Ferenc pápa a Nemzetközi Korcsolyaszövetség vezetőivel Ferenc pápa a Nemzetközi Korcsolyaszövetség vezetőivel 

Ferenc pápa a Nemzetközi Korcsolya Szövetséghez: A sport szolgálja az emberiséget

A Szentatya június 13-án délelőtt fogadta a Vatikánban a Nemzetközi Jégkorcsolya Szövetség tagjait. Fegyelem, csapatszellem, élre törekvés jellemezze játékukat, de adjanak teret a másik iránti tiszteletnek, a befogadásnak, a szolgálatnak, amivel a sport tartozik az emberiségnek.

Gedő Ágnes / Cecilia Seppia – Vatikán

A csütörtöki pápai audienciák sorában a sport is helyet kapott: a Pápák termében fogadta a korcsolyázókat a Szentatya, a Nemzetközi Jégkorcsolya Szövetség vezetőit és sportolóit, hozzátartozóikkal együtt. Jan Dijkema elnök köszöntőszavai után a pápa idézett Christus vivit – kezdetű legutóbbi apostoli buzdításából, aláhúzva a sport, és azon belül is a korcsolyázás szépségét. Valamennyi sportág örömet fejez ki: a mozgás örömét, az együttlét örömét, az élet és a Teremtőtől minden nap kapott ajándékok feletti örömöt. Ez azokra is igaz, akik korcsolyáznak. Lelkesítő élettapasztalat és mozgásszabadság, karöltve a fegyelemmel, a csapatszellemmel és az egyéni teljesítmény keresésével.

Befogadás, szolidaritás és szolgálat

Fontos emellett ugyanakkor az is, hogy a sport képes legyen befogadásra ösztönözni, erős baráti és szolidáris kötelékeket létrehozni, leküzdeni a társadalmi és nemzedékek közötti gátakat azáltal, hogy minden korosztály előtt nyitva áll. Tisztelet, bátorság, önzetlenség, egyensúly és önuralom egyaránt szükségeltetik a sporteredmények eléréséhez. A sport mindig is az emberiséget szolgálta – állapította meg a pápa, majd annak a reményének adott hangot, hogy a korcsolyázás – legyen az jég- vagy görkorcsolya okozzon mindig örömet a sportolóknak.

13 június 2019, 15:41