Papa: oggi a Camerino, per abbraccio con terremotati Papa: oggi a Camerino, per abbraccio con terremotati  

A Szentháromság Isten közelségének csodálatos misztériuma – Ferenc pápa homíliája

A Pünkösd utáni első évközi vasárnapon, Szentháromság vasárnapjának ünnepén Ferenc pápa a közép-olaszországi Marche tartományba látogatott, amelynek térségét 2016-ban és 2017-ben nagy erejű földrengés sújtotta. A pápa délelőtt fél 11-kor szentmisét mutatott be Camerino, a történelmi múltú egyetemi város Cavour terén. A Camerino-San Severino Marche-i főegyházmegye élén álló Francesco Massara érsek, a pápát köszöntve elmondta, hogy a hívek közössége óriási örömmel várta a Szentatyát. A földrengés által okozott sebeket még ma is viselő lakosságnak a pápa elhozta a reménység és a közelség üzenetét, homíliájában a mellettünk álló Isten nagy ajándékáról, a vigasztaló és megszabadító Szentlélekről szólt. A következő három szó köré gyűjtötte gondolatait: emlékezés, reménység, közelség.

Vertse Márta - Vatikán

Aki közeledik Istenhez, az nem csügged el, hanem reménységgel halad tovább élete útján a végső elrendeltetés felé. Isten lelke ad nekünk erőt, hogy újrakezdjünk, hogy újjáélesszünk, hogy újjáépítsünk – fejtette ki Ferenc pápa homíliájában. Arra buzdította a híveket, hogy mindnyájan legyenek a jó építői, a szívek vigasztalói, ne várjanak mások kezdeményezéseire.

Isten mindig emlékezik ránk

 „Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla?” (Zsolt 8,5). A pápa a válaszos zsoltár szavaival idézte fel Camerino lakosságának szenvedéseit a leomlott házak, rommá vált épületek láttán. Ugyan mi az ember, ha egy pillanat alatt összedőlhet az, amit épített, ha reménysége porrá válhat? A válasz a mondat folytatása adja meg: Isten emlékezik az emberre. A külső és belső bizonytalanságokra az Úr bizonyossággal válaszol: emlékezik ránk, szívén viseli sorsunkat. Szemében senki sem megvetendő, mindnyájan végtelen értéket jelentünk: kicsinyek vagyunk az ég alatt és tehetetlenek, amikor a föld megremeg, de Isten számára mindennél értékesebbek vagyunk.

A Vigasztaló Szentlélek segít az élet terheinek viselésében

Az emlékezés az élet egyik kulcsszava. Kérjük a kegyelmet, hogy minden nap emlékezzünk rá: Isten nem felejtett el bennünket, szeretett, páratlan és pótolhatatlan gyermekei vagyunk. Ha erre emlékezünk, akkor erőt nyerünk ahhoz, hogy ne adjuk meg magunkat az élet nehézségeivel szemben. A rossz emlékek felbukkannak akkor is, amikor nem gondolunk rájuk, de csak búskomorságot hagynak maguk után. Érvényes az a mondás, miszerint könnyebb volt Istennek Izraelt kiszabadítani  Egyiptomból, mint Izrael szívét megszabadítani Egyiptomtól.

Ahhoz, hogy megszabadítsuk szívünket a visszatérő múlttól, a negatív emlékektől, a bénító nosztalgiától, szükségünk van valakire, aki segít a belső terhek viselésében. Ma Jézus éppen így szól hozzánk: „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek” (Jn 16,12). És mit tesz gyengeségünket látván? Nem veszi el terheinket, mint ahogy azt szeretnénk mi, akik állandóan gyors és felületes megoldásokat keresünk. Nem. Az Úr nekünk adja a Szentlelket. Őrá van szükségünk, mert ő a Vigasztaló, vagyis aki nem hagy egyedül bennünket az élet súlya alatt. Ő az, aki szabaddá teszi rabságban szenvedő emlékezetünket, a múlt sebeit az üdvösség emlékeivé alakítja át. Végrehajtja bennünk, amit Jézusért tett: a gonosz által vájt csúnya sebek a Szentlélek ereje révén az irgalmasság csatornáivá váltak, fénylő sebekké, amelyekben Isten szeretete ragyog fel. A Szentlélek, amikor hívjuk Őt, csúnya emlékeinket a remény gyógyírjával keni meg, mert a Szentlélek a remény újjáépítője.

