Ferenc pápa a Lateráni Egyetemen nagyböjti elmélkedést vezet Ferenc pápa a Lateráni Egyetemen nagyböjti elmélkedést vezet 

Ferenc pápa váratlan látogatást tett a Lateráni Egyetemen

A Szentatya kedden reggel váratlanul megjelent a Pápai Lateráni Egyetemen és a hallgatókhoz szólva arra buzdította őket, hogy mindig keressék az igazságot, továbbá bátran tervezzék jövőjüket.

Somogyi Viktória – Vatikán

A pápa váratlan látogatásának hírét a Pápai Lateráni Egyetem egy tweetben tette közzé kedden reggel 9 órakor. Ferenc pápa azért kereste fel az egyetemet, hogy egy nagyböjti elmélkedést vezessen. Megérkezésekor a napi olvasmányból, Dániel próféta könyvének egy idézetéből kiindulva elmélkedett lectio divina, vagyis a Szentírás imádságos olvasása keretében.

Hűség Istenhez és a vértanúság

Az olvasmány szövege (Dán 3,25.34-43) leírja, hogy Nabukodonozor babilóniai király tűzre veti Izrael három fiát, mert nem imádták az ő arany szobrát. „Elszánt kiállásuk, hogy hűségesek maradjanak Istenhez és, hogy megőrizzék szabadságukat vértanúsághoz vezetett” – állapította meg a pápa. „Ez történik ma is keresztény társaitokkal a világ egyes részein.” Isten azonban beavatkozik és megakadályozza, hogy a lángok martalékává váljanak az ifjak. „Lángok között sértetlennek maradni az Úr Jézus, Isten Fia és a Szentlélek fuvallatának segítségével lehetséges” – mutatott rá a pápa. „Bár egy olyan kulturális környezetben élünk, amelyet a kizárólagos gondolkodásmód (pensée unique) jellemez, amely mindenkit körülvesz és érzéstelenít halálos ölelésével, elégetve a kreativitás és az eltérő gondolkodás minden formáját, mi sértetlenül haladhatunk előre hála a Jézusba és az Evangéliumba vetett gyökereinknek.”

Egészséges távlat

 „Az egyetemi tapasztalat célja, hogy kritikai érzékkel és a megkülönböztetés képességével ruházzon fel benneteket. Az Evangéliumhoz való hűség és az egyház gazdag hagyománya örökségének elfogadása pedig „egészséges” távlatot nyújt számotokra abban a korban, amiben élünk” – hangsúlyozta a Szentatya. Ezt az időszakot a kényelmes és kapzsi individualizmusnak nevezte, amelyben „mindannyian csak a jólétünk, a szabadidőnk, az önmegvalósításunk iránt aggódunk. Milyen veszélyes mindez, ahogy elválaszt minket másoktól és ennek következtében a valóságtól! Mennyire beteggé tesz ez minket!” – jegyezte meg a pápa.

Tudatosítani, hogy az emberekhez és az egész emberiség történetéhez tartoztok

„Az egyetemi tanulmányaitok csak olyan mértékben lesznek gyümölcsözőek és hasznosak, amilyen mértékben nem szakítanak el benneteket annak tudatos vállalásától, hogy az emberekhez és az egész emberiség történetéhez tartoztok. Segít majd nektek értelmezni a világot és a jövőt együtt építeni az Úrral, jól megszilárdítva bennetek abban, hogy Isten szent népéhez tartoztok, amelyet szeretettel vezet, ösztönöz, táplál és Igéjével helyre igazít” – zárta nagyböjti elmélkedését Ferenc pápa a Lateráni Egyetem hallgatóinak.

27 március 2019, 18:39