Ferenc pápa a pádaui Barbarigo kollégium diákjaihoz: A munka nevel
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A felső tagozatos Szonja Ferenc pápát a bizalomról kérdezte: Hogyan és hol lehet megbízható támaszra, vonatkoztatási pontra lelni a kamaszkorban?
Kiindulópont a lelkiismeret, és megfontolt kockázattal előre
Ferenc pápa válaszában mindenekelőtt a „saját lelkiismeretre” utalt. Ez az első vonatkoztatási pont, amiből „lelkesen kell kiindulni” és a jövőbe tekinteni. Ehhez „bátorság szükséges, mert kockáztatni kell, persze arányos módon, megfontoltan”. A fiatalság soha „nem lehet kényelmes”, a pápa elutasítja a lusta embereket, akik „csak a díványon hevernek”, mert az ilyenek már „húszévesen nyugdíjassá” válnak. A fiatalság erőfeszítés nap mint nap, mert „ kegyelmen kívül semmit nem adnak ingyen ebben az életben”. Nagy kísértés a „középszerűség”, amit minden erővel el kell kerülni.
Párbeszédben együtt haladva, közös szolidaritással
Második fontos szempontként a „párbeszédet” említette, hogy „elkerüljék az elszigetelődés és elmagányosodás veszélyeit”. „Kezdjetek párbeszédet az iskola-lelkészeitekkel, papjaitokkal, tanáraitokkal, aztán a szüleitekkel, testvéreitekkel és a barátaitokkal!” – ajánlotta a pápa a páduai diákoknak. Az ember „nem önmagával folytat dialógust”, jóllehet szükség van a megfontolásra, hanem a környezetével, mert „az élet maga állandó párbeszéd”. Ráadásul a diákok közösségben élnek, és ebben a közösségi szellemben kell elindulni, útra kelni, vállalva annak a kockázatát. „Egyedül talán gyorsan lehet haladni, de a biztos célba érést az együtt-haladás eredményezi”. Ehhez ajánlotta még a „szociális elkötelezettséget”, főként a rászorulók iránt.
Ferenc pápa a kérdés kapcsán még hozzáfűzte a „gyökerek ápolását”, amit a szülőktől, de főként a nagyszülőktől lehet megkérdezni és megörökölni az ő személyes tapasztalatokból szerzett életbölcsességüket.
Az élet értelmére nevelés iskolája
A középiskolás Aldo az „élet értelméről” kérdezte a pápát, hogyan találkozott a nagy kihívásokkal és hogyan lett úrrá rajtuk. Ferenc pápa először általánosságban válaszolt: az élete mély értelmét nem lehet „betanítani”, ellenben egy jó iskola erősen „ösztönözhet a jó kérdésfelvetésre”. Fontos, hogy „találkozzunk a valósággal”, ehhez szükséges a „kilépés”, de ne csak rögtönzött, esetleges jelleggel, hanem érett megfontolással. A mai világ jórészt a „felvilágosodás szellemében örökölte az eszmék világát, mellyel teletömik az ember fejét”. Ez nem nevelés, mert „a valódi nevelés az szembesülést jelent a valós kérdésekkel”, az igazi problémákkal. Másfelől pedig találkozni kell a szép, a művészet világával, mely segít választ adni a mai kihívásokra. Ezek közül a pápa megemlítette a halál kultúráját, a közömbösséget, a leselejtezést, mint létező veszélyeket.
Tizenhárom éves koromtól nyaranta nekiálltam dolgozni
Személyes emlékei közül felelevenítette középiskolás éveit. Elemi iskoláit az argentin tanrend szerint közel 13 évesen végezte el és ekkor ment vegyipari szakközépiskolába, melyet 19 évesen fejezett be. A középiskola kezdetén apja azt mondta neki: „Nézd fiam, egyet neked meg kell tanulnod, meg kell tanulni dolgozni”. „Tizenhárom éves koromtól nyaranta nekiálltam dolgozni, a nyári szünidő három hónapjából két és fél hónapot végigdolgoztam, apám barátjának az üzemében a műhelyeket takarítottam. Jót tett nekem, mert kinyitotta a szemem. Aztán az iskolában is dolgoztunk délelőttönként vegyi üzemekben, délután pedig tanulni jártunk. Hétvégenként a barátaimmal voltam, együtt mentünk táncolni, a plébánián pedig besegítettem, kórházakban betegeket látogattunk. Ez volt az én tapasztalatom, a munka tehát nagyon fontos” – adta a választ Ferenc pápa a páduai Barbarigo kollégium diákjainak.