Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakában 

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Mindenszentek ünnepén: az életszentség ajándék és meghívás

Akkor járhatunk a szentek nyomában, ha teljes szeretetközösségben élünk Istennel már most, földi zarándoklatunk során, hogy majd végleg egyesüljünk Istennel az örök életben. A szentek, akikre ma emlékezünk, segítenek minket az égre tekinteni, és egyben bátran és reménnyel telve szembenézni a földi valósággal.

Gedő Ágnes – Vatikán

A szentek két lábbal a földön éltek és az Úrból merítettek erőt

Az őszi eső után előbújt a nap és megörvendeztette a Szent Péter-téren összegyűlt zarándokokat, akik a pápával együtt imádkozták el Mindenszentek ünnepén a déli Úrangyala imádságot. A pápa az ünnep jelentőségéről elmélkedve megállapította: Mindenszentek napja arra emlékeztet minket, hogy mindannyian az életszentségre kaptunk meghívást. Minden idők szentjei, akiket ma együttesen ünneplünk, nem pusztán jelképek, távoli, elérhetetlen emberek. Éppen ellenkezőleg, olyan személyek, akik két lábbal a földön éltek. Megismerték a lét mindennapos fáradalmait, a maga sikereivel és kudarcaival, s az Úrban találták meg az erőt ahhoz, hogy mindig újra felálljanak és tovább menjenek.

Beleoltva Krisztusba, mint vessző a szőlőtőkébe

Ebből megérhetjük, hogy az életszentség olyan cél, amit nemcsak saját erőnkből kell elérnünk, hanem Isten kegyelmének és a mi szabad akaratunkból rá adott válaszunknak a gyümölcse. Az életszentség tehát ajándék és meghívás. Mivel Isten kegyelme, tehát az ő ajándéka, olyasvalami, amit nem vásárolhatunk meg, hanem elfogadunk. Így részt veszünk az isteni életben a Szentlélek révén, aki keresztségünk napja óta bennünk lakozik. Egyre jobban tudatosítani kell magunkban azt, hogy bele vagyunk oltva Krisztusba, mint a vessző a szőlőtőkébe, ezért tudunk, és ezért kell vele és benne élnünk, mint Isten gyermekeinek. Akkor az életszentség az Istennel való teljes szeretetközösség megélése lesz már most, földi zarándokutunkon – mondta az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa.

Felelősen éljünk, szeretettel

Az életszentség azon túl, hogy ajándék, egyben meghívás is, Krisztus tanítványainak közös hivatása. Ez a teljesség útja, amit minden kereszténynek végig kell járni a hitben a végső cél felé: amely az Istennel való végső szeretetközösség az örök életben. Az életszentséggel így válaszolunk Isten ajándékára, mert felvállaljuk felelősségünket. Komoly és mindennapos elkötelezettséget kell vállalnunk a megszentelődésre életünk különböző helyzeteiben, kötelességeinkben, azáltal, hogy megpróbálunk mindent szeretettel, irgalommal megélni.

A közelünkben is élnek szentek

Azok a szentek, akiket ma a liturgiában ünneplünk, fivéreink és nővéreink, akik életükben elismerték, hogy szükségük van erre az isteni világosságra, bizalommal ráhagyatkoztak. Most pedig Isten trónja előtt állnak (vö. Jel 7,15) és mindörökre az ő dicsőségét zengik. Ők alkotják az ún. szent várost, amelyre mi reménységgel tekintünk, mint végső célállomásra, mialatt a földi városban zarándokolunk, a szent város felé, ahol ott várnak minket e testvéreink. Igaz, elfáradunk utunk nehézségeiben, de a remény erőt ad nekünk, hogy tovább menjünk. Életükre tekintve ösztönzést kapunk arra, hogy kövessük példájukat. Közöttük sok olyan szent van, akik a szomszédunkból valók, akik a közelünkben élnek és Isten jelenlétét tükrözik vissza.

A szentek emléke felfelé irányítja tekintetünket az égre, de nem azért, hogy elfeledkezzünk a földi valóságról, hanem hogy azzal bátrabban, reménnyel telve nézzünk szembe. Kísérjen bennünket anyai közbenjárásával Mária, Szent Édesanyánk, a vigasz és a biztos remény jele – fohászkodott végül az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa.

01 november 2019, 13:18