2019.08.15 Angelus 2019.08.15 Angelus 

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: A mennybe felvett Mária a mennyország kapuja

„Szűz Mária magasztalja az Urat és örvendezik benne, mert egyedül Ő a nagy”. Ferenc pápa ezt a két mozzanatot emelte ki a Szűzanya lelkületéből, mely a Magnificat énekében ölt testet. Nagy dolgot cselekedett az Úr, ismeri el Sion alázatos leánya, majd később életének a végén is megnyilvánul az Isten nagyszerű cselekedete, amikor a mennybe felvette őt. Ezekkel a gondolatokkal fordult Ferenc pápa Nagyboldogasszony ünnepén a déli Úrangyala imádság alkalmával a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez, majd megáldotta a szíriai keresztények számára készített hatezer rózsafüzért.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Mária örvendezni tanít bennünket

A mai napon, a mennybe fölvett Boldogságos Szűzanya főünnepén Mária így imádkozik: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1,46-47). Tekintsünk a benne szereplő két igére: magasztalni és ujjongani! – kezdte beszédét Ferenc pápa. Az ember akkor ujjong, amikor valami olyan nagy dolog történik, amin nem elég belül örvendezni, hanem a boldogságot az egész testtel kifejezésre kell juttatni, ekkor tehát ujjong az ember. Mária örvendezésének oka az Isten. Ki tudja, talán velünk is történt valami, hogy magasztaljuk érte az Urat! Magasztaljuk egy elért eredményért, egy jó hír érkezéséért, de Mária ma azt tanítja nekünk, hogy örvendezzünk az Istenben, mert ő nagy dolgokat művelt.

Mária megtanítja, hogy a boldog élethez Istent kell az első helyre tenni az életünkben

A nagy dolgokat egy másik ige is kifejezi: magasztalni. Mária magasztalja az Úr nagyságát, dicséri őt, mert ő valóban nagy. Az életben fontos dolog a nagy dolgokat keresni, különben az ember elvész az apróságokban. Mária azt tanítja nekünk, hogy ha boldog életet akarunk, akkor Istent kell az első helyre tenni az életünkben, mert egyedül csak ő a nagy. Ezzel szemben hányszor is követünk olyan dolgokat, melyek nem számítanak – állapította meg a pápa –, mint amilyenek az előítéletek, az indulatok, a versengés, az irigység, a felesleges anyagi javak… Mennyi szánalmasság van az életünkben! Mária ellenben ma arra hív minket, hogy emeljük fel a tekintetünket azokra a nagy dolgokra, amiket az Úr művelt őbenne.

Mária a mennybe anyaként várja, hogy a gyermekek hazatérjenek          

Ezeket a nagy dolgokat ünnepeljük ma. Mária a mennybe vétetett: kicsiny és alázatos, ám elsőként kapja meg a legmagasabb dicsőséget. Ott vár bennünket, mert anyaként azt várja, hogy a gyermekek hazatérjenek. Isten népe ezért hívja őt a „Mennyország Kapujának”.  Mi ugyanis zarándokként úton járunk az odafent való haza felé. Ma Máriára tekintünk és látjuk a célt. Látjuk, hogy egy teremtmény a föltámadt Jézus Krisztus dicsőségébe vétetett, és ez a teremtmény nem tudott más lenni, mint a Megváltó Édesanyja. Együtt látjuk a Paradicsomban Krisztussal, az új Ádámmal Máriát is, az új Évát és ez erőt, reménységet ad földi zarándokutunkhoz – emelte ki a pápa.

A rózsafüzért imádkozva mindig egy lépéssel közelebb kerülünk az élet nagy céljai felé

Mária mennybevételének ünnepe felhívás mindnyájunk számára, főként, akiket kétség gyötör és akik szomorúak, amiért is lehorgasztják a tekintetüket. Tekintsünk felfelé, az ég nyitva áll, nem kelt félelmet és többé nincs is már távol tőlünk, mert a menny dicsőségében egy anya vár bennünket. Ő a mennyek Királyné Asszonya, a mi Anyánk. Szeret bennünket, ránk mosolyog és gyengéden segítségünkre siet. Mint minden anya, a legjobbat akarja a gyermekei számára, ezért mondja: Drágalátosak vagytok az Isten szemében; nem kicsinyes földi dolgokért lettetek teremtve, hanem a mennyország legnagyobb örömeire! Igen, mert az Isten öröm és nem unalom. Engedjük, hogy a Szűzanya kézen fogjon bennünket. Mindahányszor kezünkbe vesszük a rózsafüzért és imádkozzuk, egy lépéssel közelebb kerülünk az élet nagy céljai felé. Hagyjuk, hogy az igazi szépség vonzzon bennünket, de ne engedjük, hogy az élet apró dolgai magával ragadjanak minket. A Szent Szűz, a Mennyország Kapuja segítsen bennünket minden nap bizalommal és örömmel tekinteni arrafelé, ahol a mi igazi hazánk van – zárta Ferenc pápa az Úrangyala imádság előtti beszédét.  

A hittel végzett imádság hatalmas erejű – Ferenc pápa felhívásai

Az Angelus Domini imádság és az áldás után Ferenc pápa közelségéről biztosította a délkelet-ázsiai térség országait, melyeket monszunesők csapása sújtott. Imádkozik az áldozatokért és a kitelepítettekért és minden hajléktalanná vált családért. Az Úr adjon erőt nekik és mindazoknak, akik segítségükre sietnek.

Ferenc pápa megemlítette, hogy ma a lengyelországi Czestochowában számos zarándok gyűlt egybe Mária mennybevételének ünnepére, továbbá hogy megünnepeljék a Szentszék és a Lengyelország között száz éve újra helyreállított diplomáciai kapcsolatokat. Üdvözletét küldi mindazoknak, akik a Fekete Madonna elé járultak és arra kérte a pápa őket, hogy imádkozzanak az egész egyházért.

Szokásos módon köszöntötte az Úrangyala imádságra érkezett különféle zarándok csoportokat, így többek között a Donum Dei missziós családot, a Claret Szent Antal egyesületet, a venezuelai Szent Vince közösség tagjait, akik biciklivel jöttek Rómába a spanyolországi Valenciából.

Hatezer rózsafüzért a szíriai katolikusoknak     

Végül Ferenc pápa egy különleges gesztushoz kérte az imádságukat. Megáldom a szíriai testvéreink számára készített rózsafüzéreket. A kezdeményezést a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet szorgalmazta, melynek révén elkészült hatezer rózsafüzér. A mai nap nagy Mária ünnepén megáldom ezeket, amiket aztán a Szíriában levő katolikus közösségek tagjai közt osztanak szét, mint a közelség jelét főként azon családok számára, akik elvesztettek valakit szeretteik közül. A hittel végzett imádság hatalmas erejű. Továbbra is imádkozzuk a rózsafüzért Közel-Kelet és az egész világ békéjéért. Végül a pápa mindenkinek áldott ünnepet kívánt, imádságaikat kérve saját maga számára.      

15 augusztus 2019, 16:50