Ferenc pápa 2017-ben, Pünkösdvasárnap a Szent Péter-téren Ferenc pápa 2017-ben, Pünkösdvasárnap a Szent Péter-téren 

Ferenc pápa liturgikus programjai 2019. májustól júliusig

Apostoli utazások Bulgáriába, Észak-Macedóniába, illetve Romániába, papszentelés, pünkösdvasárnapi szentmise, látogatás a földrengés sújtotta olasz tartományba – ezek lesznek Ferenc pápa főbb programjai az elkövetkező három hónapban.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Pápai Liturgikus Szertartások vezetője, Guido Marini érsek május 2-án közzétette a Szentatya hivatalos naptárát május-június-július hónapokra vonatkozóan.

MÁJUS

Május 5-e és 7-e között (vasárnap-kedd) Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Bulgáriában és Észak-Macedóniában.

Május 12-én, Húsvét 4. vasárnapján a pápa reggel 9.15-kor szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, amelynek során papokat szentel.

JÚNIUS

Május 31-e és június 2-a között (péntek-vasárnap) Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Romániában.

Június 8-án, szombaton délután hat órakor a Szentatya a Szent Péter-téren pünkösdi virrasztást tart.

Június 9-én, Pünkösdvasárnap a pápa délelőtt fél 11-kor a Szent Péter-téren szentmisét mutat be.

Június 16-án, Szentháromság vasárnap Ferenc pápa fölkeresi a földrengés sújtotta olasz tartományt: a camerinói egyházmegyében található San Severino Marche települést.

Június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál apostolok, Róma védőszentjei ünnepén reggel fél 10-kor a pápa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, és megáldja az új metropolita érsekek palliumait.

JÚLIUS

Július elsején, hétfőn délelőtt 10 órakor Ferenc pápa rendes, nyilvános konzisztóriumot tart szentté avatási ügyekben.

02 május 2019, 13:38