VATICAN-POPE-ANGELUS VATICAN-POPE-ANGELUS 

Imádjuk Istent és szolgáljuk felebarátunkat – a pápa Úrangyala imádsága

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a keresztények nem élhetnek álszent módon. Konkrét helyzetekben tegyenek tanúságot az evangéliumról, Isten és a felebarátok iránti szeretetről.

Vertse Márta – Vatikán

A pápa elemezte a vasárnapi evangélium két fő gondolatát: Jézus azért jött el a földre, hogy tüzet gyújtson és lángra lobbantsa Isten szeretetét. Másik állítása, ami megdöbbenést okozhat: nem békességet, hanem megosztást hozott a földre. Vagyis a jót elválasztja a rossztól, az igazat elválasztja az igazságtalantól.

A Szentlélek árasztja ki szívünkben Isten szeretetének tüzét

A vasárnapi evangéliumi szakaszban (vö. Lk 12,49-53), Jézus figyelmezteti tanítványait, hogy elérkezett a döntés pillanata – kezdte beszédét a pápa. Eljövetele a világba ugyanis egybeesik a határozott döntések idejével: nem lehet elhalasztani az evangélium választását. Ahhoz, hogy jobban megértesse figyelmeztetését, Jézus a tűz képét használja, amelyet Ő maga hozott el a földre: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna!”. Ezek a szavak arra szolgálnak, hogy segítsék a tanítványokat: hagyjanak fel a lustaság, a fásultság, a közömbösség és a bezárkózottság minden magatartásával. Fogadják be Isten szeretetének tüzét; annak a szeretetnek a tüzét, amely, amint Szent Pál emlékeztet rá a Rómaiakhoz írt levelében: „kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Rm 5,5). Mert a Szentlélek az, aki által szeretjük Istent és szeretjük felebarátunkat; a Szentlélek, aki mindnyájunkban bennünk lakik.

Terjesszük el az egész világon Jézus tüzét

Jézus felfedi barátainak és nekünk is leghőbb vágyát: el akarja hozni a földre az Atya szeretetének tüzét, amely lángra lobbantja az életet és amely révén az ember üdvözül. Jézus arra hív bennünket, hogy terjesszük el a világon ezt a tüzet, amely révén valódi tanítványaiként ismernek majd el bennünket. A szeretet tüze, amelyet Krisztus gyújtott meg a világban a Szentlélek által, korlátlan és egyetemes. Ez már látható volt a kereszténység kezdeteitől fogva: az evangéliumi tanúságtétel jótékony hatású tűzvészként terjedt, leküzdve minden megosztottságot az egyének, társadalmi kategóriák, népek és nemzetek között. Ez a tanúságtétel elégeti a partikularizmus minden formáját és mindenki számára nyitva tartja a szeretetet, pusztán a legszegényebbeket és a kirekesztetteket részesítve előnyben.

Ne feledkezzünk meg az adorációs imáról

Csatlakozásunk a szeretet tüzéhez, amelyet Jézus hozott el a földre, átöleli egész létünket és igényli Isten imádatát és azt is, hogy készségesen szolgáljuk felebarátunkat. Isten imádása és felebarátunk készséges szolgálata – hangsúlyozta Ferenc pápa. Az első, Isten imádása azt jelenti, hogy megtanuljuk az adorációs imát, amelyet általában elfelejtünk. „Ezért hívok mindenkit arra, hogy fedezze fel az adorációs ima szépségét és azt sűrűn gyakoroljuk. És a másik, a felebarát szolgálatára való készség” - mondta a pápa, majd csodálattal szólt fiatalok számos közösségéről és csoportjáról, amelyek tagjai nyáron is ennek a szolgálatnak szentelik magukat a betegek, szegények, fogyatékkal élők javára. Az evangéliumi lelkiség megéléséhez szükséges, hogy a világban körvonalazódó új igényekre Krisztus tanítványai tudjanak a szeretetszolgálat új kezdeményezéseivel válaszolni. És így, Isten imádásával és a felebarát szolgálatával – mindkettőt együtt – imádjuk Istent és szolgáljuk felebarátunkat - az evangélium valóban úgy mutatkozik meg, mint üdvözítő tűz, amely megváltoztatja a világot, kezdve minden egyes ember szívétől.

A keresztény élet nem egyeztethető össze semmiféle kompromisszummal

Ebben a távlatban megérthetjük Jézus másik állítását is, amelyet a vasárnapi evangéliumi szakaszban olvastunk és amely első pillantásra meglepőnek tűnhet: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem azt, hanem ellenkezést” (Lk 12,51). Jézus azért jött el, hogy a tűzzel elválassza a jót a rossztól, az igazat az igazságtalantól. Ebben az értelemben jött el, hogy „megosszon”, hogy „válságba” hozza – de jótékony hatással – tanítványai életét, megtörve azoknak a könnyű illúzióit, akik azt hiszik, hogy összeegyeztethetik a keresztény életet mindenféle kompromisszumokkal, a vallásgyakorlatokat a felebarát elleni magatartással. Egyesek azt gondolják, hogy össze lehet egyeztetni a valódi vallásosságot a babonás gyakorlatokkal: hány, magukat kereszténynek valló személy megy jóshoz vagy jósnőhöz, hogy tenyeréből jósoltasson. Ez babona, nem Isten.

Konkrét helyzetekben tegyünk tanúságot az evangéliumról

Arról van szó, hogy nem élhetünk álszent módon, hanem készen kell állnunk arra, hogy megfizessük az evangéliumhoz következetes választások árát. Ez az a magatartás, amelyre mindnyájunknak törekednünk kellene az életben: következetesség – fizessük meg az evangéliumhoz való következetesség árát. Következetesség az evangéliumhoz. Jó, ha kereszténynek valljuk magunkat, de mindenekelőtt kereszténynek kell lennünk a konkrét helyzetekben, tanúságot téve az evangéliumról, amely alapvetően Isten és a testvérek iránti szeretet.

A legszentebb Szűz Mária segítsen bennünket: hagyjuk megtisztítani szívünket Jézus tüze által, hogy azt terjesszük életünkkel határozott és bátor választások révén – fohászkodott Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa üdvözölte a római híveket, az olasz és külföldi zarándokokat, külön megemlítve a kanadai „Isteni Szeretet” csoportot, a portugáliai cserkészeket és a lengyel híveket.

19 augusztus 2019, 12:29