„Leselejtezés helyett neveljünk” – a pápa beszéde a börtönpasztoráció felelőseihez

Vertse Márta - Vatikán

A pénteken véget ért nemzetközi találkozót az Átfogó Emberi Fejlődést szolgáló vatikáni dikasztérium szervezte a következő témáról: „Az átfogó emberi fejlődés és a katolikus börtönpasztoráció”. A pápa rámutatott, hogy a börtönök gyakran válnak az elszemélytelenítés, a leselejtezés helyévé. A fogvatartási helyek társadalmaink felfogását, önzését és közönyét tükrözik. Küldetésünk, hogy minden emberben a szenvedő Krisztus arcát fedezzük fel és közvetítsük számukra Isten irgalmasságát.

A leggyengébbek védelme krisztusi küldetés az egész egyház számára

A pápa beszéde elején felidézte, hogy amikor megbízta az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumát, hogy adjon hangot az egyház aggodalmának a sajátos helyzetekben szenvedő emberek iránt, azt akarta, hogy vegye figyelembe olyan sok fogoly testvérünk valóságát. Azonban nem csak a dikasztériumra bízott feladatról van szó, hanem az egész egyház, hűen a Krisztustól kapott küldetéséhez, arra kapott meghívást, hogy állandóan cselekedjen Isten irgalmasságának megfelelően a legsérülékenyebbek és védtelenebbek érdekében, akikben maga Jézus van jelen (vö. Mt 25,40). Ezért fognak megítélni bennünket.

Embertelen döntések

Mint ahogy a pápa már más alkalommal is jelezte, a börtönök helyzete továbbra is szociális valóságunk tükörképe, a leselejtezés kultúrájában megnyilvánuló önzésünk és közönyünk következménye. A társadalom gyakran a törvényekhez szó szerint ragaszkodó és embertelen döntések révén, amelyeket állítólagosan a jóra és a biztonságra való törekedéssel igazolnak, a törvénysértők elszigetelésében és fogva tartásában látja a közösségi élet problémáinak végső megoldását. Ezzel igazolják azt a tényt, hogy nagy közpénzeket fordítanak a törvénysértők elnyomására,  ahelyett, hogy valóban keresnék a személyek átfogó fejlődésének előmozdítását, amely csökkentené azokat a körülményeket, amelyek kedveznek a jogellenes cselekmények elkövetésének.

Könnyebb elnyomni, mint nevelni

Könnyebb és kényelmesebb elnyomni, mint nevelni. Könnyebb tagadni a társadalomban jelenlévő igazságtalanságot és fogvatartási helyeket létrehozni, hogy bezárják a feledésbe a törvénysértőket, mint a fejlődéshez való esélyegyenlőséget felkínálni minden állampolgárnak. Ez is a leselejtezés egy formája, „jól nevelt”, idézőjelbe tett selejtezés. A fogvatartási helyek továbbá gyakran kudarcot vallanak abban a célkitűzésben, hogy előmozdítsák a társadalmi visszailleszkedés folyamatát. Ennek oka kétségtelenül az, hogy nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással, amely lehetővé tenné, hogy szembenézzenek a fogvatartott személyek szociális, pszichológiai és családi problémáival. Továbbá a börtönök gyakran túlzsúfoltak és ezáltal az elszemélytelenedés helyeivé válnak. Ezzel szemben a valódi társadalmi visszailleszkedés azzal kezdődik,  hogy biztosítják a fejlődés, az oktatás, a tisztességes munka, az egészségügyi ellátásban való részesedés, valamint a közéleti részvétel lehetőségét.

Küzdjük le a börtönviseltekkel szembeni előítéleteket

Ma társadalmaink különösen arra kaptak meghívást, hogy leküzdjék azoknak a megbélyegzését, akik tévedtek, mert ahelyett, hogy segítséget nyújtanánk és megadnánk azokat a megfelelő forrásokat, amelyek lehetővé teszik az emberhez méltó életet. Hozzászoktunk a leselejtezéshez, ahelyett, hogy figyelembe vennénk azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a személy tesz, hogy viszonozza Isten szeretetét életében. Számos esetben, a börtönből szabadulónak olyan világgal kell szembenéznie, amely idegen számára, és amely nem tartja őt bizalomra méltónak, egészen odáig jutva, hogy kizárják őket a munka világából, így nem képesek tisztességesen megélni. Mivel megakadályozzák őket méltóságuk teljes körű gyakorlásában, ezek a személyek ismét ki vannak téve azoknak a veszélyeknek, amelyek a fejlődés lehetőségének a hiányát kísérik, erőszak és bizonytalanság közepette.

