Az egyházban kezdettől fogva mindig voltak problémák – Ferenc pápa szerdai katekézise

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A különbözőségek együttléte törékeny egyensúlyt teremt

„Szent Lukács nagy realizmussal tárja elénk ennek az útnak a termékenységét, de egyben leírja a megszülető nehézségeket is. Kezdettől fogva léteztek az egyházban problémák. Ezek gyökerében többek között a különböző eredet állt, hiszen a zsidók mellett a szórványban voltak nem zsidók is, más kultúrával, más érzékenységgel és más vallással, akiket ma pogányoknak mondunk” – nevezte meg a probléma okát Ferenc pápa.

Az apostoli megkülönböztetés eredménye a feladatok elosztása  

Ilyen együttlét miatt az egyensúly csak törékeny és átmeneti jellegű lehetett. Az ilyen nehézségek előtt támadt a konkoly, mégpedig a közösség legveszélyesebb konkolya, a zúgolódás és a rosszindulatú pletykálkodás. Az apostolok egy megkülönböztető folyamatot kezdeményeztek, melyben megvizsgálták a nehézségeket. A kiutat a különféle feladatok szétosztásában jelölték meg, hogy ne hanyagolják el az egyház testében az evangélium és a szegények szolgálatát.    

A diakónus feladata a szeretetszolgálat, hibát követ el, ha az oltárhoz ragaszkodik  

Az apostolok mindig tudatában voltak alapvető küldetésüknek, ami az imádság és Isten Szavának a hirdetése. A probléma megoldására „hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt férfit választanak ki”, akik a kézföltétel után az asztal szolgálatával foglalkoztak. Diakónusokról van szó – pontosított a pápa –, akik éppen ezért a szolgálatért teremtettek. A diakónus az egyházban nem egy másodrangú pap, hanem más a küldetése. Nem az oltárért van, hanem a szolgálatért. Amikor egy diakónusnak túlságosan is tetszik, hogy az oltárhoz menjen, hibát követ el. Ez nem az ő útja. Az Ige szolgálata és a karitász szolgálat közötti egyensúly képviseli a kovászt, mely növekedést ad a egyházi testnek.                    

A rágalom, mint „ördögi rák” mindig öl

Az apostolok tehát hét diakónust választottak, akik közül István kitűnt erejével és bátorságával. Ellenfelei csak a legnyomorúságosabb módon tudják őt ellehetetleníteni, vagyis rágalommal és hamis tanúsággal. Mi pedig tudjuk, hogy rágalom mindig öl – rögtönözte Ferenc pápa. Ez az „ördögi rák” abból az akaratból születik, mely szét akartja rombolni egy személy hírnevét, de megsérti az egyházi testet is, amikor alattomos szándékkal megkárosítja azt, besározva  a másikat.

Nem beszél mellé, világosan szól, az igazságot mondja      

A főtanács elé vezetés és hamis tanúk állítása ugyanaz, amit Jézussal tettek, de ez a sorsa a vértanúknak is. István diakónus védőbeszédében a Krisztus személyéhez kapcsolódó szent történetet olvassa újra. A meghalt és feltámadt Jézus Húsvétja a szövetség történetének kulcsa. István kegyelemmel eltelve a képmutatás vádjával lép fel azokkal szemben, akik elbántak a prófétákkal és magával Jézussal is. Saját történelmükre emlékezteti őket: „Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai” (ApCsel 7,52). Nem beszél mellé, világosan szól, az igazságot mondja.       

Hallgatói heves ellenkezését kiváltva, Istvánt halálra ítélik, megkövezésre. De ő nem ismer kibúvót,  egyenesen az Úrhoz folyamodik:   „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59) és az Isten Fiához hasonlóan hal meg: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”ApCsel 7,60).     

Ma több vértanúja van az egyháznak, mint kezdetben volt     

Katekézise végén Ferenc pápa megállapította, hogy nem a szép beszédek tárják fel Isten fiainak az identitást, hanem az Atya kezeibe való hagyatkozás, mely a hit minőségét jelzi. Ennek jegyében ma több vértanúja van az egyháznak, mint kezdetben volt.