Sinodo: il Papa pianta albero Assisi in giardini vaticani Sinodo: il Papa pianta albero Assisi in giardini vaticani 

Ferenc pápa fát ültetett a vatikáni kertekben Szent Ferenc ünnepén

A teremtés ápolt dicséretét hirdető vatikáni kertek fái pénteken délben hevesen bólogattak, hogy ők bizony „déjà vu”, már látták öt éve a mostani magyaltölgy testvérét, egy olajfát, amit ugyancsak Ferenc pápa ültetett el 2014. június 8-án az izraeli és palesztin elnökök közreműködésével. Ezúttal a pápa vendégei nem országfők voltak, hanem az Amazónia térség őslakos képviselői, akiknek életét, biztonságát és holnapját jelentik a nagy folyó kanyarulatai mentén burjánzó és még meglévő őserdők.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A faültetés a közös ház védelmének jelképes cselekedete  

Ünnepi köszöntőjében Ferenc pápa „az imádság módjának nevezte a természetbe való belemerülésünket, ahogy azt ma tesszük” itt a vatikáni kertekben. Az átfogó emberi fejlődés ökológia témájú szinódusának előestéjén Ferenc pápa egy jelképes cselekedettel testesítette meg a közös ház védelmét: fát ültetett. A kicsi „leccio”, magyaltölgy Assisi környékén „született” és a gesztus önmagában a Poverelló lelkiségét is a földbe akarta plántálni, hogy bennünk is gyökeret verjen az a rácsodálkozás az Isten teremtette világ szépségére, mely immár 800 éve ideológia nélkül hirdeti, hogy Isten nemcsak nagy „Kertész”, aki fákat ültet, hanem a kereszt fájára szegzett Megváltó is! Ez Szent Ferenc átfogó öröksége!

Szent II. János Pál 1979-ben: Szent Ferenc a teremtésvédelem támogatóinak védőszentje              

A pontifikális faültetésen jelen voltak az Amazónia-térség egyházi vezetői és a helyi őslakosok küldöttségei, továbbá a ferences rend elöljárói, a Pánamazóniai Imahálózat képviselői (Repam), valamint a Katolikus Globális Környezetvédő Mozgalom (Gccm) vezetői. Az Amazóniával foglalkozó szinódus megnyitása előtt két nappal elültetett fa, október negyedikével lezárja a teremtésvédelemnek szentelt, szeptember elsejével elkezdődött időszakot, de ugyanakkor egy másik időpontra is utal: Szent II. János Pál pápa negyven évvel ezelőtt 1979-ben Szent Ferencet a teremtésvédelem támogatóinak védőszentjévé nyilvánította.            

                          

04 október 2019, 15:00