Pope Francis visits Japan Pope Francis visits Japan 

A pápa a japán püspökökhöz: védelmezzék az életet és hirdessék az evangéliumot

A pápa első programjaként a japán püspökökkel találkozott a tokiói apostoli nunciatúra refektóriumában szombaton este fél 7-kor. Ferenc pápához Joseph Mitsuaki Takami, nagaszaki érseke, a japán püspöki konferencia elnöke intézett üdvözlő beszédet 28 püspöktársa nevében, akik Japán 16 egyházmegyéjét vezetik 1407 pap közreműködésével, hogy ellássák az 536 ezer lelket számláló helyi egyházat.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa köszöntötte az ország katolikus közösségét, kiterjesztve imáit minden japánra az új Császár trónralépésének időszakában, a „reiva” azaz a „gyönyörű harmónia” korszakának kezdetén. Ferenc pápa már fiatal korától kezdve szeretettel gondolt Japán földjére. Most az Úr megadta neki a lehetőséget, hogy misszionárius zarándokként a hit nagy tanúinak nyomába léphessen. Utalt rá, hogy Xavéri Szent Ferenc 470 évvel ezelőtt érkezett az országba, majd felidézte Miki Szent Pál  jezsuita vértanú és társai, továbbá Boldog Iustus Takayama Ukon hitvalló emlékét, valamint Nagaszaki vidékének „rejtett keresztényeit”.

Védelmezni az életet és hirdetni az evangéliumot

Az apostoli utazás mottója: „Védelmezni minden életet” – jól jelképezi a püspöki szolgálatot – fejtette ki a pápa. Védelmezni minden életet mindenekelőtt azt jelenti, hogy a püspöknek szeretnie kell a rá bízott egész népet, amely az Úr ajándéka. Minden élet védelmezése és az evangélium hirdetése szorosan kapcsolódnak egymáshoz és kiegészítik egymást.

Alázatos tanúságtétel és párbeszéd a többi vallási hagyománnyal

Japánban kicsiny a helyi egyház és a katolikusok kisebbséget alkotnak. A püspökök alázatos, mindennapi tanúságtételük és a többi vallási hagyománnyal folytatott párbeszéd révén evangelizáljanak. A számos külföldi dolgozó iránti gondoskodásuk, akik a Japánban élő katolikusoknak több mint a felét képviselik, tanúskodik az egyház egyetemességéről, bizonyítva, hogy egységünk Krisztussal erősebb minden más kapcsolatnál vagy identitásnál.

A püspök szeresse a rábízott népet
A püspök szeresse a rábízott népet

A vértanú egyház prófétai felhívása a nukleáris leszerelésre

Egy vértanú egyház nagyobb szabadsággal szólalhat meg, különösen, amikor a béke és az igazságosság sürgető kérdéseiről van szó – mondta Ferenc pápa, utalva rá, hogy hamarosan felkeresi Nagaszakit és Hirosimát, ahol imádkozik a katasztrofális bombázások áldozataiért és visszhangozza a japán katolikusoknak a nukleáris leszerelésre vonatkozó prófétai felhívásait. Találkozik továbbá azokkal, akiket a „hármas katasztrófa” (földrengés, szökőár és a fukusimai atomerőmű-baleset) sújtott.

A japán püspökök kísérjék el híveiket az irgalmasság evangéliumával

A társadalmat érintő csapások közül a pápa a következőket sorolta fel: magány, kétségbeesés, elszigeteltség, az öngyilkosságok számának növekedése, az iskolai zaklatás (ijime), a lelki irányvesztettség új típusai, amelyek főleg a fiatalokat sújtják. A hatékonyság és a siker kultúrájával szemben teremtsék meg az ingyenes szeretet kultúráját, amely nem csak a „befutottaknak” ad lehetőséget egy boldog és sikeres életre. „Péter meg akar erősíteni benneteket a hitben”, de azért is jön, hogy megújuljon olyan sok vértanú nyomdokát követve. „Imádkozzatok, hogy az Úr megadja nekem ezt a kegyelmet” – mondta végül a pápa, Isten áldását kérve Japán egész katolikus közösségére.

23 november 2019, 13:27