A Szentlélek élő reménnyel táplál minket

A reménység – nem egy mulandó reményről van szó. A földi remények tovatűnnek, mindig van lejárási idejük: földi összetevőkből állnak, amelyek előbb-utóbb megromlanak. A Lélek reménye tartós, nem jár le, mert Isten hűségén alapul. A Lélek reménysége nem is optimizmus. Mélyebben születik, a szív mélyén újjáéleszti a bizonyosságot, hogy értékesek vagyunk, mert szeretnek bennünket. Eláraszt a bizalommal, hogy nem vagyunk egyedül. Olyan remény, amely békét és örömet hagy bennünk, függetlenül attól, hogy mi történik körülöttünk. Olyan remény, amelynek erős gyökereit az élet semmiféle vihara nem tudja kitépni. Olyan remény, mondja Szent Pál, amely „nem csal meg” (Róm 5,5), amely erőt ad minden gyötrelemben. Amikor az élet megsebez bennünket, hajlamosak vagyunk arra, hogy „fészket építsünk” szomorúságunk, félelmeink köré. A Lélek azonban megszabadít bennünket fészkeinktől, megnyitja számunkra a csodálatos elrendeltetést, amelyre születtünk. A Lélek élő reménnyel táplál minket. Kérjük, hogy jöjjön el és álljon mellénk.        

A Szentlélek az újjáélesztés szakértője

A pápa végül a közelség szaváról osztotta meg elmélkedését a hívekkel. Ma a Szentháromságot ünnepeljük. A Szentháromság nem egy teológiai fejtörő, hanem Isten közelségének csodálatos misztériuma. A Szentháromság azt jelenti, hogy nem egy magányos, távoli és közömbös Istenünk van ott fenn a mennyekben. Nem. Atya ő, aki nekünk adta Fiát, aki értünk emberré lett, és hogy még közelebb álljon hozzánk és segítsen viselni az élet terheit, elküldi nekünk saját Lelkét. Ő, aki Lélek, eljön a mi lelkünkbe és így belülről vigasztal meg, elhozza Isten gyöngédségét. Istennel az élet terhei nem maradnak vállunkon: a Lélek, akit minden alkalommal megnevezünk, amikor keresztet vetünk, miközben éppen vállainkat érintjük, eljön, hogy erőt adjon, hogy bátorítson. Ő ugyanis szakértője a feltámasztásnak, az újjáélesztésnek, az  újjáépítésnek. Több erő kell a helyrehozáshoz, mint az építéshez, az újrakezdéshez, mint a kezdéshez, a kiengesztelődéshez, mint az egyetértéshez. Ez az az erő, amit Isten ad nekünk. Tehát aki közeledik Istenhez, nem csügged el, megy előre, újrakezd, újra próbálkozik, újjá épít.

Soha ne feledkezzünk meg a szenvedőkről

A pápa azért jött el Camerino-ba, hogy közel álljon lakóihoz, hogy együtt imádkozzon velük a ránk emlékező Istenhez, a remény Istenéhez, a közel álló Istenhez. Csaknem három év elteltével fennáll annak a kockázata, hogy az első mély érzelmi hullámok és a média kezdeti jelenléte  után csökken a figyelem és az ígéretek feledésbe merülnek, a térség egyre inkább elnéptelenedik. Az Úr azonban arra ösztönöz, hogy emlékezzünk, hogy helyreállítunk, hogy újjáépítsünk, együtt, soha nem feledkezve meg a szenvedőkről.

Az ember Isten nagy álma

Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla? Isten, aki emlékezik ránk, Isten, aki reménnyel megkenve gyógyítja megsebzett emlékezetünket, Isten, aki közel áll hozzánk, hogy újjáélessze lelkünket, segítsen, hogy a jó építői, a szívek vigasztalói legyünk. Mindenki tud egy kis jót tenni, anélkül, hogy a többiekre várna. Mindenki meg tud vigasztalni valakit, anélkül, hogy saját problémái megoldódnának. Ugyan mi az ember? A te nagy álmod, Uram, akiről mindig megemlékezel. Add, hogy mi is emlékezzünk rá: azért vagyunk a világon, hogy reményt és közelséget adjunk, mert a te gyermekeid vagyunk, „minden vigasztalás Istene!” (2Kor 1,3) – fejezte be homíliáját Ferenc pápa, Szent Pál apostol második korintusi leveléből vett szavakkal.

17 június 2019, 14:54