Keresés

2019.06.28 Rete Mondiale di Preghiera del Papa 2019.06.28 Rete Mondiale di Preghiera del Papa 

Ferenc pápa az ima-világháló találkozó résztvevőihez: az egyházi misszió szíve az imádság

Az imaapostolság mai szolgálata Jézus Szívébe vezet és utat készít magához Jézushoz, miközben megváltoztatja az imádkozó szívét. Ezt az imát meg kell tanítani a gyerekeknek, együtt kell mondani a nagyszülőkkel. Az ima-világháló egyszerre az értelem és a szív imája – emelte ki Ferenc pápa június 28-án pénteken délben, amikor az ima-világháló római nemzetközi összejövetelének ötezer képviselőjével találkozott a VI. Pál teremben

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Ferenc pápa beszédében a fiatalok kérdéseire válaszolt. A kínai Matthew atyának megköszönte, hogy az imaapostolság a „Kattints rá és imádkozz!” program keretében milliók számára hozzáférhető és ezáltal egyek lesznek az evangélium és az ima szavában. A francia  Marie Dominique arról számolt be, hogy 175 éve az imaapostolság hogyan született meg hazájában, Franciaországban és ma milyen új útjaival próbálkoznak. A pápa válaszában azt hangsúlyozta, hogy a havi imaszándékok révén az egyház ma az emberek szívéhez szól, mégpedig az áldás szavával. Az argentin Bettinát a pápa a szív útjára emlékeztette, melyet az imádsággal bejár az ember. Jézus Szíve olyan tágas, hogy kész befogadni a gyengédség forradalmát.

A szív imádsága

Az imádság során a szívünkkel belépünk Jézus Szívébe, ahol az ima – miközben Jézus együttérzésének és szenvedésének érzéseire hangolódunk –, bennünket is tovább visz a mi szívünkben. Az etióp Selam nővér figyelmét a pápa a Szentlélek jelenlétére hívta fel, aki jelen van az imádságban és elmélyíti a Jézussal való barátságunkat. Megdicsérte a pápa a guatemalai Diego lelkesedését, aki a gyermekek és a nagyszülők közös imádságát pártolta. Az idősek bölcsessége abban áll, hogy ők szívvel imádkoznak, melyben az elme és a szív ereje összekapcsolódik. A portugál Antonio figyelmét pedig végül arra hívta fel a pápa, hogy a mai digitális technika lehetőségeit használják fel bátran, hogy a jelenkor minden emberéhez eljuttassák az imaapostolság új formáit.   

Magyar részvétel

Az ima-világháló találkozón részt vett egy tíz fős magyar fiatal küldöttség is, élén Koronkai Zoltán jezsuita atyával, aki a magyar ima-világháló koordinátora.    

28 június 2019, 19:33