Tegyük jelenvalóvá Isten irgalmasságát börtönviselt testvéreink számára

Mint keresztény közösségeknek fel kell tennünk a kérdést: ha ezek a testvéreink már letöltötték börtönbüntetésüket az elkövetett rosszért, akkor miért helyezünk a vállukra egy újabb társadalmi büntetést a visszautasítással és a közönnyel? – folytatta beszédében Ferenc pápa. Számos esetben ez a társadalmi ellenérzés egy okkal több arra, hogy ismét  elkövessék ugyanazt a hibát. Isteni sugallatra minden egyházi közösség saját utat alakít ki magának, hogy jelenvalóvá tegye az Atya irgalmasságát ezek iránt a testvéreink iránt és visszhangozza azt az állandó felhívást, hogy minden ember és minden társadalom szilárdan és határozottan cselekedjen a béke és az igazságosság érdekében.

Lelkipásztori segítség a hozzátartozóknak is

A pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a börtönpasztorációban elkötelezettekben valóban hatékonyak az Isteni Irgalmasság művei. Isten szeretete, amely támaszt nyújt nekik és bátorítja őket a leggyengébbek szolgálatában, erősítse meg és növelje a reménység szolgálatát, amelyet minden nap végeznek a foglyok körében. A pápa imádkozik mindazokért, akik nagylelkű csöndben szolgálják ezeket a testvéreket, felismerve bennünk az Urat. Gratulált minden kezdeményezéshez, amellyel nem nehézségek nélkül, lelkipásztori segítséget nyújtanak a foglyok hozzátartozóinak is és elkísérik őket ennek a nagy megpróbáltatásnak az idején, hogy az Úr mindenkit megáldjon.

A börtönöknek mindig legyen ablaka

A pápa végül két képpel fejezte be beszédét, annak a reményében, hogy ezek segítséget nyújtanak a börtönpasztorációban elkötelezettek számára. Az első az, hogy nem lehet a társadalomnak való tartozás törlesztéséről beszélni egy ablak nélküli börtönben. Nincs távlatok nélküli emberi büntetés. Senki sem változtathat életén látóhatár nélkül. És sokszor hozzá vagyunk szokva, hogy megvakítjuk a bebörtönzötteink tekintetét. „Vigyétek el magatokkal az ablakok és a látóhatár képét és intézkedjetek, hogy országaitokban a börtönöknek mindig legyen ablaka és látóhatára, még a számomra vitatható életfogytiglan büntetés esetében is” – hangsúlyozta a pápa.  

Az egyház anyai gesztussal közeledjen a foglyok felé

A második kép azt a jelenetet ábrázolta, amelyet Ferenc pápa több ízben is látott, amikor Buenos Aires-ben autóbuszon utazott a város Villa Devoto negyedének valamelyik plébániájára és elhaladt a börtön előtt. Emberek álltak sorba, hogy meglátogassák a foglyokat. Főleg édesanyák, akik már egy órával a látogatás kezdete előtt sorba álltak és utána biztonsági ellenőrzésen kellett átesniük, amelyek gyakran nagyon megalázók voltak. Ezek a nők nem szégyellték, hogy mindenki látja őket. „A fiam ott van”, és ezért nem takarták el az arcukat. Az egyház tanuljon anyaságot azoktól az asszonyoktól és tanulja meg az anyaság gesztusait, amelyekkel fogoly testvéreinkhez kell közelednünk. „Az ablak és a sorban álló édesanya az a két kép, amellyel búcsúzom tőletek” – mondta Ferenc pápa, majd a következő bátorítással zárta beszédét:

A Fogolykiváltó Boldogasszony kísérje szolgálatukat

„Tanúságtételetekkel és szolgálatotokkal tartsátok életben a Jézus Krisztushoz való hűséget. Hogy életünk végén meghallhassuk Krisztus hangját, aki így hív bennünket: „Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot... amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25, 34.40) A Fogolykiváltó Boldogasszony kísérjen benneteket,  családjaitokat és mindenkit, aki a foglyokat szolgálja”.