Ferenc pápa a togói elnökkel és kíséretével Ferenc pápa a togói elnökkel és kíséretével 

A togói elnök a Vatikánban: a katolikus egyház hozzájárulása a nevelés és az egészségügy terén

Április 29-én délelőtt fogadta a pápa Faure Essozimna Gnassingbét, a Togói Köztársaság elnökét. A találkozóról a Szentszék sajtóközleményben tájékoztatott.

Gedő Ágnes – Vatikán

Hétfőn délelőtt 10 órakor került sor a pápai audienciára, amelyen Togo elnöke és kísérete járult Ferenc pápa elé az Apostoli Palotában. Az afrikai politikus ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsek külügyminiszterrel.

Biztonság, stabilitás, béke

A szívélyes megbeszéléseken kiemelték a Szentszék és Togo között fennálló jó kapcsolatokat, valamint azok további megszilárdulásának kilátásait. Megvitatták az ország helyzetét, kitérve a katolikus egyház hozzájárulására, amelyet főként a nevelés és az egészségügy területén tesz a togói nép átfogó fejlődése érdekében. Végül megvitatták azokat a kihívásokat, amelyek a Nyugat-afrikai és szubszaharai (Szahara alatti, attól délre fekvő – a szerk.) országok előtt állnak. Közös erőfeszítéseket sürgettek regionális és nemzetközi szinten a biztonság, a stabilitás és a béke elősegítésére.

A Togói Köztársaság

A közel hétmillió lakosú Nyugat-afrikai ország nem egészen 57 ezer négyzetkilométeren terül el. Fővárosa Lomé, az Atlanti-óceánra nyíló kikötő. A korábbi francia gyarmat (1960-től független) ma elnöki köztársaság, hivatalos nyelve máig a francia. A teljes népesség fele írástudó, összesen 21 etnikumból tevődik össze. A lakosság kb. 55-50%-a törzsi vallású, 30%-a keresztény (12% katolikus, 18% protestáns), 20%-a szunnita muzulmán. A trópusi éghajlatú ország fő bevételi forrása a mezőgazdaságból származik. Emellett a három nemzeti parkot élénken látogatják a turisták.

29 április 2019, 14:18