmi-kulturális küldetés felelősségével

A Vatikáni Rádió Tiberis parti épületének tőszomszédságában fekszik a LUMSA katolikus szabadegyetem, melynek pontos neve: Mennybe felvett Szűz Mária Szabadegyetem. Az intézmény alapításának 80. évfordulója alkalmából az egyetem diákjainak és tanárainak 6000 fős közösségével találkozott csütörtökön délben a VI. Pál aulában Ferenc pápa, aki hozzájuk intézett beszédében küldetésük sokrétű felelősségére emlékeztette őket.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                     

A második világháború előtt, 1939-ben alapított egyetem Ferenc pápa szavaival most jutott az „érettségi” szintjére, hogy felelős oktatókat, főként női tanárokat képezzen nemcsak a középiskolai, hanem az egyetemi oktatás számára is, ahogy az az alapítónő Luigia Tincani eredeti szándéka volt. Ferenc pápa két „egyetemi szent”, VI. Pál pápa és John Henry Newman ösztönző példáit állította a LUMSA elé. Az universitas ugyanis közösséget jelent, de az ismeretek összetartozásának az eszméjét is, melyet az igazság állandó keresése révén kell elérni. Feladatuk, hogy a megosztás és az utolsók szolgálatának a terveiben kötelezzék el magukat, részesítsék előnyben a találkozást és a szolidaritást, törekedjenek az életben való bizalom értelmének a visszaszerzésére.

Kritikus gondolkodás és értékekben való növekedés

Az egyetemi oktatói-nevelői elkötelezettség a személyből indul ki és a személyhez érkezik. A katolikus jelző nem vezet be megkülönböztetést, hacsak nem példa jellegű többletet: „szüksége van kritikus gondolkodásra, továbbá az értékekben való növekedés…, az emberi méltóság valamint a közjó útját kínálja” – idézett a pápa  Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából. Mindebből többsíkú felelősség hárul az egyetemre.  

Az összetartozás, a társadalmi-kulturális és egyetemközi küldetés felelősségével   

Az elsődleges felelősség a minőséggel megélt összetartozás ápolása a hűség és a közösség terén, mely a gyökerekből indul és a jövő felé tart. XVI. Benedek szavával világított rá Ferenc pápa az egyetem kulturális, másképpen missziós felelősségére: „Az egyetem igaz és benső eredete az ismeret utáni vágyakozás, mert ismerni akarja az őt körülvevő valóságot. Keresi az igazságot”. Őszinte párbeszéd szellemében használjuk az igazság, szabadság és a jó szavait.  Az ember átfogó formálásából adódik az egyetem társadalmi felelőssége, mely bátorságot, kockázatot igényel. Negyedik mozzanatként a pápa az egyetemközi felelősségre emlékeztetett. Európa volt egykor az egyetemek bölcsője, de most újra meg kell találnia azok értelmét. A LUMSA a saját egyetemközi kapcsolataiban tegyen hozzá valami eredetit, ami konkrét és hasznos – kérte a pápa. Végül a LUMSA közösségét eredeti jelmondatukra emlékeztette: „hittel és emberséggel”. Az az és jelentse az átfogó nevelést, a komoly, teremtő és míves munkát és ebben segítse őket a Mennybe felvett Szűz Mária! – zárta beszédét Ferenc pápa.                                                     

14 november 2019, 19:23