Ferenc pápa az Ártatlanok Intézetével Ferenc pápa az Ártatlanok Intézetével 

Ferenc pápa köszöntötte a hatszáz éves firenzei gyermekvédő intézetet

Az Ártatlanok Intézete hatszáz éve fogadja be az elhagyott, hátrányos helyzetű gyermekeket Firenzében. Az évforduló alkalmából fogadta a pápa az intézet hetven tagját. Ma a gyermek kultúráját kell előmozdítanunk, készen a rácsodálkozás művészetére – buzdított a Szentatya.

Gedő Ágnes – Vatikán

Előre megírt beszédét átnyújtva a csoportnak, Ferenc pápa rögtönzött szavakkal szólt az Ártatlanok Intézete gyermekvédő szervezet tagjaihoz. Jézus azt kéri az evangéliumban, hogy engedjék hozzá a gyermekeket, de másutt tovább megy. Nemcsak a befogadásukra ösztönöz, hanem arra is, hogy hasonlóvá váljunk a gyermekekhez, így fogunk belépni a Mennyek Országába. Ezt nevezte az intézet elnöke a gyermek kultúrájának, mely kifejezést a pápa is átvette beszédében. Régen szokás volt, hogy azok az édesanyák, akik nem tudták fölnevelni gyermekeiket, egy félbevágott érmével együtt adták be őket az intézetbe. Remélve ezzel, hogy egy napon, ismét magukhoz vehetik őket, és az érem másik felével rátalálhatnak gyermekükre.

Az egyház gondoskodó anya

Ma nagyon sok gyermek él – úgymond - az érem egyik felével a kezében. Egyedül vannak, a háborúk, a migráció, az éhség áldozatai. Az érem másik fele pedig az anyaszentegyház kezében van. Meg kell értetni az emberekkel, hogy mi felelősek vagyunk ezért a másik fél éremért. Segítenünk kell, hogy ma is létrejöhessen az ártatlanok háza, világszinten, az örökbefogadás magatartásával. Sokszor előfordul, hogy azok, akik örökbe akarnának fogadni gyermekeket, rengeteg bürokratikus akadállyal – vagy akár korrupcióval találják szembe magukat. Nagyon sok családnak nem lehet gyermeke és szeretnének örökbe fogadni. Segítsük őket! – kérte Ferenc pápa.

24 május 2019, 13:09