Ferenc pápa az apostoli nunciusokkal Ferenc pápa az apostoli nunciusokkal 

Ferenc pápa tízparancsolata a pápai képviseletek vezetőihez: a nuncius az Isten, az Egyház és a pápa embere

Június 12-től 15-ig tartják a Vatikánban a szentszéki külképviseletek vezetőinek háromévenként esedékes találkozóját. A szerdán kezdődött találkozót Pietro Parolin bíboros államtitkár nyitotta meg szentmisével, csütörtökön pedig Ferenc pápa fogadta a 103 szentszéki képviselőt, akik közül 98 apostoli nuncius és öt állandó képviselő van, köztük Pintér Gábor érsek, a Belarusz Köztársaság apostoli nunciusa is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Szentatya a találkozó kezdetén átnyújtotta az előre elkészített beszédét, mely így hivatalosan nyilvános formát öltött, majd kötetlenül elbeszélgetett a nunciusokkal. A pápai beszéd a nunciusok egyfajta tízparancsolata, „általánosságban megfogalmazott gondolat, melynek nagy részét már úgyis ismerik” a szentszéki diplomaták. A tízparancsolat lényegi pontjai: „a nuncius az Isten, az Egyház és a pápa embere, az apostoli buzgóság, a kiengesztelődés, a kezdeményezés, az engedelmesség, az imádság, a tevékeny szeretet és az alázat embere”.

A nuncius az Isten embere

Az első parancsolat Isten emberének nevezi a nunciust, mert Őt követi mindenben és mindenért. Örömmel tesz eleget parancsainak; minden erejével és szabadon szolgál, nagylelkűen fogadja a  szenvedést. Nem csapja be a felebarátját, nem pletykál; szívét, fülét és szemét tisztán megőrzi. Nem enged evilág csábításának, Isten Igéjére tekint és egyenes úton jár. Komolyan törekszik a szent és feddhetetlen életre. Szívét megnyitja a hátrányos helyzetűek és az elvetettek iránt.

A nuncius az Egyház embere    

Minthogy a pápai képviselet küldötte, a nuncius nem saját magát képviseli, hanem az Egyházat és főként Péter utódát. Mindez megszűnik akkor, ha rosszul bánik a munkatársaival, az alkalmazottakkal és a nővérekkel. Szomorú látni olyan nunciust, aki gyötri a munkatársait azokkal a csapásokkal, amiket neki is el kellett szenvedni más nunciusoktól. Éppúgy szomorú látvány, ha a nuncius a luxus embere, mert ez egy ellen-tanúságtétel. Legfőbb gondja legyen a lelkek üdvössége és java.

A nuncius az apostoli buzgóság embere          

Az örömhírt hirdeti, aki a hit magvait hinti szét bármelyik találkozás során. Példaként állította eléjük Szent Maximilián Kolbe tanúságtételét, aki szent közömbösséggel járta az útját, mindig a lelkek javára tekintettel. Pál apostollal együtt nem mondhat le a nuncius arról, hogy ne hirdesse az evangéliumot.

A nuncius a kiengesztelődés embere            

A nuncius feladata a közvetítés, a közösség építése, a párbeszéd és a kiengesztelődés szolgálata. Ennek érdekében maradjon pártatlan és objektív, hogy mindenki jogos részére találhasson nála az igazságosságban és a békében. A kommunikáció embereként értékes szolgálatot végez elsősorban a püspökök, papok és szerzetesek felé, mindenki javára. Küldetése nem rendeli őt a helyi püspök fölé, de diszkrét és testvéri tanácsokkal támogatja őt.

A nuncius a pápa embere

Péter utóda küldetésében jár a nuncius az egyház és a kormányzatok közelében és ebben a tevékenységében konkretizálja, megvalósítja és képviseli a pápa jelenlétét a hívek és a lakosság felé. Szép dolog, ha a nunciatúrákat a „pápa házának” hívják. Egy jó nuncius soha nem lehet képmutató, hiszen hídként szolgál Krisztus Helytartója és a konkrét helyi valóság között. Ez a munka készséget, rugalmasságot, alázatot, feddhetetlen szakmaiságot, jó kommunikációs és tárgyalási képességet igényel. Sokszor kell utazni, a bőröndnek mindig készen kell állnia az újabb küldetésre. Fontos a természetes készség a személyes kapcsolatok kialakítására, legyen közel az emberekhez, álljon velük kapcsolatban. Látogassa a helyi közösségeket, biztosítsa őket Krisztus és egyháza közelségéről. Ezen túl a nuncius törődjön saját szakmai továbbképzésével, ismerje jól mindazt, amit képvisel. Összeegyezhetetlen, ha a pápai képviselet kritizálja a pápát a háta mögött, vagy blogon, vagy éppen a pápával, a kúriával és a római egyházzal ellenséges csoportokhoz társul.

A nuncius a kezdeményezések embere

Fejlessze a képességét és képezze magát, hogy válaszolni tudjon a kihívásokra, anélkül, hogy  gondolkodásmódja, lelkisége és emberi mivolta megmerevedne. Ne legyen megalkuvó, de tudjon az eszmeiségből a gyakorlatba átlépni. A kezdeményező ember ösztönösen kíváncsi, dinamikus, vállalkozó és bátor személyiség, aki nem pánikol. Mesteri módon tud közelíteni a valósághoz és pozitív hozzáállással tudja szemlélni azokat, akik megjárták az élet viharait.

A nuncius az engedelmesség embere   

Az engedelmesség a szabadsághoz társul: csak akkor leszünk szabadok, ha engedelmeskedünk az evangéliumnak. A nuncius engedelmessége elsősorban azt jelenti, hogy követi a názáreti Jézus életstílusát, aki nyitott és engedelmes az Atyja iránt, szem előtt tartva az apostoli meggyőződést: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embernek.

A nuncius az imádság embere                   

A pápai tízparancsolat Szent VI. Pál szavát idézi, aki szerint az Úr szavát kell a legfőbb jónak tartani, ezért minden mástól el kell szakadni és egyesülni kell vele. Ez családias kapcsolatot jelent Jézus Krisztussal, amit naponta táplálni kell az állhatatos imádságban.

A nuncius a tevékeny szeretet embere       

Ha a nuncius valóban találkozni akar Krisztussal, akkor valóságosan érinteni kell az ő testét a szegényekben. Ugyanaz a Jézus van jelen a szentmise megtört Kenyerében, mint akit a szegények arcán megláthatunk.

A nuncius az alázat embere

A pápai tízparancsolat utolsó, de nagyon is nyomatékos felhívása az alázat szerepére utal, melyet Ferenc pápa a nunciusok egyik elődje, isten Szolgája Rafael Merry del Val bíboros litánia imájából vett: „Szelíd és alázatos Jézus, ments meg engem attól a vágytól, hogy megbecsüljenek, hogy szeressenek, hogy hízelegjenek nekem, hogy megtiszteljenek, hogy dicsérjenek, ellenben add meg nekem Uram, hogy utánad vágyakozzam!”.

   

13 június 2019, 14:57