Ferenc pápa búcsúbeszéde Kalenga érsek nuncius temetésén: Megtanulni elbúcsúzni!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ez a gyászmise a valedictióval, a végső búcsúvétellel ér véget ér, amikor elköszönünk az elhunyt testvértől. Mintha azt mondanánk neki, hogy most elengedünk téged az Istenhez, a kezébe ajánlunk téged – kezdte beszédét a pápa. A Bölcsesség könyve tanítja, hogy „az igazak lelke az Úr kezében van”. Isten keze a legszebb, szeretettől sebzett kéz. Mi pedig ebbe a kézbe ajánljuk most testvérünk lelkét.
Ez a mostani egy búcsú imádság, de még annál is több, búcsú egy pásztortól. A pásztor búcsút vesz népétől, a nyájától. Ahogy Pál tette Milétoszban az efezusi presbiterek előtt (vö ApCsel 20,17-38), amint sírtak, a nyakába borultak és csókolgatták, mielőtt hajóval elindult volna. A pásztor búcsút vesz saját tanúságtételével: „Tudjátok, hogy idejövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem”, ez az én életem, ítéljétek meg ti. A pásztor búcsút vesz és megmutatja, hogy az élete nem más, mint engedelmesség az Istennek. „Most a Lélek indíttatására elmegyek máshová”. A Szentlélek irányít engem, olyan mint egy oszlop, mely tartja a pásztor életét.
A búcsú során Istenre bízzuk szeretteinket
A pásztor búcsút vesz az elbúcsúzás tanúságtételével – folytatta a homíliát Ferenc pápa. Pál megszokta, hogy nem ragaszkodik evilág javaihoz, a világiassághoz. „És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére”. Pál elszakad mindentől és tőlük is. Mintha azt mondaná: „Most már felnőttek vagytok”. „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra”, imádkozzatok, harcoljatok, felnőttek vagytok, egyedül hagylak benneteket, menjetek előre.
Aztán testvérként és atyaként búcsúzik a pásztor egy jövendöléssel: Legyetek figyelmesek, mert „tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat”. Pál apostol megjelöli azt az utat, miként kell egyedül védekezni pásztor nélkül. Végül pedig így imádkozik: „Most Istenre bízlak benneteket” és a presbiterekkel együtt térden állva imádkozik. Ez a pásztor búcsúja, amit Pál erősen megtapasztalt Milétuszban. Ma mindezen dolgokra gondolunk és talán Léon testvérünk is ezt mondja nekünk és az ő népének Argentínában és El Salvadorban, s a világ többi részén is, ahol járt: „Most Istenre bízlak benneteket”.
Állandó búcsúzkodás után jön el a végső búcsú
Hallottunk egy másik búcsúról is, Jézuséról – utalt a pápa az evangéliumra –, mely búcsúvétel a reménységben: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek”. Az elszakadás csak átmeneti: „Én előremegyek, a nyáj majd utánam jön. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Vagyis oda megyek, ahová szeretném, hogy ti is eljussatok. Annak a helynek az elkészítése, reménység”. Ferenc pápa a noviciátusában tanult múlt századi lelkiségre utalt, mely az egész életre úgy tekintett, mint egy útra, mely megtanítja a halált. Én azt mondanám ma – helyesbített a pápa –, hogy az élet megtanít elbúcsúzni. Megtanulni elbúcsúzni! És közben látni, hogyan búcsúznak a pásztorok, mint Jézus, mint Pál, mint Léon, mint mindenki, elbúcsúznak. Nekünk is meg kell ezt tanulni: lépéseket tenni, hogy elbúcsúzzunk, kölcsönösen elbúcsúzva egymástól, míg végül eljön a nagy elbúcsúzás. Az Úr adja meg nekünk ezt a kegyelmet, tanuljunk meg elbúcsúzni, ami az Úr kegyelme – zárta búcsúbeszédét Ferenc pápa a szerdán elhunyt Léon Kalenga érsek nuncius temetésén.
