Ferenc pápa a római papsághoz: Isten és ember közti kiengesztelődés szolgálatában

P. Vértesaljai László SJ / Cecilia Seppia – Vatikán      

Ferenc pápa Nagyböjt másodnapján, március 7-én csütörtökön – a helyi hagyománynak megfelelően – székesegyházában, a Lateráni Szent János bazilikában a nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött találkozott egyházmegyéje klérusával: segédpüspökeivel, papjaival és diakónusaival. A pápa a délelőtt 11 órakor kezdődött bűnbánati liturgia keretében néhány papot meggyóntatott, majd rögtönzött beszédében a most megkezdett nagyböjti út kapcsán azokra a problémákra világított rá, amelyeket a mai világban a papok számára kísértés lehetőségeinek lát.

Ne legyünk öntetszelgőek          

Ne essünk az öntetszelgés és önelégedettség csapdájába, mintha nem Isten kegyelméből lennénk az ő népe, hanem saját érdemeink révén. Tanuljuk meg, hogy mindig az Istent helyezzük a középpontba, ugyanis nem a mi kezdeményezéseink által leszünk az ő népe, hanem kegyelemből, ahogy ő maga mondta nekünk: „Nélkülem semmit nem tehettek”. Használjuk ezt a „szent passzivitást”, melynek azonban semmi köze sincs a lustasághoz – kérte a pápa.

A kiengesztelődés türelmes munkájával formálja Isten az ő népét

A Kivonulás könyvének az átelmélkedését ajánlotta a 2025-ös szentévig vezető 7 előkészületi évre. Lássuk meg, hogy az Isten miként formálja a még „nem népből” az ő népét a kiengesztelődés türelmes munkálásával. Ferenc pápa arra buzdított, hogy ne féljünk a lelki vigasztalanság idejétől, hanem inkább alkalmas időként éljünk meg Isten átmeneti távollétét. „Isten ugyanis ravasz, ezért örökre emlékezetes leckét ad az izraelitáknak, amikor úgy viselkedik, mint egy elutasított szerető. Ha nem akarsz engem, akkor hát elmegyek! És magukra hagyja őket. Mi pedig ideig óráig elboldogulunk valahogy, de egy ponton előtör az öntetszés és az önelégedettség, mint a magány következménye” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Kerülni kell bűneink kozmetikázását

A nehézség óráiban sokszor csak a „könnyek adománya” és a „jóféle szomorúság” segít rajtunk, akik hajlamosak vagyunk ájtatosan belenézni a (hiúság) „szent tükrébe”. Isten távolléte után azonban új módon tapasztalhatjuk meg üdvös jelenlétét. A bűn, majd Isten megbocsátásának a megtapasztalása segítette Izraelt abban, hogy Isten népévé váljon. Mindehhez nagy őszinteség kell és kerülni kell a bűneink kozmetikázását, mert ha nem vigyázunk, akkor „nagy szakértőkké” válhatunk benne. „Óvakodjunk a bűntől, mert elcsúfít és feneketlen mélységbe vonz”.

A megtérés a szentség kezdete   

Ferenc pápa egyházmegyéje papságához szólva kitért a visszaélések fájdalmas sebére. „A gonosz lélek műve az, az Ellenségé, aki azt követeli, hogy a világ urának tartsuk. De ne veszítsük el a bátorságunkat, mert az Úr megtisztítja az ő jegyesét és magához téríti. Hagyja, hogy megtapasztaljuk, nélküle csak por vagyunk. De ő megment bennünket a képmutatástól és látszat-lelkiségtől”. Végül a pápa minden papjának azt ajánlotta, hogy „kérjen bocsánatot az Istentől és testvéreitől minden bűnért, mely az egyházi közösséget fenyegeti és elfojtja a missziós lelkületet”.